Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

228 NIEDERHAUSER -SZÁSZ azután a fegyverszünet (1878. január 19/31.) híre vetett véget. A román csapatok a San Stefanó-i békét követően is megszállva tartották a „zálogvárosnak" deklarált Viddint és Belogradcsikot. A 4329 halottat és körülbelül kétszerannyi sebesült áldozatot kívánó román hadjárat 1878 március 25/április 6-án ért teljesen véget. A háború terheit a dolgozó tömegek — a parasztok — viselték otthon is, a frontokon is. A hadsereg ellátását csak kemény rekvirálással és Románia határain túlterjedő közadakozással tudták biztosítani. A rosszul felszerelt, rongyos katonák a fronton éheztek, vagy későn érkező, romlott ételen éltek. A lehetőségekhez képest jól működött az egészségügyi szolgálat, nem kis mértékben áldozatkész orvosok szervezőkészségének következtében. A berlini kongresszus A San Stefanó-i béke megsértette az Oroszország és a Monarchia között előzetesen megkötött egyezménynek azt a pontját, amely szerint nem szabad nagy délszláv államot létrehozni. A Monarchia ezért rögtön az angol kormányhoz fordult, s együttesen rákényszerítették az orosz kormányt, egyezzék bele egy nemzetközi konferencia megtartásába, amelynek a feladata lesz a béke rendelkezéseinek a felülvizsgálása. A konferenciát június 1/13. és július 1/13. közt tartották Berlinben, a nagy délszláv államot csakugyan eltüntették, a bolgár fejedelemség területét az eredetinek mintegy harmadára csökkentették. A három állam, Románia, Szerbia és Montenegro függetlenségét azonban ez a nemzetközi egyezmény is megerősítette. Románia képviselőit nem hívták tárgyaló asztalhoz sem a San Stefanó-i béke, sem a berlini szerződés megkötésekor. Oroszország és Románia viszonya a háború végén ugyancsak elhidegült, mivel a román diplomácia megpróbált minden követ megmozgatni, hogy Dél-Besszarábiáról ne kelljen lemondania, habár cserébe Dobrudzsát kaphatta meg. A román álláspontot a hatalmak előtt július 1-én Kogälniceanu és Brätianu éppenséggel előadhatta, s a legudvariasabb formák közepette, — a kongresszus tagjai felálltak belépésükkor - megjelenésük mégsem számított, hiszen Romániát csak „bemutatták" (entendue) de nem „meghallgatták" (écoutée). Az ország függetlenségét azonban Berlinben is elismerték, az Oroszországhoz visszakerülő Dél-Besszarábia helyett kárpótlásul tényleg megkapta Dobrudzsát. A nagyhatalmak közvetlen gyámkodása Románia felett megszűnt. Noha továbbra is érvényesült befolyásuk, mind az ország belső fejlődése, mind külpolitikája számára kedvezőbb korszak kezdődött. Románia függetlenségének kivívása a balkáni népek felkelésével meginduló nagy folyamat részét képezte. A polgárosodó román társadalom uralkodó osztályainak tevékenysége, a széles tömegek tehervállalása és a kis román hadsereg hősiessége csak az orosz—török háború által teremtett kedvező feltételek felhasználásával együttesen tette lehetővé a függetlenség megszerzését. A függetlenség elnyerése Románia történetének egyik nagy fordulópontja. Nagy jelentőségű tény volt, hogy az ország tevőlegesen részt vállalat a felszabadító háborúban: a nemzeti öntudat erősödése hozzájárult a fiatal állam konszolidációjához. De a függetlenségi háború nem csak a polgárság, hanem az elnyomott' paraszti tömegek osztályöntudatát is erősítette. A tényleges terheket viselő széles néprétegek áldozatvállalása, az éhező, rosszul felszerelt parasztkatonák hősiessége a társadalmi haladás táborának további harcá-