Századok – 1977
Történeti irodalom - Niederhauser Emil: Nemzetek születése Kelet-Európában (Ism. Palotás Emil) 1324/VI
1326 TÖRTÉNETI IRODALOM utalva. Az általa felsorakoztatott sejtések viszont alighanem minden lényeges elemet magukban foglalnak. Az első objektív: az időtényező. A modern nemzet kialakulása általában egybeesik a feudalizmusról a tőkés viszonyokra való áttéréssel. A többi: a külföldi (és idegen) példa ösztönző ereje, a korábbról örökölt nemesi öntudat modernizálódása, majd az elnyomatás tudatosulása és mozgósító erővé válása — mind a tudati szféra különböző, de egyaránt fontos rétegeit magyarázzák. A további előrelépést feltehetően az ismert elemek kölcsönhatásának elemzésétől várhaljuk. Hálás és szép téma a nemzeti fejlődés induló szakaszában olyannyira előtérben álló nyelvi-kulturális törekvések bemutatása. A nemzeti öntudat kikovácsolásában majd elterjesztésében a közös és egységes nyelvnek, valamint a művészeteknek (köztük a legszélesebb hatósugarú szépirodalomnak) különleges szerep jutott. Meggyőző az irodalom korabeli funkciójának tartalmi kérdések elemzésén át történő ábrázolása és igen helyénvaló a nemzeti és a társadalmi haladás aszinkronitásának érzékeltetése ott, ahol erre az okfejtés menete némi lehetőséget kínált. A nemzeti tudományok közül korabeli szerepének és a politikai-ideológiai küzdelmekben betöltött hivatásának megfelelően a történetírás jut nagyobb szóhoz. A származás igazolása, vagy a jelennél dicsőbb múlt felelevenítése az öntudatosításban, mozgósításban alapvetően pozitív funkciót látott el, viszont a hajdani hatalom, a múltbeli legnagyobb kiteijedés népszerűsítése már potenciálisan olyan igényeket is igazolhatott, amelyek jövendő konfliktusok csíráját hordozták magukban, az egymást keresztező nemzeti aspirációk konfrontációját vetítették előre. A kultúra — bármily fontos önmagában — a tárgyalt összefüggésben elsődlegesen politikai folyamatok gerjesztőjeként jön számításba, így tölti be valóságos szerepét. Ez utóbbi (a politikai mozgalmak) anatómiájának ismertetésével foglalkozik a kötet harmadik fejezete. Ha az alapvetően helyes rendszerezési szándék okán kissé merevnek tűnik is a szétválasztás kulturális és politikai szféra között, a mozgalom előrehaladására és kiterebélyesedésére való utalással logikailag igazolható az egymásutániság tétele. A fejezetben a szóba jöhető problémák extenzív teljességű felsorakoztatását találjuk. Még a sommás reprodukálás is meglehetős terjedelmet igényelne. E részben figyelemmel követhetjük azt a sokszor hosszú és kacskaringós utat, amely a nyelvhasználat kezdetben szerény óhajának felmerülésével kezdődik és a nemzeti egyenjogúság, majd az önállóság igényéig terjed — legalábbis azon népeknél, amelyeknek sikerült végig)éxm ezt az utat. Közben megismerkedünk azzal a sorshatározó dilemmával, amellyel előbb vagy utóbb, ilyen vagy olyan formában, de mindegyik nemzet szembekerült: az eszmei igények és a reálpolitikai adottságok diszharmóniájával. Szó esik itt az ún. külső tényezők szerepéről, a nemzeti mozgalmak szövetséges-kereséséről, a szláv gondolat különféle formáiról. A nemzeti ideológia, a nemzet egysége kapcsán tárgyalásra kerül a talán legbonyolultabb kérdés, az osztálytagolódás és az ebből fakadó társadalmi ellentétek problémája. A nálunk használt kifejezés szerint nemzeti érdekegyesítésnek nevezhető kísérletekkel mindenütt találkozhatunk Kelet-Európában a nemesi társadalmakban. Elméleti megfontolás párosulva fájó közvetlen tapasztalattal érlelte a felismerést, hogy mind a polgári átalakulásnak, mind pedig a modern nemzettéformálódási folyamatnak alapvető és kikerülhetetlen feladata a parasztkérdés megoldása, a jobb ágyviszonyok felszámolása. Az érdeklődő olvasó jól ismeri a szerző ezirányú korábbi tevékenységét és ezzel magyarázza, hogy ezúttal csak a legszükségesebbekre korlátozta fejtegetéseit. Annál szívesebben fogadja az eszmei irányzatok találó jellemzését a konzervatívoktól egészen az utópista szocialistákig.
