Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
188 FOLYÓIRATSZEMLE ALEXANDRU DUTU: 4 A DÉLKELET-EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS. EGY KULTÚRTÖRTÉNETI KÉRDÉS ÁTÉRTÉKELÉSE A 17. században kezdődő és az egész 18. században uralkodó európai eszmeáramlat rövid jellemzését a szerző az utóbbi időben Nyugat-Európában megjelent néhány munka alapján végzi el. (Delio Cantimori: La periodizzaziona dell'età del Rinascimento, Georges Duby: Fondements d'un nouvel humanisme 1280-1440, Antoine Pelletier a civilizáció fogalmával foglalkozó írásai). A polgárság ideológiáját hangsúlyozó mozgalom kérdései közül foglalkozik a városok szerepével, az egyházi és világi kultúra hatásával. A felvilágosodás ideológusai által hirdetett civilizáció elsősorban a városi környezetben élő emberek gondolkozását tükrözte, továbbá azt a polgárosodási folyamatot, amely a nyugat-európai társadalmak sajátosságai közé tartozott. A délkelet-európai felvilágosodással kapcsolatban a szerző fontosnak tartja kiemelni azt a tényt, hogy nyugaton a világi és egyházi kultúra párhuzamosan fejlődött, egyenlő mértékben járult hozzá a társadalmi és politikai élet kialakításához. A nyugati kultúra egysége az, amely a szerző szerint itt szembetűnik. De ez elsősorban a felvilágosodást megelőző időszakra vonatkozik. A későbbiek folyamán ez az egység megbomlik. A továbbiakban a szerző arról ír, hogy a felvilágosodás ideológiája átszőtte az emberek életmódját, viselkedését, gondolkodását. Egy másik jellemző dolog ebben a korban, hogy a délkeleteurópai társadalmakban a szokások, a divat egy nyugati és egy keleti (ottomán) kulturális modell ütköző zónájába kerültek. Az intellektuális magatartás oldaláról vizsgálva a kérdést, a szerző két uralkodó irányzatot állapít meg a felvilágosodás korában. Az egyik a jelenkorból, tehát az akkori korból indult ki, a másik irányzat arra törekedett, hogy közös nevezőre hozza az eszmék történelmi eredményeit az emberről és világról alkotott különböző koncepciókkal. Amint várható is volt, a szerző terjedelmesen foglalkozik a román felvilágosodás kérdésével is. A román felvilágosodás mozgalma véleménye szerint a címben jelzett problémának a mintapéldája is lehet, mert délkelet-, kelet-, közép-, és nyugat-európai elemeket tartalmaz. A másik megállapítása, hogy a román felvüágosodás mozgalma egységes volt, nem oszlott fel irányzatokra, annak ellenére, hogy a görög-katolikus egyház létrejötte egyik lehetőségét hordozta magában. Itt a szerző ún. erdélyi iskola irodalmi irányzatra gondol, amely a román nyelv tiszta latin eredetének hangoztatásával végeredményben az irodalmat a nyugat-európai kulturális modellbe akarta ágyazni. Az erdélyi és a két román fejedelemségben élő gondolkodók között gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekben voltak véleménykülönbségek, de a romanizmus és a nyugati fejlődés eredményeinek elismerése kérdésében vallott egységes felfogásuk szülte új elemek szintézissé formálódtak a román kulturális mozgalomban. Ez a vélemény olvasható az 1972-ben kiadott „A román filozófia története" című munkában is. A mozgalomban főképpen a román szépirodalom vállalt figyelemre méltó szerepet. A másik jelenség ebben az időszakban a nemzettel, a társadalommal foglalkozó írások megszaporodása, valamint a gondolkodás, a filozófia elvilágiasodása. A román fejedelemségekben a világi kultúra azonban nem olyan drámai módon jött létre mint nyugaton, ahol két antagonisztikus világnézet csapott össze. A románok lakta területeken az egyházi központok, a kolostorok támogatták a világiassá válás folyamatát. Részt vállaltak az új technikai eszközök népszerűsítéséből, terjesztették a babonákat megszüntető tudományos ismereteket. Általában véve a román felvilágosodás kulturális modelljét a szerző sajátosnak tartja, jnert a bizánci kultúra elemeit megőrizte; így nem lehet beszélni a „keleti hatás stagnálásáról" sem, hanem egy sokoldalú európai hatásról, amelyet a román kulturális modell magába szívott. (Revistade istorie, 1975. 7. sz. 1041-1057. I.) B. E.
