Századok – 1977
Közlemények - Ripoche J. P.: Bizánc vagy Róma? Magyarország vallásválasztási kérdése a középkorban 79/I
80 J. P. RIPOCHE kezményeként csatlakoztak a magyarokhoz — alkották a magyar törzsszövetséget; ez a 10. század ötvenes, hatvanas éveiben már teljesen felbomlóban volt: egyik törzs a másik után függetlenítette magát a fejedelmi — Magyar — törzstől, melynek élén Árpád és utódai álltak.3 A magyarok két nagyfejedelmének, Kurszánnak és Árpádnak halála — akik a magyarok törzsszövetségének tartóoszlopai voltak — lassan, de biztosan megindította a felbomlás folyamatát, olyannyira, hogy Árpád utódainak már nem volt hatalmuk a törzsek felett.4 Ez a szétesési folyamat nemcsak Árpád halálának tulajdonítható, hanem a magyarok belső szervezetéből is következett. A magyar törzsek megtelepedése Pannóniának és Nagy-Morvaország volt területének különböző részein, valamint az egykori Dácia területén, meggyorsította a szövetségi egység felbomlását. Mihelyt a törzsfők megszerezték a maguk területét, mindegyik kiharcolta magának a nagyfejedelemtől — Árpád utódaitól — való függetlenséget. Egy egyszerű törzsfő így valóban urává lett területének, s kíséretével katonai arisztokráciát alkotva olyan hatalmat képviselt, amely csaknem felért az Árpádokéval. A régi törzsfők területéből seigneurie-k lettek (uruszág), amelyek a magyarság nyugati és keleti kalandozásai folyamán megszilárdultak. Ezek a nyugat és kelet felé való kalandozások egyes területi fejedelmek számára lehetővé tették, hogy növeljék hatálmukat és függetlenségüket a nagyfejedelemmel szemben; így történt aztán, hogy Gyula, Erdély teljhatalmú ura, aki nem vett részt a kalandozó hadjáratokban, olyan hatalomra tett szert, hogy könnyen versenyezhetett a nagy fejedelemmel. Néhány törzsfő hatalmának ilyen mérvű megnövekedésével szemben Taksony, Géza apja, noha a magyarok nagyfejedelme volt, nem tudta legfelsőbb hatalmát gyakorolni.5 Bartha Antal6 szerint ez a szétesés a Lech-mezei csata után következett be, melynek következtében két törzsfőt, Léit és Bulcsut (vagy Bölcs-et), fogságba ejtettek és I. Ottó német császár parancsára kivégeztek. Ez a 955-ös dátum, mint a szövetségi egység bomlásának kezdete, szemünkben kissé későinek látszik. A Lech-mezei csata nem az első magyar kudarc, a Merseburg melletti Riade-i csata 933-ban, amelynek folyamán a magyarok első ízben szenvedtek vereséget, tisztán mutatja az ezen a szövetségen belül megmutatkozó gyengeséget, s úgy tűnik, hogy ebben az időben mindegyik törzsfő a saját elhatározását követte, mit sem törődve a nagyfejedelem szándékával. Ilyen volt a belső helyzet képe a magyaroknál Taksony 971-ben bekövetkezett halála idején is, a törzsfők területi urak lettek, s területeik kis államok sorát képezték.7 Taksony utóda, Géza, magában számot 3 Váczy P.: Les racines byzantines du christianisme hongrois. Nouvelle Revue de Hongrie. 34 (1941) 106. - Bartha Α.: a 9-10. századi magyar társadalom. Bp. 1968, 161-162. - Hóman Β.: Magyar történet I. Bp. 1935, 157. ' Histoire de la Hongrie des origines 55. 5 Váczy P.: i. m. 106. 6 Bartha Α.: i. m. 161. 1 Moravcsik Gyula: Byzantium and the Magyars című könyvében a következőket írja:... It is also important to remark that these „letters" (lásd a 2. jegyzetet) were addressed not to the Prince but to the Princes of the Magyars. Byzantium apparently considered the Magyars, as many other peoples, to be „barbarians" under the control of several leaders. Since at an earlier data Leo the Wise spoke of „the one chief" of the Magyars, we can conclude that terminology used in these later letters reflected the decline of princely authority and the growing independence of the chieftains during the reign of the Arpad's immediate sucessors. Rudolf Lüttich: Ungarnzüge in Europa im 10. Jahrhundert, „Historische Studien", Heft 84, Berlin 1910, második kiadás, Vaduz. 1965, idézi a Charakteristik der Ungarn c. fejezetben (34. 1.): . . . Auch die europäischen Völker erfuhren nichts von einem die
