Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

BATTHYÁNY LAJOS ÜGYVEZETŐ MINISZTERELNÖKSÉGE 1085 A benyomások elhalványultával, a mérsékelt magatartása ellenére tragikus véget ért miniszterelnök eme megnyilvánulását a kortársak visszaemlékezéseikben hajlamosak szónoki fogásnak, taktikai húzásnak minősíteni, amelynek az volt a célja, hogy a baloldali ellenzéket is bizalmi nyilatkozatra késztesse és így biztosítsa annak lojális magatartását. A nyilatkozat őszintesége, az egész vita drámai hangvétele, Madarász László, majd Kossuth felszólalása a kései olvasó előtt is világossá teszi, hogy itt nem a napi politika manővereiről van szó, hanem egy olyan pillanatról, amikor az önvédelem terére szorított nemzetnek a külső erők kényszere gyakorlatilag nem enged választást, és ennek a felismerése süt át a szereplők minden szaván. Ez jellemezte a Batthyány után felszólaló Madarász nyilatkozatát, aki szerint valóban időnyerésre, „respiriumra" van szükség, ezért Batthyánynak nem azt kell néznie, hogy eddig nem találkozott a ház osztatlan bizalmával, hanem azt, hogy ,,e háznak roppan bizalma most . . . éppen a grófot hívja fel hazafiúi kötelességének teljesítésére". (Kiemelés az eredetiben.) Batthyányt a király kétségtelenül megbízta, hangsúlyozta Madarász is, így minisztériumát azonnal megalkothatja. Ha elvállalja — folytatta—, „akkor megmaradhatunk azon ösvényen, mellyen vagyunk, s amellyen legkevesebbet nem vethetnek szemünkre elleneink". Ideiglenes kormánya alatt Batthyány olyan intézkedésekről számolt be, amelyek sikeres lépéseket ígérnek a haza megmentésére, ezért — fejezte be a négy nappal előbb a miniszterelnököt még sértetten támadó Madarász — „reám számíthat, hogy eljárásában nemcsak gáncsot tenni nem fogok, hanem azt istápolni legszigorúbb hazafias kötelességemnek tartandom". Madarász nyilatkozata után Kossuth szólalt fel, hangsúlyozva, hogy az olaszországi sikerek után nyíltan fellépő reakciós erők „nem találván ürügyet a tényekben, keresték az ürügyet a személyekben". (Kiemelés az eredetiben.) Ebben a helyzetben — folytatta — csak egy lehetséges politika van, s ennek teendője kettős. Egyrészt a reakciót arra kell kényszeríteni, hogy leleplezze magát: „én ármány és árulás vagyok, reactió és semmi más" (kiemelés az eredetiben); addig is azonban a nemzetnek készülnie kell. Az ő neve - hangsúlyozta Kossuth - ebben a helyzetben ürügyül szolgálna arra, hogy a védelmi készületeket akadályozzák. Ezért nem szabad eltérni a miniszteriális formáktól, ezért nem szabad lemondania Batthyánynak, és hiba volna, ha a ház másokat bízna meg, mert „csak ezt várják most, hogy azt mondhassák: ihol ni! világosan abdicálta a király hatalmát az országgyűlés . . ." (Kiemelés az eredetiben.) Ez veszélyeztetné azon „constitutionális erőt", amely a nádor fővezérségében van, valamint azt a lehetőséget, hogy „erőnk szaporodjék". Kossuth a királyi leiratot kelepcének nevezte és azzal fejezte be, hogy „azt másképp kikerülni nem lehet, mint csak úgy, ha a gróf segíti e részben a nemzetet. Én tehát azok közé tartozom, kik kérik a grófot, alakítsa a ministeriumot". Nem tudjuk, Batthyány bejelentését megelőzően mennyire volt ismert a királyi leirat, de megjelenésekor az országgyűlési fogadtatás: a taps és éljen valószínűsíti nemcsak annak ismeretét, hanem azt is, hogy köztudott volt az elképzelés, hogy Batthyányt meg kell tartani a miniszterelnöki székben. Nyáry érvelése olyan kimunkált volt, Madarász és Kossuth felszólalása pedig annyira egybehangzó, hogy ez feltételezi az előzetes összehangolást. Felmerülhet a kérdés, hogy Batthyány és Kossuth között volt-e valamiféle megbeszélés a királyi leirat megérkezését követően. Az előző napok feszült hangulata és a még aznap délután lezajlott tüntetés után — valamint Batthyány egyéniségének ismeretében — ezt nem tarthatjuk valószínűnek. így nincs okunk kételkedni abban, hogy Batthyánynak elhatározott szándéka volt, hogy visszalép, szabad folyást enged a fejleményeknek és a 6»