Századok – 1977
Vita - Ádám Magda: A kieli találkozó és a bledi egyezmény értékeléséről (Hozzászólás Pritz Pál tanulmányához) 561/III
574 VITA segítségnyújtási egyezményre vonatkozó elképzeléseket.3 5 Rendkívüli módon ügyeltek a náci Németország érzékenységére. S ha ehhez hozzávesszük Hitler ügyes taktikáját a revízió kérdésében, akkor még érthetőbbé válik a két ország külpolitikájában bekövetkezett változás. Mint ismeretes, Németország nem támogatta, pontosabban ellenezte Magyarország területi törekvéseit e két állammal szemben. Nem volt tekintettel a magyar kormányok vágyálmára, nagyfokú elégedetlenségére. Hiszen tisztában volt azzal, hogy revíziós törekvéseik miatt úgy sincs más küpolitikai alternatívájuk. Jugoszláviát és Romániát viszont le kellett választani a francia szövetségi rendszerről, s megakadályozni, hogy Franciaország helyét Olaszország foglalja el, amire Mussolini erőteljesen törekedett. A revíziós kérdésben követett politikával Hitler újabb szálakkal kötötte magához mindkettőjüket és ez lényegében feleslegessé tette számukra a kisantantot, amelynek fő célja a Magyarországtól szerzett területek közös védelme volt. A kisantant két tagja, a tengelyhez közeledvén, nem mondott le azonban a nyugati kapcsolatokról. Az egyik táborhoz közeledett, a másiktól távolodott. Az előbbihez azonban nem csatlakozott le, s az utóbbitól nem szakadt el teljesen. Ez ugyanis fontos volt a két tábor közötti lavírozásban, a „wait and see" politika viteléhez, ami külpolitikájuk fő jellemzője volt. Ez volt a helyzet 1936-1938-ban. Az Anschluss után rövid időre némi változás következett be. Ennek legdöntőbb oka a nyugati hatalmak már említett diplomáciai aktivitása, amely illúziókat keltett arra vonatkozóan, hogy London és Párizs szembe kíván szállni a német és az olasz közép- és délkelet-európai törekvésekkel. Ennek következtében mindkét állam támogatni kezdte a nyugati hatalmak német- és olaszellenes elképzeléseit, amelyek egybeestek a két állam érdekeivel is: elfogadták London és Párizs tanácsát a Bulgáriával és Magyarországgal való megegyezést illetően. Kitartottak a számukra terhessé vált szövetségesük, Csehszlovákia mellett, tovább ragaszkodtak a magyar—kisantant megbeszélésekhez. Ε mellett azonban olyan biztosítékokról gondoskodtak, amelyek segítségével, ha a helyzet úgy kívánja, külön is megegyezhessenek Magyarországgal, s így biztosíthassák integritásukat egy háború esetén, amelyből lehetőleg kívül akartak maradni.36 Ezt volt hivatva elősegíteni a sinaiai konferencián (1938 május) hozott határozat, amely megengedte a kisantant tagjainak a bilaterális tárgyalásokat Magyar-3 5 1936-1937-ben a csehszlovák kormány erőfeszítéseket tett, hogy a kisantant kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kössön Franciaországgal, amely kötelezné kisantantbeli szövetségeseit Csehszlovákia védelmére német támadás esetén is. A kisantantszerződés ugyanis erre nem terjedt ki. A francia diplomácia támogatta ezt az elképzelést. Jugoszlávia azonnal, Románia Titulescu bukása után utasította vissza ezt a tervet. Jugoszlávia 1935-ben a HodZa-tervet, amely a dunai államok németellenes összefogását tűzte ki célul, kereken elvetette. Románia elvben elfogadta ugyan, a valóságban azonban igyekezett kitérni a konkrét tárgyalások elől. A terv rövid idő alatt lekerült a napirendről. 3 6 Ebben a kérdésben végig bizonyos eltérés állt fenn a jugoszláv és a román álláspont között. Amíg Belgrádban eldöntötték, hogy Jugoszlávia minden körülmények között - tehát a nyugati hatalmaknak a háborúba történő beavatkozása esetén is - semleges marad — (erről több alkalommal biztosították mind Rómát, mind pedig Berlint; Stojadinovié kérése csupán az volt, hogy a tengelyhatalmak segítsék elő ennek keresztülvitelét, vagyis hassanak oda, hogy Magyarország csak bizonyos kivárási idő után csatlakozzék a német támadáshoz) —, addig Románia segítséget kívánt nyújtani Csehszlovákiának, ha a nyugati hatalmak is beavatkoznak a háborúba. A történelem azonban nem tette próbára Romániát.
