Századok – 1977

Történeti irodalom - Tóth Sándor: Budapest felszabadítása 1944–45 (Ism. Ölvedi Ignác) 414/II

415 TÖRTÉNETI IRODALOM Ezek egyikének minden valószínűség szerint Churchill angol miniszterelnöknek a szovjet csapatok Magyarország és Ausztria területén történő megelőzésére irányuló szándékát kell tekinteni, amely a jelek szerint Sztálinra komoly hatást gyakorolt. Churchill, mint ismeretes, még az 1944. október 9-18-i moszkvai kormányfői megbeszélésen nyíltan kifejezést adott annak a reményének, hogy az angol-amerikai csapatok minél hamarabb elérik Jugoszláviában a ljubljanai átjárót". Tóth Sándor Stemenkora hivatkozik, aki leírja Churchill 1944. október 9-18. közötti moszkvai látogatását. De figyelmen kívül hagyta, hogy a tábornok nem történelmet, hanem visszaemlékezést írt és ezért hallgatott arról, hogy mi történt ebbend kérdésben 1944 szeptemberében. Churchill tervei a balkáni partraszállásról és arról, hogy minden áron szerette volna legalább Közép-Európában megelőzni a szovjet csapatokat, ismertek. Ezért még 1944. szeptember 15-én is azt javasolta Rooseveltnek, hogy Isztriában szálljanak partra és a ljubljanai hágón át törjenek be Közép-Európába. Ez azért maradt el akkor, mert katonailag nem tudták a poltitikai elgondolásokat realizálni, vagyis nem volt hozzá katonai erő és eszköz. Roosevelt és Churchill 1944. szeptember 19-én erről a következőket írták Sztálinnak: .Jelenlegi olaszországi hadműveleteink eredményeként: (A) vagy tönkreverjük Kesselring erőit, s ebben az esetben lehetővé válna az erők gyors átcsoportosítása és a ljubljanai szoros irányában történő üldözés megszervezése, (B) vagy sikerül Kesselringnek rendben visszavonulni, s ebben az esetben talán be kell érnünk ezidén a Lombardiai Alföld megtisztításával. Az ütközet alakulása határozza majd meg további teendőinket. Tervek készülnek egy kombinált szárazföldi és tengeri hadművelethez, amely - ha a helyzet követeli - az Isztriai-félszigeten kerül megvalósításra. 3. A Balkánon. Folytatjuk légierőink hadműveleteit és a 'commandos' típusú hadműveleteket." (Lásd erre vonatkozóan Sztálin üzenetváltása az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941-45. Kossuth Könyvkiadó. 1958. 1. k. 307. 1.) A szövetségesek terveiről Sztálin tehát már szeptember 19-én tudomást szerzett. Churchill Moszkvában októberben lényegében ezt ismételte meg, semmi újat nem tett hozzá. Változott ebben a vonatkozásban a katonai helyzet november elejére? Alapvetően nem! A budapesti hadművelet megindításának idején a partraszállásra Isztriában a szövetségeseknek nem volt katonai lehetőségük. Továbbá abból a tényből, hogy a szovjet legfelsőbb főparancsnokság helyet adott Tolbuhin javaslatának, - hogy a front főerőivel ne Nyugat-Magyarországon át támadjon Bécs felé, hanem a budapesti csoportosítás bekerítésére és szétverésére alkalmazva csapatait, Székesfehérvár-Ko márom-Győr általános irányban, tehát a móri kapun át, és nem a Dráva mentén a Balatont megkerülve Szombathely-Bécs általános irányba, - arra következtethetünk, hogy a szovjet vezérkar is biztos volt abban, hogy az angol-amerikai csapatok Isztriában már nem szálltak partra. Azaz látta, hogy Churchill politikai elképzeléseit katonailag nem tudják realizálni. Ezért kijelentéseit nem tartotta veszélyesnek és nem ezért sürgette Sztálin a budapesti hadművelet megindítását. Katonailag kívánatos volt, hogy mielőtt a fő hadászati irányban a támadás megindul, a délnyugati hadszíntéren a szovjet csapatok felszabadítsák Magyarországot, Szlovákiát és elérjék Ausztriát, sőt ha lehet, foglalják el Bécset. Nem lehet teljes biztonsággal támadni a Varsó-Berlin irányban, ha a Kárpátok az ellenség birtokában van, ahonnan ellencsapásokat, sőt esetleges ellentámadást szervezhet a főerők szárnyába. Továbbá kívánatos volt az ellenség megfosztása a magyar olajtól, a cseh és az osztrák hadiipari központoktól. A szovjet vezérkarnak volt olyan szándéka is, hogy magyarországi aktív tevékenységgel erőelvonásra készteti a németeket a Varsó-Berlin iránytól. Ez 1944 végére, 1945 elejére be is következett. Ezekért volt sürgős a budapesti hadművelet megindítása. Előfordul néhány olyan megállapítás, amely zavaróan hat. Csodálkozva olvashatjuk pl. (153.1.), hogy a „sötétség és a sűrű hóesés kedvezett a német csapatoknak . .." Hányszor bíráljuk a nyugati burzsoá hamisításokat azért, mert azt írják, hogy Moszkvánál a „tél tábornok" és a 40 fok verte meg a németeket. Az időjárás objektíve adott minelkét fél részére. Egyetlen olyan hadvezér kijelentését a történelem még nem jegyezte fel, hogy éjszaka sötétben szívesebben támad, mint nappal, mert ez számára eredményesebb. Hasonlóan ilyen tartalmú a 206. oldalon az a mondat: „ .. . hogy a német katonák még mindig elhitték a szovjet hadifogságról tudatosan és rendszeresen terjesztett rágalmakat". Miért ne hitték volna el? Erre a fasiszta propaganda különös gondot fordított, aminek ellenkezőjéről a katonát csak a hadifogság győzhette meg. Ezek és ehhez hasonló megállapítások erőltetettek, nem illenek a könyv tartalmához, csökkentik értékét.