Századok – 1977
Tanulmányok - Pintér István: Az MSzDP vezetői a fasizmusról és a fasizmus ellen hírdetett „szellemi offenzivá”-ról 500/III
AZ MSZDP VEZETŐI A FASIZMUSRÓL 505 hódítási lehetőségeket", hangoztatja Szekszárdi, míg a fasizmus „ezt a lehetőséget nem adja meg, az osztályharcot hatalmi harccá alakítja át".1 5 Az a felismerés, hogy a fasizmus a munkásosztálynak a polgári demokrácia nyújtotta előnyöket zúzza szét, a szociáldemokrata teoretikusok többségénél is a polgári demokrácia visszaállításáért, illetve védelméért folytatott harcot állítja előtérbe. Ε fontos tény elméleti megközelítésében legmesszebb Otto Bauer jutott. Ő mondta ki - szinte a kommunistákkal egy időben —, hogy „ma nem a demokrácia és proletárdiktatúra, hanem a demokrácia és a fasiszta diktatúra között kerül döntésre sor".16 A szociáldemokrata ideológusok körében ugyanakkor heves vitákra, ellentétes megfogalmazásokra került sor a fasizmus osztályjellegét illetően. Már a 20-as évek második felétől foglalkoztatta őket a probléma. A nemzetközi tekintélyű szociáldemokrata teoretikusok közül Turatti, Julius Deutsch és főként Otto Bauer az, aki világosan felismeri, hogy a fasizmus a finánctőke politikai hatalmát testesíti meg. Otto Bauer nemcsak elméleti írásaiban adott hangot ennek, hanem a Szocialista Munkásinternacionálé (SzMI) fórumain, kongresszusain :-.. A magyar szociáldemokrácia általában a nyugati szociáldemokraták leghaladottabb álláspontját vette át e kérdésben és ismertette meg vele a magyar szervezett munkásságot. Rudas Béla a Szocializmus hasábjain az olasz fasizmust értékelve már 1927-ben arra a következtetésre jut, hogy „a fasizmus nem más, mint a finánctőke és az önállósult államszervezet kompromisszuma a kapitalizmus biztosítására, a profitelosztás biztosítására. Az önállósult államszervezet a társadalmi profitból való nagyobb részesedés fejében a finánctőke rendelkezésére bocsátja az erőhatalmi tényezőket."17 Ebben az időben ugyanígy vélekedik Garami Ernő is.1 8 A gazdasági válság idején Mónus ülés tesz kísérletet arra, hogy átfogóbban jellemezze a német fasiszta mozgalom „hitleri" természetét. „A németországi fasiszta mozgalom a kis- és középpolgári rétegek és a gyülevész proletariátus forradalmi mozgalma, amelyet a jelen kétségbeesése és a reménytelenség fűt — hangoztatja Mónus. Megnyilatkozása forradalmi, frazeológiája tőkeellenes és a revansháború gondolatától fűtött. Politikai eszközei megválasztásában nem ismer válogatást. Teátrális. Demagógiája nem ismer határt. . ." Mónus azonban úgy véli, hogy a „hitleri" önerejéből képtelen a hatalom meghódítására, utóbbihoz feltétlen szüksége van a feudális bürokráciára és a nagytőkére. Ha pedig ezek segítségét igénybe veszi, akkor „megtagadja múltját és a szociális viszonyoktól fűtött mozgalom egycsapásra elveszíti átütő . .. , a tömegekre gyakorolt vonzó erejét" és válságba jut, visszafejlődik.1 9 Mónus tehát — szemben Garamival, Rudas Bélával - kételkedik abban, hogy a fasizmus és a nagytőke megfér egymás mellett, s még inkább abban, hogy a nagytőke megtörné a támogatásával hatalomra került fasizmus „hitleri" jellegét. Ebben alaposan tévedett. A magyar szociáldemokrata teoretikusok azonban a kezdeti kísérletek után hosszabb ideig nem vállalkoznak önálló megállapításra a fasizmus meghatározásában. Otto Bauer, Karl Kautsky, Hendrik de Man, Oda Olberg, Gregor Beinstock és mások magyarra 1 5 Szekszárdi László: i. m. Szocializmus, 1935. nov. 16 Otto Bauer: A demokráciáért. 17 Szocializmus, 1927. márc. 18 Garami Ernő: Kezdjük elölről. Szocializmus, 1927 máj. 19 Népszava, 1932. jún. 26.
