Századok – 1977
Tanulmányok - Timár Lajos lásd Baranyi Béla - Varga J. János: Katonai bíráskodás a 14–17. századi dunántúli nagybirtokon és a végvárakban (Seregszék; hadiszék; úriszék) 439/III
SEREGSZÉK, HADISZÉK, (JRISZÉK 459 nemesek számára — a vérbosszú elleni védekezés eszköze maradt: ha a gyilkos meghatározott összeget fizetett áldozata családjának, megmenekült a jogos bosszútól. Ezt tanúsítja egy 1693 májusában kelt alkulevél, amelyből kiderül, hogy bizonyos Hetényi Gáspárné megállapodott Fáncsi Pállal, aki bortól ittasan lelőtte férjét házuknak udvarán. Hetényi nemes ember volt, ezért — az egyezség szerint — Fáncsi 90 forint vérdíjat fizetett az özvegynek és gyermekeinek, a családnak viszont nem állott jogában további követeléssel előállni.9 8 A gyilkosság ügye később bíróság elő került, de Fáncsi komolyabb felelősségre vonása elmaradt. A pénzbírság kivetése terén az országos gyakorlatot követte, de helyi szokások létére is utal Batthyány I. Ádám rendelete, amely szabályozta a körmendi katonai bíróság előtt kiszabható pénzbüntetés mértékét és kiegyenlítésének módját. Az 1650-ben kelt utasítás szerint, ha oly törvény lészen, amelyben executionak köll lenni és violentián marad, fele légyen a miénk, úgymint örökös úri, fele a kereső félé. Ha pedig adósság és meg nem akarná adni maga jó akaratjábúl, hanem bíró által köllene megvenni rajta, tartozzék az adós minden tizedik pénznek egyikét néki adni. Az vérbíróság penig, úgymint 2 forint, simpliciter az ott való kapitánynak cedáljon ..."" A körmendi utasításból az is kiderül, hogy a bírság — a felperes részétől eltekintve -a földesurat és tisztségviselőjét illette meg. Megosztásában a dominusz akarata, illetőleg a tiszttel kötött megállapodás volt az irányadó, arányát pedig meghatározta az a belátás, hogy a szervitor érdekeltsége a bírságjövedelemben a földesúri érdek legfőbb biztosítéka. A tisztségviselőnek juttatott részt gyakran az ítéletekben mondták ki, amint az Szalonakon, Körmenden és Németújvárott szokásban volt a 16—17. század fordulóján. Gyakran olvassuk a végzésekben, hogy az elítélt fizesse meg „az udvarbírónak és a sáfárnak az ő igazságát", vagy „az ő bírságát", rendesen egy rénes forintot, illetőleg „72 bécset", azaz bécsi dénárt.10 0 Hasonló gyakorlatot követtek már a 16. század közepén, amikor a bírságot - büntető funkciója mellett — jövedelemforrásul is használták. Nádasdy I. Tamás szervitora, lukafalvai Szarka Pál panaszolta urának 1562-ben, hogy Káldy Ambrus - akit jobbágyainak erőszakoskodása és hatalmaskodása miatt az úriszéken elmarasztaltak - nem hajlandó a büntetést kifizetni. Szarka kérte a nádort, hogy ezt ne engedje meg, mert — amint írta „ .. . nekünk ennél több jövedelmünk nincsen és ha ez sem leszen, tahát csak asztalonkat sincs Vasvárott mivel táplálni".10 1 *8 OL. Töttössy es. lt. Ρ 688. 1. cs. 1693. 2. f. - A vérdíjat nemcsak gyilkosság, hanem más bűncselekmény esetén is kiszabták. 99 Zimányi V.:\. m. 295. 10 0 Eckhart Ferenc: A földesúri büntetőbíráskodás a XV1-XVII. században. Bp. 1954. 76-77. 1 0 1 Komáromy A. közi.: Magyar levelek ... XI. TT. 1911. 544-545.
