Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
272 BELLÉR BÉLA Ugyancsak a német kérdés jelentőségének növelésére vezetett a keletközép-európai országok belső helyzetében, egymás közti viszonyaiban bekövetkezett változás. A gazdasági válság még inkább polarizálta az itteni országok belső ellentéteit; fokozta külső gazdasági, majd politikai függőségüket, kiélezte egymás közti viszályaikat.4 Minthogy valamennyi keletközép-európai államnak jelentős vagy legalább is el nem hanyagolható német nemzetisége volt, amely — a magyarországi németség kivételével — politikai pártokkal, parlamenti képviselettel is rendelkezett, ezen államoknak belső és külső problémáik megoldásába aktívaként vagy passzívaként be kellett kalkulálniuk ezt a tételt is. Különösen súlyos problémát jelentettek ezen országok számára az ún. „határmenti németek" (Grenzlanddeutsche), akik a birodalom határai mentén, az összefüggő német nyelvterülethez kapcsolódva éltek. Ezek nagy részét a versailles-i és a Sant Germain-i békeszerződések választották el a birodalomtól. A birodalmi reváns-törekvések elsősorban ezeknek a területeknek visszaszerzésére irányultak. A birodalmi politika hatására a határmenti németek is, míg eddig inkább titokban, most már egyre nyíltabban a birodalomba való visszatérést kívánták, vagyis a területi integritás talajára helyezkedtek. A határmenti németek azonban csak egy különleges osztagát alkották az ún. „külföldi németek"-nek, (Auslanddeutsche), akik számára — legalábbis a politikai térkép teljes átrajzolása nélkül — elképzelhetetlen volt a Németországgal való egyesülés. így nekik — egyelőre legalább is — be kellett érniök a német „népközösség"-hez (Volksgemeinschaft) és a német „kulturális nemzet"-hez (Kulturnation) való tartozás tudatának ápolásával. Ez — a lettországi németek és egyben az európai kisebbségi mozgalom egyik vezetőjének, dr. Paul Schiemann-nak véleménye szerint — ebben az időben még nem zárta ki sem az állam iránti hűséget, sem az államnemzettel való kulturális közösség elismerését.5 Mindennek következtében a német kérdés az 1930-as években azokban az országokban is központi kérdéssé válik, amelyekben eddig csupán periférikus jellegű volt. Most már nem csupán időszakonként, egy-két politikai összecsapás erejéig vonja magára a figyelmet, hanem állandó jellegű, a legkülönbözőbb problémákkal összegubancolódott harci kérdésként jelentkezik. A német kérdésnek ez a módosult jellege természetesen nem egyszerre, hanem fokozatosan, nem is annyira racionális, mint inkább ösztönös úton hatolt be a keletközép-európai népek, köztük a magyarság tudatába, habár ezt a történelmi változást személyi változás is jelezte, és ezzel mintegy konkrétabbá tette. 1929 október elején meghalt Gustav Stresemann, a weimari Németország öt éven át volt külügyminisztere, akinek külpolitikája a belső osztálykompromisszumnak megfelelően kifelé ún. békepolitika volt. „Stresemann-nál senki sem tudta jobban összetartani a parlamenti üzemet; az ő személyén át valósult meg a munka és a tőke közti kompromisszum; az ő diplomáciája adott értelmet Németország államként való létezésének az államok sorában"6 - íija róla Golo Mann. Ez a liberális békepolitika azonban (ezt egyébként G. Mann is tudja) korántsem volt olyan szeplőtlen, mint kifelé látszott. A magántitkára által összegyűjtött és három kötetben Vermächtnis (Végrendelet) címen kiadott iratai s még inkább a második világ-4 Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919/1945. Második, átdolg. kiadás. Bp. 1975. 128-138. Diószegi István: Két világháború árnyékában. Bp. 1974. 160-185. s Gündisch: i. m. 256. 6 Golo Mann: Deutsche Geschichte des 19. und 20. Jahrhunderts. Frankfurt am Main. 1958.753.
