Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
AZ SZDP ÉRTELMISÉGI AKCIÓJA 115 az SzDP háború alatti magatartásáról és háború utáni elképzeléseiről a történeti irodalomban eddig megrajzolt képhez. Ezért talán nem felesleges aláhúznunk, hogy ebből az utóbbi problémakörből ez alkalommal csupán annyit kívánunk érinteni, amennyi megítélésünk szerint az értelmiségi akcióval a legszorosabban összefüggött. Lemondunk arról is, hogy az SzDP és az értelmiség háború alatti kapcsolatának valamennyi lényeges elemére kitérjünk, annál is inkább, mivel azok jórészéről - persze más megközelítésből -a függetlenségi mozgalom 1941 — 1942. évi eseményeit taglaló szakirodalomban már sok szó esett. Ez az akció egyébként is — méreteit, módszereit és tartalmát tekintve egyaránt - új jelenség volt: az SzDP és az értelmiség viszonyában egy olyan fordulat kezdetét jelentette, amely teljes egészében csak a felszabadulás után bontakozhatott ki. * Nem mintha a Szociáldemokrata Párt korábban lebecsülte volna e réteg társadalmi jelentőségét, vagy általában lemondott volna az értelmiségiek megnyeréséről. Az SzDP a fizikai és szellemi dolgozók pártjának tekintette magát: tagságának döntő többségét a szakszervezetekbe szervezett ipari munkásság adta s számottevő alkalmazotti és földmunkás rétegeket is magáénak tudhatott. Emellett a párt mindig törekedett arra, hogy azokat, akiket az értelmiség legjobbjainak tartott, megnyeije, a marxista elmélettel megismertesse és a munkásosztály politikai küzdelmébe bevonja. Ezt a törekvést a párt múltjának szinte valamennyi szakaszában nyomon követhetjük: ráismerhetünk ama korai szociáldemokrata dokumentumokban, pártvezetők, teoretikusok írásaiban, melyek a „fejmunkások" és az „izommunkások" egymásrautaltságát hangsúlyozzák, de fokozatosan utat tört e gondolat a szervezkedés terén is. Ε század tízes éveiben előbb a munkásmozgalom és a haladó értelmiségi csoportosulások szoros összefonódása és együttműködése, majd pedig a munkásmozgalomban tevékenykedő szellemi dolgozók első speciális rétegszervezeteinek megjelenése jelezte e folyamat újabb állomásait. Egyes foglalkozási ágak képviselői kezdetben az alkalmazottak bizonyos ágazatait tömörítő szakszervezetekben alkottak különálló szervezetet (a szocialista mérnökök szervezkedése a MKAOSz kebelében 1916-tól, a pedagógusoké a VAOSz-ban 1917-től indult meg), de az őszirózsás forradalom kitörése után már megteremthették saját szakszervezeteiket is. Az 1918—1919-es forradalmak idején a szellemi dolgozók osztályharcos szervezkedése hatalmas léptekkel haladt előre: a szervezkedés méreteinek dinamikus kitágulása mellett különösen az a tény értékelendő, hogy a frissen alakult értelmiségi szakszervezetek irányításában a kommunisták törekvései akadálytalanabbul érvényesülhettek, mint a hagyományos szakszervezetek jórészében, ahol a szociáldemokrata jobboldal régi pozícióira támaszkodva a vezetésben is nagyobb súlyt tudott magának biztosítani. A Tanácsköztársaság leverését követően, az ellenforradalmi rendszer konszolidációja folyamán megszilárdult hatalmi-politikai viszonyok az SzDP tevékenységét meglehetősen szűk korlátok közé szorították s egyben hosszú időre megszabták azokat a kereteket is, amelyek között a párt legális eszközökkel az értelmiség megnyerésére törekedhetett. A legérzékenyebb veszteséget kétségkívül az jelentette, hogy az ellenforradalmi korszakban szellemi foglalkozási ágak egész sorát fosztották meg a szakszervezeti mozgalomban való részvétel lehetőségétől. Ismeretes, hogy az értelmiségi szakmák többsége kezdetben nem rendelkezhetett átfogó érdekvédelmi tömörüléssel, majd pedig a harmincas évek közepétől a fasiszta kormányzat a jobboldali politikát 8*
