Századok – 1977
Történeti irodalom - Franz; Günther: Geschichte des deutschen Bauernstandes vom frühen Mittelalter bis zum 19. Jahrhundert (Ism. Tagányi Zoltán) 1052/V
1054 TÖRTÉNETI IRODALOM században a keletre való német kivándorlás, mely paraszti kivándorlás hullámai még a Volga vidékéig is elérnek. Erre a korszakra válik feltűnővé az a jelenség, ami már részben a 13—14. században is megfigyelhető volt, hogy a parasztság erősen differenciálódik, kialakulnak a zsellérség különböző fajtái. A zsellérség egy része Németország nyugati területein a birtokok elaprózódása következtében az intenzív, munkaigényes szőlő művelésére tér rá. Ugyanekkor ezeken a területeken a faluközösségi legelőkre való kihajtás jogával élve, még az állattartásból is valahogy fenn tudta tartani magát, a keleti területeken azonban ez a lehetőség nem volt megadva és éppen ezért ezeken a területeken a zsellérség járulékos foglalkozásokból, így elsősorban falusi háziipari takácsmesterségből tartja fenn magát. A 18. században a paraszti réteg gazdasági prosperálása figyelhető meg, ekkor a parasztság a polgári kultúra sok elemét veszi át, ebben az időszakban jelennek meg az állami parasztvédő intézkedések és erre a korszakra születik meg az a paraszti, Rousseau-i idill, mely a földműves lakosságban a tiszta erények és a nemesség hordozóját látja. A könyvet a francia forradalom és a napóleoni háborúk következtében megfigyelhető paraszti megmozdulások és az első felszabadítások (1807-ben Tirolban, 1813-ban Lüneburgban) leírásával zárja le a szerző, mely felszabadítási mozgalmak az 1848-as évben érik el tetőpontjukat és létrehozzák a mai parasztságot. A szerző munkájában elsősorban a falusi földközösség, valamint a parasztság 17—18. századi rétegződésének bemutatásával kitűnő teljesítményt nyújtott, azonban ennek ellenére véleményünk szerint a könyv alapvető koncepciójával és egyes részletkérdéseivel is vitázni lehet. A mű egész alapkoncepciója, hogy a parasztságot mint társadalmi rendet mutatja be és ez a jelenség nem elszigetelt, mert a német történetírásban ez már Werner Sombarttól kezdve kísért. Mind ezen kísérletek ellenére a parasztságnak rendként való felfogását a francia forradalmat megelőző és az azzal együttjáró szellemi irányzatok hozták létre. A paraszti rendiség elméletét a polgári közgazdaságtanban elsőként Quesnay dolgozta ki, aki megkülönböztette a termelők, a parasztok rendjét, a második, a földesurak rendjét és a harmadik rendet, a munkásság és hivatalnokok rendjét. Erről ugyan a szerző nem tesz említést, azonban maga is helyenként utal arra, hogy a feudalizmus korszakában a parasztságról mint rendről nagyon nehéz beszélni. Munkájában maga is említi, hogy mikor a történeti források paraszti rendről (,,ordo"-ról) beszélnek, addig Németország egyes helyein, pl. Szászországban még törzsi viszonyok uralkodnak. Ugy szintén a társadalmi rétegek leírásánál is felhívja a figyelmet arra, hogy a 18. században az erős zselléresedés következtében nem parasztságról, hanem csupán falun lakó népességről beszélhetünk, és mi több, ebben az időszakban a városi polgárság egy jelentős része is a mezővárosokban (,Ackerstädte") földműveléssel foglalkozott, vagyis a parasztság és a polgárság rétegei egymást átfedik. Megjegyzést tesz arra vonatkozóan is, hogy a jobbágyfelszabadítás pillanatában a jobbágyi parasztság területileg erősen megosztott volt és erről mint önálló rendről nem beszélhetünk. Nemcsak a rendiség kérdése nyitott és megoldatlan ebben a munkában. Véleményünk szerint nem lehet parasztságtörténetet írni a földesúri mezőgazdasági üzem szerkezetének és működésének bemutatása nélkül. Csupán futólag tesz arról említést, hogy a feudalizmus korai századaiban a német paraszt a földesúri udvaron „Hof"-on illetve „familia"-n teljesít szolgálatot. Ez a jelenség azért is érdemel figyelmet, mert ez az a korai allódium, melyet Szabó István a prédiumról szóló tanulmányában, Werner
