Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Tilkovszky loránt: Németország és a magyarországi német kisebbség (1921-1924) 3
10 TILKOVSZKY LORÄNT Fürstenberg követ 1922. január 20-i jelentése bizonyos megkönnyebbültséggel állapította meg, hogy a Nyugat-Magyarország miatti viszály végre rendeződött, mégpedig úgy, hogy nem idegenítette el egymástól a németséget és a magyarságot. Bethlen küszöbön álló, január 27-i látogatása Bécsben, Johannes Schober kancellárnál, barátságos eszmecserét ígért; ezzel kapcsolatban említést tett Bleyerék egy érdekes várakozásáról, amely azonban nem valósult meg: „Az itteni németek igen remélik, hogy az Ausztriával való tárgyalások során a nemzeti kisebbségek védelme is szóba fog kerülni, hogy ily módon mind a burgenlandi magyar, mind a csonkamagyarországi német kisebbség érdekében konkrét megállapodások lesznek célul tűzve, amelyek, mint példaképek, más országokban is a német és a magyar kisebbségek javára szolgálhatnak." A budapesti német követség február 2-i jelentése szerint Bleyerék arra az esetre, ha nem remélhetik a nemzetiségi jogoknak egy osztrák—magyar kisebbségi egyezményben való biztosítását, arra számítanak, hogy „a választásokon eredményt fognak elérni, s azután a külpolitikai hatása folytán a magyarok számára kínos parlamentáris úton fogják kiharcolni a legszükségesebbeket". Véleményük szerint — befolyásmentes választás esetén — legalább öt német öntudatú képviselőt tudnak bejuttatni a magyar parlamentbe.9 Bleyer és Gündisch számos újságcikkben igyekezett meggyőzni a magyar közvéleményt „egy egészséges nemzetiségpolitika előnyeiről". A visszhang kedvező volt; a parlamentben a keresztény nemzeti szellemű tábor — a kormány hívei és az ellenzékiek egyaránt — melegen felkarolták a kisebbségi jogokat, a Keresztény Nemzeti Egység Pártja a választójogi törvény tervezetével kapcsolatos állásfoglalásában kifejezetten követelte is, hogy biztosítva legyen a nemzeti kisebbségek képviselete a parlamentben. Kedvezően foglalt állást a külügyminisztériumtól sugalmazott cikkeiben a Pester Lloyd, elítélve Magyarország korábbi hibás nemzetiségpolitikáját, s a nemzetiségekkel való összefogásban jelölve meg Magyarország helyreállításának útját. A szélsőjobboldali magyar fajvédő lapban, a Szózatban éles támadások jelentek meg.viszont Bleyer ellen, őt vádolva Nyugat-Magyarország elvesztéséért, s hazafiatlansággal, magyarellenességgel vádolta a lap Johann Donawell professzort is, a Bethlennél járt délvidéki német küldöttség vezetőjét.10 Az a körülmény, hogy a minisztertanács 1922. február 10-én határozatot hozott a nemzetiségügyi minisztérium teljes felszámolásáról, nem érte Bleyeréket meglepetésként, hiszen Gratz már egy éve megmondta, hogy fenntartása a nyugat-magyarországi ügy függvénye. Megszűnését hivatalosan azzal indokolták, hogy a trianoni békeszerződés következtében a nem-magyar nemzetiségű állampolgárok túlnyomó része az ország határain kívülre került, s így nincs tárgyi alapja a minisztérium további fenntartásának.11 De emellett a „nem kellő megfontoltsággal" létesített külön nemzetiségügyi minisztérium ,intézményes hibájának" tartották, hogy „elhajlott az ilyen szolgálat elvi kiépítésében egyedül helyes vonaltól, t.i. attól, hogy lényegében csak megfigyelő és tanácsadó szerv legyen, hanem konkrét intézkedéseket kezdett és tett olyan ügyekben, amelyek különböző tárcák ügyköréhez tartoztak".1 2 A minisztertanács most úgy határozott, hogy a ®BA, R 43.1.156. Bd. 1. Fol. 56-57. Tiedemann jelentése. Bp. 1922. febr. 2. 1 °Uo. "Belléri. m. 160. ,2 Magyar Országos Levéltár (OL), Miniszterelnökség Nemzetiségi Osztálya, 150. es. C. 15410/1943. Bárdossy László miniszterelnök 1941. aug. 12-i körirata kormánya tagjaihoz a nemzetiségi ügyek intézéséről (visszapillantva az előzményekre is).
