Századok – 1977
Beszámoló - Korom Mihály doktori értekezésének vitájáról (Izsák Lajos) 1009/V
BESZÁMOLÓ 1021 (Vattay Antal, Hennyey Gusztáv, Vörös János, Csatay Lajos stb.) és a hadseregek élén álló tábornokok (mindenekelőtt Miklós Béla és Veress Lajos) határozatlansága, egyértelmű vagy önálló tevékenységének, tenni akarásának a hiánya volt az oka. Ekkor egy központi, a magyar fegyveres erők zömére kiható kezdeményezést nem keresztezhetett — ugyánúgy, mint Romániában sem keresztezett — semmilyen magyar nacionalizmustól való félelem a szomszédos országokban. Ilyen megmozdulást nemcsak vártak az antifasiszta nagyhatalmak, — szögezte le Korom Mihály, — hanem maximálisan elő is segítették — elsősorban a Szovjetunió. Hasonlóan tevékenykedtek a hazai antifasiszta demokratikus erők is. Ugyanakkor, arra is utalt a szerző, hogy a szomszédos országoknak — elsősorban Csehszlovákiának és Jugoszláviának — a magyar nacionalizmustól való valóságos, illetve vélt félelme egy, az országon kívüli magyar reguláris haderő megteremtésére lehetett — úgy tűnik — volt is negatív hatással már 1943-tól kezdődően. Mindenekelőtt — memoárjából is kivehetően — Eduard Benes, emigráns csehszlovák köztársasági elnök fejtett ki ilyen irányú tevékenységet. Ennek azonban — a konkrét források hozzáférhetetlen volta miatt — az 1944 végi és 1945 eleji hatását vagy hatástalanságát biztosan felmérni nem lehet — mondotta a jelölt válaszában. Egyúttal megemlítette, hogy a korabeÜ felelős debreceni magyar vezetők (Gerő Ernő és Balogh István) visszaemlékezései és a fegyverszüneti tárgyalások anyagai alapján ítélve konkrét ellenvetés az említett országoktól 1944 októbere és 1945 januárja közötti időben az új magyar haderő megteremtése ellen nem volt. Hangsúlyozta azt is Korom Mihály, hogy az antifasiszta nyugati nagyhatalmak általában ellenezték a volt németszövetséges országok haderejének fenntartását és a harcokban való felhasználását Németország ellen. A közvetlen megtiltásig azonban ők sem jutottak el, sőt Olaszország hadbelépését saját oldalukon 1943 végén engedélyezték is. Az 1944 októbere-novembere utáni időkben magyar haderőnek Németország elleni fellépése kívánatos volt a Szovjetunió szemében is, "de annak szükségessége, fontossága egyre jobban veszített jelentőségéből. A nyugati hatalmak továbbra sem kívánták és nem támogattak ilyen kezdeményezést sem Bulgária, sem Magyarország vonatkozásában, de a szovjet vezetés ezirányú politikáját kategorikusan nem is keresztezték. Eltúlzottnak tűnik az a korábbi beállítás — szögezte le a szerző —, hogy a szovjet oldalra átállt volt horthysta tábornokok és tisztek nem akarásán, ellenállásán bukott meg magyar seregtestek gyors felállítása a felszabadult területeken, vagy Ukrajnában, és harcbavetésük. Lényegesen nagyobb hatása volt annak a körülménynek, hogy a katonai helyzet az idő előrehaladtával mind kedvezőbbé alakult a Szovjetunió hadseregei~számára a Kárpát-medencében is, és ez már egyre feleslegesebbé tette egy még nagyon is bizonytalan értékű és magatartású magyar haderő felállítását. Másrészt gátolta új magyar seregtestek igen gyors felfegyverzését szovjet részről a Dél-Kelet-Európában harcoló II. és III. Ukrán Frontok nagy gonddal járó utánpótlási helyzete és — mint nem főirányú frontoknak — a nehézségei is. Ezek nem tették lehetővé ugyanis, hogy könnyen és gyorsan a fenti célra tartalékolják, illetve rendelkezésre bocsássák a szükséges eszközöket. Csizmadia Andornak adott válaszában a szerző először köszönetet mondott azért, hogy a jogfolytonosság többszázéves problematikájának felvázolásával segített jobban megérteni azt a nagy történelmi lépést, amelyet 1944 végén a magyar demokratikus erők megtettek azzal, hogy teljesen szakítottak a feudális eredetű jogfolytonosság elvével és gyakorlatával. Bethlen István személyével és korabeli tevékenységével kapcsolatban utalt arra, hogy még a felszabadulást követően is, azután hogy 1944 december elején átkerült a 12 Századok 1977/5
