Századok – 1977
Folyóiratszemle - Sesztak; Ju. J.: Az eszer-maximalisták csődje 1356/V
1356 FOLYÓIRATSZEMLE tömörült politikai tényezők között voltak, amelyek elítélték a külső beavatkozást. Másrészt várták, melyik ellenforradalmi tömörülés lesz alkalmas a szovjet hatalom elleni főerővé válni. A Direktóriumon belüli jobbratolódás, amelyet az angolok is ösztönöztek, amikor Kolcsak admirálist Omszkba irányították, a Szibériában tömörülő ellenforradalmi erőket állította előtérbe az antant intervenciósok szemében. 1918. november 17-én Omszkban tartották azt a tanácskozást, amely a nyílt, burzsoámonarchista, ellenforradalmi katonai diktatúra mellett döntött. A habozó Baldirev helyett az „energikus" Kolcsak vette kezébe a kezdeményezést. November 18-án letartóztatták az eszer vezetőket (Csernovnak sikerült elrejtőznie, majd emigrált). Bár a Direktórium kormánya elítélte ezt a lépést, a várható zavargásokra hivatkozva, a monarchista tisztek Ufában és Jekatyerinburgban is határozottan léptek fel. Az eszerek végleg megszűntek számottevő politikai tényező lenni. Jobbszárnyuk az ellenforradalommal sodródott, sokan emigráltak, voltak, akik a bolsevikok mellé álltak. Végérvényesen tehát 1918 novemberében számolódott fel Szibériában a kispolgári demokrácia. A burzsoáziával kötött bolsevik-ellenes kompromisszum a monarchista, militarista diktatúrához vezetett, amely 1918 őszén és 1919 első felében a legnagyobb veszélyt jelentette a szovjet hatalomra. Voproszi Isztorii, 1976. 10. szám, 16-32. I M. JU. J. SESZTAK: AZ ESZER-MAXIMALISTÁK CSŐDJE Szerzőnk azzal indokolja témaválasztását, hogy az orosz forradalmak baloldali kispolgári irányzatairól még nem készült tárgyszerű áttekintés. A kispolgári irányzatok feldolgozása során adtak róluk sommás értékelést, bírálták ideológiai gyengeségüket, de szervezeti, politikai tevékenységüknek nem szenteltek különösebb figyelmet. Társadalmi-politikai platformjuk 1904-ben fogalmazódott meg a formálódó eszer párt kereteiben, annak neonarodnyik eszmeiségét tükrözve. Elnevezésüket - maximalisták - azért kapták, mert átmenet nélkül a maximális program elérését tekintették a forradalmi harc feladatának, mindenekelőtt az összes - ipari és mezőgazdasági - termelő eszköz társadalmasítását, pontosabban szólva szocializálását. Már az eszerek első kongresszusán, 1906 januárjában hangot adtak különvéleményüknek. 1906 márciusában határozták el az elkülönülést, amelyre végülis 1906 októberében a mai Turkuban került sor. Az első orosz forradalom idején tevékenységük részben egybeesett a bolsevikok törekvéseivel. Gyakran együtt küzdöttek a forradalmi harcban, fegyveres felkeléssé kívánták fejleszteni akcióikat. Igaz, ezek között a tenorakciók - pl. Sztolipin ellen -, az ún.,forradalmi kisajátítások" domináltak. Lebecsülték a harc legális formáit, emiatt sem sikerült tömegbázist teremteni irányzatuknak. Ideológiailag kerültek a legmesszebbre a marxista szocializmustól. Az árutermelést általában kívánták felszámolni, nem ismerték el a forradalom demokratikus szakaszának szükségességét, mert úgy ítélték meg, hogy a kapitalizmus fejlődésével csökkennek a „munka" esélyei a győzelemre. Eszmei, politikai, taktikai hibáik okozták, hogy 1907 során az ellenforradalmi terror szinte teljesen szétszórta szervezeteiket. Aki tehette, emigrált, néhányan illegalitásba húzódtak, s így élték túl a reakció éveit Minszkben, Tobolszkban, Voronyezsben, Tambovban és másutt. A forradalmi 1917-es évben jelentek meg újra a politikai küzdőtéren. Az elhúzódó háborúban elkeseredett kispolgári elemek, diákok és a bolsevik forradalmiságra éretlen munkások, katonák, matrózok, akik csalódtak az opportunus eszer és mensevik vezetésben, sorakoztak fel mögöttük. Petrográdon, Kronstadtban, majd az eszerek balszárnyáról leváltakból Izsevszkben, Kurszkban és Szamarában működtek a legjelentősebb szervezeteik. Szembehelyezkedtek a burzsoá Ideiglenes Kormánnyal, bírálták az azzal együttműködő eszer-mensevik vezetést. Szeptember 20-i petrográdi konferenciájukon a bolsevik irányvonal mellett foglaltak állást: sürgették a szovjethatalom megteremtését, a fegyveres felkelés előkészítését és a radikális agrárátalakulást. A lenini bolsevikok már az áprilisi VII. pártkonferencián kifejezték együttműködési készségüket. A Kornyilov-lázadás idején a Vörös Gárda szervezésében a maximalisták is élenjártak. II. összoroszországi konferenciájukon -amelyet október 15-21. között tartottak -, háromezer tag képviseletében 16 városi szervezet
