Századok – 1977
Vita - Spira György: Mészáros Károly önéletrajza előtt 587/III
590 VITA volt munkások tömegeinek a megnyerésére. Ezek után pedig - tapasztalván, hogy ennek ellenére nemcsak Plathy, de Mészáros sem emlékezik meg magának a klubnak mint szervezetnek egyetlen olyan próbálkozásáról sem, amely a valóságban is előmozdíthatta volna a munkástömegeknek a klubhoz való közeledését — végképp el kell hatalmasodnia rajtunk annak a (már korábban is belénk fészkelődött) gyanúnak, hogy holmi átgondolt politikát a szélsőséges csoport sehogyan sem tudott kialakítani. Amennyire tanulságos azonban eszerint az, amit Mészáros erről a társaságról elmond (meg az is, amit nem mond el róla), annyira kevés tanulságot nyújtanak számunkra az önéletrajz következő lapjai. Mert a következő lapokon megint egy nagyon fontos politikai tömörülésről esik ugyan szó, ez pedig a júliusban alakult Egyenlőségi Társulat, amelynek a liberálisok elsöprő fölényét felfedő június végi országgyűlési választások hatására végül is sikerült egy akolba terelnie az addig külön utakon járó baloldali csoportok követőit (vagy legalábbis ezek java részét) — a szélsőségesek zömét is — s amelynek ekkor Mészáros úgyszintén oszlopos tagjává lett; az Egyenlőségi Társulatnak szentelt szövegrészek azonban nem sok újat tartalmaznak s emlékezetzavarból fakadó pontatlanságokban is bővelkednek. Amint az önéletrajz arról a munkáról sem igen mond újat, amelyet írója 1849 márciusától hivatalos „történeti jegyző"-ként végzett a Perczel-hadtest táborában. Amikor viszont Mészáros a maga tekervényes élettörténetének elbeszélése során a forradalom bukását követő időszakhoz érkezik, előadása ismét roppant érdekessé válik. A volt Moson megyei tiszti alügyész ugyanis 1849—50 fordulóján forradalmi múltja ellenére is törvényszéki ülnök lett az ország túlsó szélén, Ung megyében, s — bár itteni állását csupán három évig tarthatta meg — ettől kezdve mindvégig közvetlen érintkezésben maradt Kárpátaljával. Ez pedig lehetővé tette számára, hogy igen alaposan megismerje és bemutassa Magyarhon legfejletlenebb, de ez idő tájt — utolsóként is — már javában bontakozó nemzetiségi mozgalmát, a kárpátukrán nemzeti mozgalmat. S éppen azért, mert ez a mozgalom ekkor még fölöttébb fejletlen volt s mert hangadói ennek következtében ekkor még az összes többi nemzetiségi mozgalom vezetőinél is görcsösebben kapaszkodtak a Habsburg-hatalom uszályába: a Mészáros által róla festett kép - még ha egy magyar nacionalista szemszögéből készült is — különös élességgel világíthat rá arra a tragikus helyzetre, amelybe a hazai nemzetiségi mozgalmak keveredtek a 19. század derekán, mikor magukat a magyar nemesség szűkkeblű nemzetiségi politikájának hatására a Habsburgok készséges eszközeivé s így végeredményben a magyar nemesség és a Habsburgok kompromisszumos megegyezésének egyengetőivé tették. Summa summárum: Mészáros önéletírásának napfényre kerülésével rendkívül értékes és sok tekintetben hézagpótló forrás birtokába jutottunk. Amilyen nagy azonban a hála, amelyet ezért a kérdéses forrásszöveget felkutató és közrebocsátó Csorba Csaba iránt érzünk, olyan nagy az a csalódottság is, amely úrrá lesz rajtunk, mikor figyelmünket immár a szöveg közzétételének módjára fordítjuk. Ha például szemügyre vesszük az előttünk fekvő kiadvány már fentebb is ismételten említett bevezetőjét, azt tapasztaljuk, hogy ezt a szöveget Csorba rajta kívül álló terjedelmi kötöttségek miatt módfelett kurtára volt kénytelen szabni, a bevezető szűkös keretei között azonban ő ennek ellenére sem csak az általa sajtó alá rendezett kézirat felkutatásának történetét és a Mészáros pályafutásának megértéséhez leginkább szükséges adatszerű tudnivalókat tárja elénk, hanem további fontos témáknak is helyet szorított. S ez önmagában persze még nem volna baj; amint az sem baj, hogy e témák egyike az a
