Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

BATTHYÁNY LAJOS ÜGYVEZETŐ MINISZTERELNÖKSÉGE 1,1065 Lajos fogja tehát a dolgot vinni, a loyalitás meg lesz mentve, s a dolgok bizonyos elhatározott irányba fognak menni, mert a veszély perczeiben minden irány jobb, mint az iránytalanság." Batthyány nyilatkozata lényegében pontot tett az első felelős magyar minisztérium történetének végére. További kapacitálásnak nem volt értelme. A rögtön felszólaló Kossuth is arra helyezte a hangsúlyt, hogy — a maga készségének megerősítése mellett - javasolja: a ház küldjön küldöttséget a nádorhoz, hogy az 1848: III. tc. 11. §-a értelmében, mint a király távollétében arra jogosult személy, nevezzen ki minisztériumot. Perczel Mór javas­latára a bizottságnak azt is meghagyták: közölje a ház határozatát, hogy a nádori rendeletet törvénytelennek nyilvánították. Majd a küldöttség eltávozása után Kossuth rögtön beterjesztette már előkészített javaslatait, amelyek közül az első az 5 Ft-os bankjegyek kibocsátásának jóváhagyását, a második — „addig is míg az ő felsége elébe terjesztett törvényczikk minden részleteiben sanctionáltatnék" - a haderőnek toborzás útján történő kiállítását kérte. A ház, elfogadva Kossuth — utóbbiak vonatkozásában részletes — előterjesztéseit és megnyugodva abban, hogy azokat holnap Kossuth írásban is benyújtja (együtt az úrbéri kármentesítésre vonatkozó törvényjavaslattal), meghallgatta még a nádortól visszatérő bizottság jelentését és este tíz óra tájban eloszlott.36 A mozgalmas szeptember 11-i nap véget ért tehát anélkül, hogy a Batthyány­kormány lemondásán, valamint Kossuth és Szemere ideiglenes megbízásán túl más ered­ményt hozott volna. A baloldal sajtója megelégedéssel nyugtázta ugyan a fejleményeket és mind a Marczius Tizenötödike, mind a Ν ép-elem dicsérte Batthyány egyeneslelkű, férfias és őszinte nyilatkozatát. A helyzet azonban nem tisztázódott teljesen, mivel a nádor az országgyűlés küldöttségének adott válaszában Kossuth és Szemere megbízatását - teljes joggal — a bizalmatlanság jelének nyilvánította és kijelentette, hogy kész lemondani. Vagyis nem hagyta jóvá a ház döntését, illetve a megoldandó kérdéseket eggyel szaporí­totta: a képviselőháznak tisztáznia kellett viszonyát a nádorhoz, ami következményeiben a két miniszter megbízásának felülvizsgálását is jelentette. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a Nép-elem egy megkésett, de hitelesen a szeptember 11-én a késő esti problémákat összegező cikke Polydorus tollából így ítélte meg a helyzetet: „Ugy látszik, hogy némileg conventtel bírunk; némileg dictatúrával, némileg pedig provisorius kormánnyal. De ha mélyebben vizsgáljuk a körülményeket, különvéve egyik sem, hanem mind a három állapot vegyülékével egyetemben." A fejlemények valóban átmeneti állapotot ered­ményeztek és megkövetelték a helyzet tisztázását.3 7 36 A képviselőház szept. 11-i határozataira ld. Beér-Csizmadia i. m. 218-220. (Itt található a nádorhoz menesztett küldöttségnek adott megbízatásról és a nádor válaszáról szóló jegyzőkönyv is.) Kossuth második felszólalását csak a KLÖM XII. 914-919. közli. A Kossuth és Madarász együtt­működésről szóló, szept. 11-én éjjel sietve írt levél, beszámolva az aznap esti országgyűlési határoza­tokról megjegyzi: „A projectumok többnyire Madarász Laczitól jönnek . . ." Ld. Waldapfel, Levelestár II. 23. Érdemes megjegyezni, hogy a KH tudósítója lapzártakor leadott összefoglalásában, amelyet megállapíthatóan a nádorhoz indult küldöttség távozása után írt, még azt jelentette, hogy a minisz­terek - az elnököt kivéve - megtartották tárcáikat; KH szept. 12. (63. sz.) Az egyik kortárs feljegy­zése szerint viszont ,a többi ministerek még jelen sem voltak". Pauler Tivadar: Napi jegyzetek. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (a továbbiakban: OSzKK) Quart. Hung. 2611. Ez a meg­jegyzés - ha megfelel a valóságnak - érthetően csak a fel nem szólaló miniszterekre: Deákra, Eötvösre, Klauzálra vonatkozhat. 3 7 A MT szept. 12. (155.) és a Nel szept. 13. (63.) számáról van szó. A nádori választ (amely az országgyűlés elnökének küldött levéllel kapcsolatban azt szögezte le, hogy az nem rendelet, vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom