Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

175 TÖRTÉNETI IRODALOM foglalkoztató kérdéseket és a kutatási irányokat is befolyásoló, hosszabb távra szóló kollektív munkákat. A tanulmányok sorában első helyet foglal el és sok szempontból külön figyelmet érdemei-Rudolf Vierhaus írása a nyugatnémet történelmi kutatások általános helyzetéről. A szerző a történetírás és a történetoktatás háttérbe szorításának tendenciája ellen veszi fel a küzdelmet, mivel ez a tendencia a Német Szövetségi Köztársaságban — amint erre már a könyv bevezető részei is utalnak — egyre inkább erősödik. Mindenekelőtt elveti azokat a nézeteket, amelyek szerint tulajdonképpen a történettudomány kríziséről lenne itt szó, s az okot elsősorban a tudomány- és művelődéspolitikusok helytelen szemléletében keresi, azt állítva, hogy más országokban - Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban, vagy a Német Demokratikus Köztársaságban - ez a jelenség nem, vagy alig ismert. Megoldást tehát e szemlélet megváltozása hozhat, amely viszont a történettudomány nagy jelentőségű társadalmi funkciójának felismerésétől és a történettudományban végbemenő változásoktól függ. Talán felesleges rámutatni, hogy a szerző olyan problémákat feszeget, amelyek előttünk sem ismeretlenek, a történeti szemlélet oktatáson és népművelésen keresztüli erősítése nálunk is aktuális feladat. Vierhaus tanulmánya a továbbiakban utal a nemzetközi méretekben folyó metodikai vitákra is és arra a következtetésre jut, hogy bár szükség van a történettudomány „metodikai átorientálására", ez azonban nem kérdőjelezheti meg magának a tudománynak a létjogosultságát. Vázolja azokat a főbb irányokat, amelyek felé a második világháború óta a nyugatnémet történetírás haladt, s a történelmi gondolkodás átalakulása terén a legnagyobb eredményt a komplexitás, közelebbről a gazdaság- és társadalomtörténeti szempontok előretörésében és a szellemtörténeti historizmus visszaszorulásában jelöli meg. Viszont kevesli azokat az eredményeket, amelyeket a nyugatnémet egyetemes történetírás ért el: az elhanyagolt kérdésekhez sorolja többek között a német külpolitika, továbbá Észak- és Dél-Amerika, Afrika, és általában a gyarmatok történetét. A kritikát teljesen jogosnak érezzük, és azt is, hogy a szerző a hiányosság alapvető okait a német történelmi gondolkodás torz hagyományaiban keresi. Annál is inkább, mert a polgári történetírásnak hasonló jellemvonásai voltak a kelet-európai országokban, nem utolsósorban hazánkban is. Sajnos a tanulmány ezt a kérdést csupán futólag említi és nem elemzi sem a nemzeti bezárkózásra való hajlam, sem a szellemtörténetírás mélyebb társadalmi okait. Következésképpen a mai történetírás nehézségeit áthidalhatónak véli az új módszertani elvek alkalmazásával, a komplexitás és a komparatisztika nagyobb méretű érvényesítésével, nem látja, hogy akut ismeretelméleti válságról van szó, amely a „metodikai átorientálódással" elodázható ugyan, de meg nem oldható. A többi tanulmány már inkább munkabeszámoló: részben a fontosabb vállalkozásokról, a nagy, többnyire nemzetközileg is ismert forráspublikációkról és más kiadványokról, részben pedig az utóbbi évek legfontosabb tudományos üléseiről szól. Kronológiai sorrendben elsőként a mainzi akadémia ókortörténeti bizottságának a vállalkozását kell megemlítenünk, amely az antik rabszolgaság problémakörének szisztematikus feldolgozására (tehát ebben az esetben nem történeti források publikálására) irányul. A marxista történetírás eredményei - amint ezt a beszámoló is hangsúlyozza - nagymértékben hozzájárultak e feladat központba állításához. A megvalósítás sikereit számos jelentős munka - köztük néhány alapvető szovjet feldolgozás németül való kiadása — jelzi. A forráskiadások sorában elsőnek említhetjük meg a Monumenta Germaniae Historica zsinatkiadását. A kiadási munkálatok már a múlt század végén elkezdődtek, de csak a 842-es évig jutottak el. Az utóbbi időben a 2. vatikáni zsinat újabb impulzust adott az egyháztörténeti források publikálásához nemcsak Németországban, hanem a világ más tájain is. A jelenlegi cél a 842 és 1059 közötti dokumentumok összegyűjtése és sajtó alá rendezése, területileg központba Németországot, a búrodalmi Olaszországot, részben a nyugatfrank területeket állítva. Hasonlóképpen a német történetírás klasszikus forráskiadásai közé tartoznak a Bajor Tudományos Akadémia Történeti Bizottsága által gondozott német Reichstag-akták is. A középkor, pontosabban a 14-16. század történetének feltárása szempontjából oly nagy fontosságú források kiadását még Leopold von Ranke kezdeményezte. S bár több mint 100 év múlt el azóta, az általa felállított program még ma sem valósult meg. Három sorozatban újabb és újabb kötetek látnak napvilágot, miközben elég lényegesen megváltoztak a források kiválogatásának a szempontjai. Kezdetben a birodalom egész történetének feldolgozásához akarván hozzájárulni, a válogatás sokkal szélesebb körű volt, mint az újabb sorozatban, amely már csak