Századok – 1977

Folyóiratszemle - Démény; Ludovic: Székelyek az 1696-os havasalföldi felszabadító hadjáratban 186/I

FOLYÓIRATSZEMLE 187 szabadság, amely a következő századokban, a feudális osztályviszonyok fejlődése folyamán lassan megszűnt, illetve a jobbágyi sorba került közszékelyek tiltakozásokkal, felkelésekkel többször harcoltak visszaszerzéséért. A címben említett havasalföldi hadjárat Báthori Zsigmond 1594-ben elindított törökellenes háborújának volt a része, amelybe Vitéz Mihály vajda is bekapcsolódott. Amint az a mi történetírásunkban ismeretes, a nemesség a török elleni fegyverkezést nem támogatta, az erdélyi csapatok zömét a közszékelyek alkották, akik szabadságuk visszaszerzése reményében hajlandók voltak a fejedelmet támogatni. Harci moráljukat nagyra tartva, a szerző modernebb zsoldos haderővel egyenrangúnak tartja a székely haderőt. Véleménye szerint ez, valamint olcsóbb fenntartásuk volt az, amiért a fejedelem a székelyekre alapozta törökellenes hadseregét. És többek között az is, hogy az európai példából okult, ahol a zsoldosok ellátása, fegyelmezése az egyik legfőbb gond volt ebben az időben. Itt a zsoldosok az évről évre húzódó háborút már nem törökellenes hadjáratnak tekintették, hanem a zsákmányszerzés lehetőségének. A székely csapatok a két fejedelem egyezsége alapján kerültek Havasalföldre. A források és az eddigi feldolgozások is meglepően nagy számú székely csapatról írnak. Boros Tamás 40 000 székelyről tesz említést, Szamosközi és Bethlen Farkas is ennyiről ír. A szerző szerint egy olyan rendkívüli évben, mint amilyen az 1595-ös volt, hadba lehetett hívni ennyi embert is, de ennek a hadnak csak valamivel több mint a fele, 20-24.000 ember kelt át a határon, és vett részt a havasalföldi hadjáratban. A nagy számú seregtől azonban nemcsak a törökök, hanem a nemesek is megijedtek. Bennük még élénken élt 1514 emléke, amikor a kereszténység védelmére toborzott magyar paraszti hadak uraik ellen fordultak. A nemességet főleg a jobbággyá süllyedt székelyek nagyszámú jelentkezése nyugtalanította, valamint a fejedelemnek az a szándéka, hogy a fegyverforgatásban nem túl járatos jobbágyokat a háború művészetét jól ismerő olasz zsoldosokkal akarta katonává képeztetni. A következőkben a szerző a Báthori Zsigmond által ígért székely szabadságlevél kérdésével foglalkozik. Ez az oklevél eredetiben eddig nem került elő, ezért a korábbi történeti munkákban sokan kétségbe vonták kiadását. Az újabb források, valamint Baranyai Decsi János latin nyelvű krónikája (Monumenta Hungáriáé Historica, Scriptores, XV. köt. 208-211. 1.) alapján ma már senki sem vonja kétségbe létezését. Megemlíti továbbá, hogy a fenti latin nyelvű krónikában az oklevél szövege majdnem szórói-szóra szerepel. Ugyancsak a krónikából derül Ki, hogy a diplomát Codlea-ban adták ki, 1595. szeptember 15-én. Ebben Mihály vajda felsorolta az oklevél kiadásának az okait, megemlítette azt a tényt, hogy a székelyek nagy része nem a szokásos módon jutott jobbágyi sorba (az 1562-es felkelésükkel maguk lettek jobbágyi soruk okozóivá), de figyelembe vette, hogy hasznos szolgálatot tettek neki, hogy hajlandók a kereszténység ellenségei ellen harcolni, és hogy inkább vállalják a fegyver viselését, mint a jobbágyi sorsot. Ezért a fejedelem elhatározta, hogy 8 székben, köztük Maros, Udvarhely, Csik, Sepsi, Kézdi székekben, felszabadítja a jobbággyá lett székelyeket. Az okirat 15 pontba foglalta a felszabadítás feltételeit. Ezek között szerepelt többek között az, hogy a felszabadított székelyek szükség szerint katonai szolgálatot kötelesek teljesíteni saját költségükön. A tisztek egy részét a fejedelem jelöli ki, a másik részét maguk választják meg. Azok a székely jobbágyok, akik nem vesznek részt a katonai hadműveletekben, nem fogják megkapni ezeket a szabadságjogokat. A források szerint a székely jobbágyok nagy lehetőségnek tekintették ezt az okiratot szabadságuk visszanyerésére, ezért a toborzást is nagy szigorral szervezték meg, amelyet inkább kényszerű, mint önkéntes jelentkezésnek fogtak fel. Báthori Zsigmond közel 30 000-re nőtt székely sereggel kelt át a Kárpátokon és Stoenejti-nél egyesült Vitéz Mihály vajda seregével. A székelyek a Ttrgovifte-i vár bevételénél döntő szerepet játszottak. Elszántságuk, vakmerőségük és leleményességük révén szinte puszta kézzel harcoltak, vették be a törökök által megszállt várakat, és hozzájárultak ahhoz, hogy Havasalföld felszabaduljon a törökök alól. A tanulmány ezeknek a csatáknak a részletes leírásával fejeződik be. Végül a szerző megjegyzi, hogy a nemesség nem méltányolta megfelelően vitézségüket, és a fejedelem az oklevélben tett ígéreteket nem tartotta be teljes mértékben. (Revista de istorie, 1975. 4. sz. 495-515.1.) B. E.