Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
1112 NAGY LÁSZLÓ Bethlen első intézkedései közé tartozott a szász lakosságot védő hadiszabályzat kibocsátása, mégis Báthory Gábor szászellenes politikája folytatójának kiáltották ki őt és megtagadták az adózást mindaddig, amíg ki nem költözik Szebenből.5 0 Talán ez a néhány adat is híven érzékelteti azt a rendkívül sivár és szinte kilátástalannak tűnő helyzetet, amely Bethlen fejedelemségének első hónapjait jellemezte. Az új fejedelem jól tudta, ha meg akar maradni a trónon, mielőbb kiutat kell találnia belőle. Élihez viszont mindenekelőtt az elengedhetetlenül szükséges pénzügyi bázist kellett megteremtenie, ami nélkül moccanni sem tudott. Ha nem akart kizárólag a török fegyveres erőre támaszkodva kormányozni, elegendő létszámú, tőle függő katonaságot kellett tartania. Ez pedig rendkívül sokba került, hiszen 2000 főnyi udvari lovas évi zsoldja közel százezer forintot tett ki, s a másik százezret az erdélyi végvárak őrségének a fizetése igényelte. Élihez járultak még a kormányzás, az udvartartás, a portai ajándékok költségei. Miután a szászok egyelőre megtagadták az adófizetést, Bethlen egyedül a „fiskális jószágokból" tudott volna jövedelemhez jutni, ha azok nagy része nincsen mások tulajdonában. Azokat tehát előbb vissza kellett szerezni az új tulajdonsoktól! Visszaszerezni, — de hogyan? A fejedelemválasztó országgyűlés ugyan végzést hozott „az fiskális proventusok restituálására", de Bethlen nagyon jól tudta azt, hogy a birtokviszonyok megbolygatása elsöpörheti még azt a csekély társadalmi bázisát is, amelyre úgy-ahogy támaszkodhatott. Emiatt csak nagy körültekintéssel, az „oszd meg és uralkodj" elv okos alkalmazásával kezdhetett a „fiskális-birtokok" visszavételéhez: csakis az érdemtelenek javait „konfiskálhatta". De vajon kiket, miért és hogyan lehet „érdemtelen"-nek nyilvánítani? Ugyancsak fogas kérdés volt ez Bethlen számára, hiszen a „konfiskálásra" kiszemelt birtokok döntő része három asszony kezén volt és nők ellen vagyonelkobzást kimondó politikai pert indítani a lehetetlenséggel volt határos. Férfiak esetében könnyen ki lehetett mondatni az uralkodó elleni tiltott szervezkedésben való részvétel, vagy a felségsértés bűnének elkövetését; elegendő volt egy-két borközi állapotban elejtett meggondolatlan szó és egy jelenlevő, koncra váró denunciáns vallomása, máris kész volt a „notapör", amely a legtöbb esetben „fej- és jószágvesztést" kimondó ítélettel végződött Erdélyben. Bethlen elődei sűrűn indítottak ilyeneket, különösen amikor pénzre volt szükségük.51 Asszonyokat azonban nem lehetett ilyen címen perbe fogni és elítélni, mert a nők nem politizáltak. Az ő esetükben más érvekre, másfajta ürügyre volt szükség az „érdemtelenség" megállapításához és azt követően a birtokelkobzás elrendeléséhez. A legkedvezőbb lehetőségként „erkölcstelenséggel" és „boszorkánysággal" való megvádolásuk kínálkozott. Ezek miatt főrangú asszonyokat is el lehetett marasztalni, akár a legsúlyosabb büntetéssel is. Az is kézenfekvő volt, hogy a három asszony „bűntársaként" a meggyilkolt fejedelem neveztessék meg. A halott nem tud védekezni és Bethlen már korábban is megvádolta őt a „vérfertőzés" bűnének elkövetésével, s mások is többrendbeli erkölcsi kilengésekkel. Egy utólagos bizonyítási eljárás majd igazolja ezeket a korábbi vádakat is. S0 A feltételeket ld. Bojthy Veres G.: i. m. 371-373., továbbá Kemény J.-E. Trauschenfels: Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens. Kolozsvár, 1839-1860. I. köt. 271. A hadiszabályzatot. ld. Erdélyi Múzeum. Kolozsvár, 1815. 189-190. 51 A perekről tájékoztatást ad Kővári L.: i. m. IV. és V. kötetekben. A fejedelmi önkény áldozatairól ld. még MHHS VII. köt. 258-263.
