Századok – 1977
Vita - Ádám Magda: A kieli találkozó és a bledi egyezmény értékeléséről (Hozzászólás Pritz Pál tanulmányához) 561/III
572 VITA párt, a Hod2a- és Beran-féle irányzat, amely a Németországgal való kibékülést - még bizonyos területi engedmények árán is — ne tartotta volna fontosnak. De nem ez volt a BeneS-féle — ahogy Hitler nevezte, a háborús — irányzat. BeneS és köre széles diplomáciai tevékenységet fejtett ki a Németország elleni összefogás létrehozása, vagy legalább a déli határoknak a biztosítása érdekében. Ez utóbbit voltak hivatva szolgálni az általa 1937-ben kezdeményezett kisantant-magyar tárgyalások, illetve a tervezett megegyezés.30 BeneS azonban változatlanul szűkkeblű, rövidlátó és irreális politikát folytatott a Magyarországnak teendő engedmények kérdésében. A megnemtámadási egyezményért egyedül Magyarország katonai egyenjogúságát volt hajlandó elismerni, ami nem volt más, mint a kész helyzetnek az elismerése, hiszen Magyarország már régen túltette magát a fegyverkezési korlátozásokon. Rendkívül nehezen szánta rá magát a csehszlovákiai magyar kisebbség jogos követeléseinek a teljesítésére, amivel kihúzhatta volna a talajt a magyar revíziós propaganda alól. Amikor 1938 augusztusában már hajlandó volt azokat, illetve jelentős részüket teljesíteni, már késő volt.3 1 A magyar kormány a szudétanémetek követeléséhez igazodva, követeléseit fokozta, Csehszlovákiától nagyobb engedményeket kért, mint kisantantbeli szövetségeseitől, Jugoszláviától és Romániától. Ε diszkrimináció segítségével a magyar kormánynak sikerült kirekesztenie Csehszlovákiát a bledi megegyezésből. így Csehszlovákia erőfeszítései ellenére nem tudott megnemtámadási egyezményt kötni Magyarországgal, nem sikerült a náci Németország által fenyegetett biztonságát megerősítenie, amit a magyar—kisantant tárgyalásoktól, illetve a bledi egyezménytől remélt. Most vegyük szemügyre a kisantant másik két tagjának, Jugoszláviának és Romániának Bledhez fűződő elképzeléseit. A két állam politikájában jelentkező eltérések indokolnák ugyan a külön vizsgálatot, ettől azonban el kell tekintenünk. Annál is inkább, mert csak főbb vonalaiban, főbb tendenciáiban kívánjuk bemutatni politikájukat, vagyis Bledhez vezető útjukat. S ez lényegét tekintve azonos volt. (Az egy-egy fontosabb kérdésben jelentkező és megmaradt román eltérést jelezni fogjuk.) A nézetkülönbségek többsége ideiglenes volt. Románia előbb-utóbb a gyakorlatban magáévá tette Jugoszlávia álláspontját, ahhoz igazodott még akkor is, ha a nyugati hatalmaknak és Prágának szánt nyilatkozatokkal ennek ellenkezőjét igyekezett bizonyítani. Nem véletlen, hogy mind Németország, mind Magyarország a hangsúlyt Jugoszlávia megnyerésére helyezte. A két állam földrajzi fekvése, Csehszlovákiától eltérő gazdasági és társadalmi struktúrája kezdettől fogva erősítette a kisantanton belül a centrifugális erőket, megakadályozta, hogy a három állam politikai és katonai szövetségét németellenes tömbbé 3 0 BeneS nem kis erőfeszítéseket tett, hogy az erre vonatkozó tervet a kisantanttal elfogadtassa. A román kormány ugyanis megengedhetetlennek tartotta a Magyarországgal való megegyezést, mert -ahogy Párizsban érvelt — a magyarokon keresztül a kisantantban a német befolyás fog érvényesülni. Miután mind Franciaország, mind pedig Jugoszlávia támogatta BeneS elképzelését és a magyarkisantant tárgyalások megindultak - Bukarest igyekezett a megbeszélések útjába akadályokat gördíteni. Románia eme magatartásának döntő szerepe volt abban, hogy a magyar-kisantant tárgyalások 1937 őszén zsákutcába jutottak és 1938 tavaszáig lényegében szüneteltek. 31 Az 1938 augusztusában elkészült kisebbségi statutum a magyar nemzetiségű lakosságnak Dél-Szlovákiában széles körű antonómiát kívánt biztosítani. Az Egyesült Magyar Párt korábban ezt nagy vívmánynak tekintette volna, most elégtelennek minősítette. A csehszlovákiai magyarságnak törvényhozó és végrehajtó hatalommal bíró nemzeti önkormányzatot követelt.
