Századok – 1977

Folyóiratszemle - Szirotkin; V. G.: A 19. sz. első negyedének idegen nyelvű oroszországi sajtója mint történeti forrás 419/II

420 FOLYÓIRATSZEMLE változata is népszerű volt. Kereskedelmi, ipari, az erdőgazdálkodásra vonatkozó szakcikkek mellett publicisztikai írások színesítették, amelyek a kormányzóságok életéről, Finnország helyzetéről, valamint a vilnói és derpti egyetem tevékenységéről tudósítottak. Az akadémia Közleményeit is szerkesztő H. Storch igyekezett állandó levelező hálózatot kiépíteni folyóirata köré. Ennek bázisát az oroszországi egyetemek tanáraiból, a külföldi orosz képviseletek hivatalnokaiból szervezte. Ez utóbbiak révén a külföldi sajtó orosz vonatkozású cikkeiből közölt rendszeres lapjában, természetesen kommentálva, hogy az Oroszországról külföldön kialakult képet kedvezően módosítsa. Jól hasznosíthatóak a történetkutatásban a baltikumi helyi jellegű német és lett nyelvű folyóiratok. Rigában jelent meg (bár a fejlécén Szemtpétervár, Moszkva, Lipcse, Szászország szerepel) egy gazdasági-politikai folyóirat, amely elsősorban a Fekete-tengeri otosz kereskedelemre vonatkozóan közölt cikkeket, de levelek formájában a cári birodalom nemzetiségi területeinek életéről is tudósított. Az irodalmi-politikai periodikák között a „Der Zuschauer" volt a legnépszerűbb, amelyet az ismert lettországi felvilágosító, G. Merkel indított el 1807-ben, s 1856-ig jelent meg. Az 1806-1811 között működő „Ruthenia" c. irodalmi folyóirat munkájába szintén bekapcsolódott. Az 1806-1807-et magába foglaló második szakasz legmaradandóbb vállalkozása a „Journal du Nord" volt. Tulajdonképpen a „Moniteur" hasábjain kibontakozó oroszellenes francia propaganda ellensúlyozására hívták életre D R. Trosinszkij kezdeményezésére. Offenzív propaganda eszközzé Jan Potocki, ez a hányatott életű lengyel gróf, író, az orosz Akadémia tagja tette. Cikkeiben Napóleont kalandor hódítóként tüntette fel, aki elárulta a forradalmat, csak eszköznek használta fel. A tilsiti béke megkötése lehetetlenné tette, hogy a , Journal du Nord" Potocki elképzelése szerint működjék, ezért eltávozott a lap éléről. Az 1808-1814 közötti időszakot Szirotkin szerint a „kincstári" hazafias propaganda eluralkodása jellemezte. Némi túlzással elmondható, hogy Tilsit után az orosz hivatalos sajtó szinte „Napóleon eszköze" lett. 1809-ben még a franciák császárát dicsőítő cikkek is napvilágot láttak. Igaz, a nem kormány lapok nem úsztak ezzel az árral, de franciaellenes propagandát a cenzúra nem engedélyezett. Így a már említett „Journal du Nord" is gazdasági tárgyú cikkekre szorítkozott, a német sajtóból vett át írásokat, amelyek Franciaország belső életéről, a német területen kibontakozó ellenállásról, majd 181 l-hez közeledve a spanyol hazafiak hősiességéről szóltak. Az orosz-francia-konfrontáció elkerülhetetlenné válásakor, 1810 után a kormánylapok is hangnemet változtattak. Az orosz külpolitika céljaival összhangban megkísérelték csökkenteni az oroszellenes francia propaganda hatását elsősorban a német és lengyel nyelvű területeken. Ezzel a céllal jelenttették meg a „Moskovische Zeitung"-ot, 1811-1812-ben. A lengyel nyelvű hasonló kísérlet nem járt eredménnyel. Egészében véve az szerzőnk véleménye, hogy a cári kormányzat hazafias propagandája 1812 előestéjén megkésett, nem volt hatásos, s egyetértőleg idéz a dekabrista A. N. Muravjovtól, aki szerint „a hazafiság szelleme minden külön kormányfelhívás nélkül, szinte spontán lobbant fel". 1812 őszétől igyekezett a hivatalos orosz propaganda lépést tartani az eseményekkel. Ν. I. Grecs szerkesztésében megjelentették a „Der Patriot" c. lapot, amely 1812-1815 között német és francia nyelven propagálta a hivatalos hazafiságot. Ezzel párhuzamosan, a hazai közvélemény felsorakoztatása érdekében hívták életre a „Szin Otyecsesztva" (Honfi) c. folyóiratot. 1813-tól módosulás állt be a hivatalos sajtó hangnemében. Előtérbe került Oroszország felszabadító szerepének népszerűsítése, mind a hazai, mind az európai közvélemény előtt. Sz. Sz. Uvarov volt a szellemi atyja ennek az új törekvésnek, aki álliberális szólamoktól sem riadt vissza a lengyel, a német nemzeti ellenállás megnyerése érdekében, ugyanakkor, amikor Oroszországon belül az ún. hivatalos népiesség egyik értelmi szerzőjeként szerepelt. A „Journal du Nord"-t ekkor váltja fel a „Conservateur Impartial" (Pártatlan konzervatív). Elsősorban nemesi körökben örvendett népszerűségnek, amit a példányszám növekedése, a terjedelem bővülése is mutat. Mindenekelőtt a felbomló francia seregről közöltek benne a kutatók számára is értékes írásokat, a hadifoglyok leveleit. Ugyancsak Oroszország Európa által való elfogadtatását szolgálta a „Russisch—deutsches Volksblatt" 1813-ban, Berlinben, és a „Der russische Invalide. . ." 1813-1821 között, amely formailag magánkiadvány volt. Az 1815-1822 közötti negyedik szakaszt a hivatalos orosz sajtópolitika kettős törekvése, s az ennek következtében kialakult ellentmondásosság jellemezte. A hazai közvélemény felé a feudális, konzervatív, hivatalos népies propaganda vált uralkodóvá. Külföld felé bonyolultabb, rugalmasabb sajtópolitikát igyekeztek érvényesíteni. El kellett fogadtatni a Szent Szövetséget, Oroszország lényegével ellentétben a korlátozott monarchia, a felülről végrehajtott jobbágyreform lehetőségét kellett hangoz-