Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
910 BÁRÁNYI BÉLA - TÍMÁR LAJOS befektetésekre és az üzemek racionálissá tételére nem alkalmasak. Ezeket a kifogásokat azonban már kerek 30 év óta hangoztatják."2 0 A háborús konjuktúra mérsékelt hatását jól tükrözi az is, hogy 1940-ben csak két új gyárjellegű üzem jött létre 55 munkással, 1941-ben pedig egy üzem 15 munkással. 1942-ben egyetlen gyárjellegű üzem sem keletkezett.2 1 Egészében már 1942-től az ipari termelés visszaeséséről beszélhetünk a súlyosbodó nyersanyaghiány és egyéb, a háborúval összefüggő korlátozó tényezők miatt. A hiányos adatok is arra utalnak, hogy a vas- és fémiparban 1938-hoz képest nagy visszaesés jelentkezett. 1938-ban ebben az ágazatban 104 LE gépi kapacitás és 57 munkás dolgozott, 1942-ben viszont már csak 52 LE és 27 munkás. A cipőiparban hasonló helyzet alakult ki. 1938-ban 63,3 LE és 251 munkás, 1942-ben 40,2 LE és csupán 77 munkás dolgozott ebben az ágazatban. Az élelmiszeripar visszaesését szintén a munkáslétszám nagy csökkenése tükrözte (1938-ban 769 fő, 1942-ben 581 fő). 5. A népesség szakmastruktúrája A felszabadulás előtti iparfejlődésre ható korlátozó tényezőket az előzőekben az iparszerkezet, a kisipar—nagyipar aránya és a gyáripar koncentráltsági foka szempontjából vázoltuk. Hasonlóan számottevő, több évtizedig ható korlátozó tényezőként értékelhető a lakosság szakmastruktúrája is. (A szakmastruktúra fogalma alatt Jánossy Ferenc nyomán a lakosságnak nem csupán az oktatás során szerzett ismereteit, hanem az embereknek minden munkatevékenységükhöz kapcsolódó képességét, elsősorban a munkában szerzett ismereteket értjük.) Természetesen a szakmastruktúrát, mint minőségi mutatót mindenekelőtt az iskolai végzettség, a szakképzettség mutatóival lehet megközelíteni. Debrecenben a népesség iskolázottsági szintje kedvezőbb az országos átlagnál. A 7 évesnél idősebb népességnek 1930-ban országosan 11%-a, Debrecenben pedig 7%-a nem tudott írni, olvasni. A városban 1941-re 6,7%-ra csökkent az írástudatlanok aránya. 1930-ban a 7 évesnél idősebbek 47%-a végezte el az általános iskola 1—5. osztályát, vagyis a népességnek közel fele az írni és olvasni tudásnál alig valamivel többet nyújtó végzettséggel rendelkezett, ami az ipar számára a szakképzetlen segédmunkás kategóriának bőséges utánpótlási forrását biztosította. 1941-re az elemi iskolát végzettek aránya valamelyest emelkedett. A 6-7. osztályt vezettek aránya az 1930. évi 25,1%-ról 32,7%-ra nőtt, de még 1941-ben is csupán 12% a 8. osztályt elvégzettek aránya. A közép- és felsőfokú képzés a város iskolaváros jellege ellenére egészen szükkörű volt. 1941-ben is csupán a népesség 3,6%-a rendelkezett érettségi bizonyítvánnyal.2 2 A város oktatási intézményei közül az ipari szakképzés szempontjából a legjelentősebb szerepe az öt szakiskolának volt. Ezek csak korlátozottan tölthették be szerepüket, a nagyarányú munkanélküliség körülményei között különösen a kisipari műhelyekben dolgozó tanoncok, „szakmai gyakorlatot, tudást csekély mértékben szerezhettek".2 3 20 HBm L. XI. 7. 1941. márc. 8. 51/8. 21 HBm L. XI. 7. 1944. okt. 3. 2 2 KSH 1970. évi népszámlálás 10. köt. Hajdú-Bihar megye és Debrecen adatai II. 44. 2 3 A Debreceni Iparkamara jelentése, 1940.
