Századok – 1977
Beszámoló - Vitaülés a hazai egyetemes történeti kutatás helyzetéről és feladatairól (Urbán Aladár) 1000/V
BESZÁMOLÓ 1003 tény, de ha nem történik változás, s ez a tendencia nem fordul meg, a helyzet még riasztóbb lesz 4—5 év múlva. Ezt súlyosbítani fogja a követelmények és az eredmények közötti szakadék várható növekedése, már csak azért is, mert nemcsak az 1945 utáni korszak, hanem az 1900 utáni fejlődés alaposabb felmérésére és igényesebb feldolgozására is szükség lesz. A továbbiakban a hozzászóló hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben számos, feltétlenül szükséges szintetizáló, tankönyvjellegű munka is megjelent. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a problémakörrel kapcsolatos munkálatokat ezzel befejezettnek tudhatjuk, mert az ilyen típusú munkák nem pótolhatják a részletes problémafelvető és elemző tanulmányokat. Ezekkel a feladatokkal kapcsolatban utalt a kutatók Tokody által említett százalékos megoszlására és hangsúlyozta: egyes nagyobb feladatok elvégzése valóban csak komplex-csoportok létrehozásával képzelhető el. De ha maguk a szükséges egyetemes történeti témák nem szerepelnek a megoldandó feladatok között, az ilyen csoportok kialakítása is elmarad. A hozzászóló kitért a kis ország — nagy ország problematikájára és kifejtette: magától értetődő, hogy egy kis ország története még kevésbé szakítható ki az egyetemes összefüggésekből, mint egy nagy országé. Mégis — helyzetünk sajátos kontrasztjaként — elmondhatjuk, hogy a Szovjetunióban számos egyetemes történeti kutató intézet működik, s ezek száma nem is olyan régen szaporodott is. Hazai vonatkozásban az egyetemes történeti kutatások szervezeti nehézségei ellentmondásos helyzetet szülhetnek a jelen történeti megalapozottságú szemléletének vonatkozásában is. Urbán Aladár (ELTE) hozzászólásaiban hangsúlyozta, hogy az egyetemes történeti kutatás helyzetéről és feladatairól szólva nem lehet figyelmen kívül hagyni a publikálás, a publikációs lehetőségek kérdését sem. Vagyis az egyetemes történettel való foglalkozást nemcsak az ismert — és kétségtelen — forrásnehézségek akadályozzák, hanem az is, hogy esetleg értékes munkák (mondjuk pl. az indiai szipáj-felkelésről készült szakdolgozat) a kiadói érdektelenség miatt nem, vagy csak igen nehezen jelennek meg nyomtatásban. Ez természetesen nem az idősebb generáció problémája, hiszen az többnyire az igények és lehetőségek együttes ismeretében — vagy éppen megrendelésre — vállalkozik egyetemes történeti témájú munkára, hanem a fiataloké, a lehetséges utánpótlásé. Nem kell feltétlenül kutatóhely, hogy valaki egyetemes történeti témával foglalkozzék, hiszen a hazai történeti témákkal foglalkozó tanulmányok jelentős része sem a tudományos intézetekben vagy az egyetemeken születik, — de az igen, hogy a publikálás lehetősége megjavuljon. A fejlesztés korlátozott lehetőségeinek ismeretében különösen fontosnak tűnik, hogy azoknak a fiatal szakembereknek, akik — kellő nyelvismeret birtokában — szakdolgozatukat készítve megismerkedtek egy egyetemes történeti témával, kellő ösztönzést nyújtsunk munkájuk folytatására. Ma ugyanis az a helyzet, hogy az életbe kilépve nemcsak a forráshasználat és a megjelentetés nehézségével találjuk magukat szemközt, hanem azzal a ténnyel is, hogy a hely- vagy üzemtörténeti téma művelése ígért azonnali és biztos publikációs lehetőséget — és többnyire jobb honoráriumot. Ezen csak megfelelő időszaki kiadvány, a létező Világtörténet profiljának átalakítása, vagy más, az egyetemes történeti kutatásban potenciális utánpótlást jelentő fiatal szakemberek tanulmányainak megjelenését biztosító folyóirat segíthet. (A hozzászóló ennek kapcsán kitért a Világtörténet c. kiadvány tartalmi és technikai problémáira is.) A hozzászólás a továbbiakban — Tokody Gyula megállapításaihoz csatlakozva — hangsúlyozta egy, az egyetemes történeti kutatást szolgáló könyvtári bázis fontosságát,
