Századok – 1977
Történeti irodalom - Brandt; Hartwig: Landständische Repräsentation im deutschen Vormärz. Politisches Denken im Einflussfeld des monarchischen Prinzips (Ism. Erdődy Gábor) 1058/V
1060 TÖRTÉNETI IRODALOM A konzervatívokéhoz hasonló részletességgel dolgozza fel az alkotmányos-liberális tábor különböző (ronantikus-organikus-monarchikus, észjogi-monarchikus és haladóalkotmányos) irányzatait. Általánosan jellemző jegyüknek azt tekinti, hogy kialakulásuk feltételeit nem elsősorban hazai viszonyok termelték ki. Képviselőik a francia tanokat követték, de ideológiájuk felvilágosult alapjait romantikus elképzelések gyengítették, ami a monarchikus elvhez történő alkalmazkodáshoz vezetett. A liberális fejlődés három szakaszát különbözteti meg. Kezdeteit a Napóleon elleni háborúval kapcsolja össze, amikor az addig csak latens nemzeti tudat konkrét formában jelentkezett. Megszületett a számos új-rendi elemet is megőrző antiracionális és francia ellenes romantikus-organikus irányzat, mely a fejedelem és a népszuverenitás dualizmusának megszüntetésére, a fejedelem és a rendek közötti bipolaritás okozta feszültség mérséklésére törekedett az alkotmányos állam nevében. A dilemma egyértelmű feloldásával azonban adós maradt. Az „organikus" kiegyenlítődés történelmi előképének a földmagántulajdonra épülő ógermán szabad államot tekintette, s magát a népképviseletet a régi ógermán szabadság egykorú megjelenési formájaként értelmezte (ld. Fr. Chr. Dahlmann és K. Th. Welcker). Pa. elképzelt szisztémában a rendek feladatának az egyes érdekek összességének képviseletét, az uralkodóénak pedig az egyes társadalmi csoportoknak közössége integrálását tűzte ki. A romantikus-organikus irányzat mellett bontogatta szárnyait a társadalmi szerződés elméletét elfogadó, de a monarchikus elvhez feltétlenül ragaszkodó észjogimonarchikus irányzat. Fő ideológusa K. H. L. Pölitz őszintén hitte, hogy a rendi és a képviseleti elképzelések ellentéte harmonikusan feloldható, s véleményében osztozott az angol minta követésének igényét felvillantó Fr. H. Hergewisch, az elképzeléseibe a parlamentarizmus számos elemét beépítő, a minsizteri felelősség követelményét először megfogalmazó „első rajnai liberális" J. Fr. Benzenberg, valamint az „új-rendi közvetítés" divatbajött elméletét (ti., hogy az új-rendi kompromisszum és a képviseleti rendszer összeegyeztethető) erősen támadó L. H. Almendingen is. A liberális mozgalom németországi fejlődése szempontjából az 1819-es karlsbadi konferencia jelentette az újabb fordulatot. A szabadelvű gondolkodás elfojtására hozott határozatok számos korábbi illúzió felszámolásának kedveztek. Az események elsősorban az észjogi-monarchikus irány teijedését segítették elő, de felgyorsult a monarchikus elv leértékelődésének folyamata is. Mivel a nyugati típusú parlamenti miniszteriális kormányzás egyértelmű követelése helyett a túlnyomó többség egy harmadik út, egy ún. „új típusú dualizmus" bevezetésében kereste a kibontakozást, az elkövetkező években a két monarchikus irány kiegyenlítődése következett be. A jelzett folyamattal csak kevesen fordultak szembe. Köztük H. A. Zachariá, aki előtt egyértelműnek mutatkozott, hogy a monarchikus és a liberális-demokratikus elemek összekapcsolásával nem oldhatók meg a problémák, hogy a parlamenti-képviseleti gondolat egy „fejedelmi-felsőbbségi" szisztémába nem építhető be hézagmentesen. A dualizmus megszüntetésére angol recept szerint az állam — politikai pártok bevezetésével történő — társadalmasítását ajánlotta és azt, hogy a kormányzati pozíciókat a többségi párt tartsa kezében, természetesen a felelősség alapján. A szociálisan strukturált népképviselet és a miniszteri felelősség kombinációjával, valamint a monarcha politikai elsőbbségének megtörésével képzelte el a változásokat R. Mohi is, aki azt sürgette, hogy a minden rendi tradíciótól megtisztított parlament váljék az empirikusan megfogható társadalom képviselőjévé.
