Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
DEBRECEN IPARFEJLŐDÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGA 901 1930-ban a gyáripari jellegű (20-nál több alkalmazottat foglalkoztató) üzemek száma 235-ről csak 237-re emelkedett. A gyáripari foglalkoztatottak száma ellenben 19 624-ről 18 786-ra csökkent. A legnagyobb csökkenés éppen Hajdú vármegyében volt, ahol 5319-ről 4460-ra mérséklődött a gyáriparban dolgozók száma.3 De az Alföld többi keleti megyéjében, az ún. Viharsarokban is igen alacsony volt a gyáripar fejlettségi szintje. A Tiszántúl északkeleti részén fekvő Szabolcs megye ipara szintén rendkívül elmaradott volt. Erre utal az is, hogy az egész országban itt voltak a legalacsonyabbak az ipari munkabérek; 1938-ban 607 pengő volt az átlagkereset, kevesebb mint a budapesti átlagbér 50%-a. Az Alföld iparának ágazati szerkezetében 1910—1939 között a leglényegesebb változást az jelentette, hogy az országos fejlődésnek megfelelően megnőtt a textilipar szerepe, továbbá a villamosítás igénye több településben áramfejlesztő üzemeket hozott létre. Jelentősen visszaesett viszont a korábban is fejletlen nehézipar, amely az első világháború utáni területváltozás következtében elvesztette erdélyi nyersanyagbázisait. Csökkent az élelmiszeripar aránya is a belföldi és külföldi fogyasztópiac szűkülése miatt. Az Alföld egészére jellemző iparszerkezeti változások sajátos módon jelentkeztek a két legjelentősebb ipari városban, Szegeden és Debrecenben. A gyáripari üzemek száma 1930-ra jórészt a válság hatására — 1910-hez viszonyítva Szegeden tízzel, Debrecenben tizenkettővel, az alkalmazotti létszám pedig 1028 illetőleg 740 fővel csökkent. Különösen nagy volt a gyáripari keresők számának és arányának a csökkenése Debrecenben. Míg 1914-ben a 20 munkásnál többet foglalkoztató debreceni üzemek 8010 munkást alkalmaztak, addig 1930-ban csak 4254 főt.4 Tehát 1930-ban az 1914. évinek csupán 53,1%-át tette ki a gyáripari munkások aránya. A visszaesés a gazdasági válság éveiben továbbfolytatódott. 1934-ben, az 1930 évinek 49,3%-ára, azaz 2097 főre csökkent a gyáripari munkások részvétele a város iparában, még 1940-ben is mindössze 2895 fő volt a számuk, ami az 1914. évi munkás létszám 36,14%-át jelentette. Az ipari munkások egészét tekintve 1930-ban összesen 17 025, 1940-ben pedig csak 13 754 fő dolgozott Debrecen gyáriparában és kisiparában (a gyáripari tisztviselő és egyéb alkalmazotti létszámot is beleszámítva).5 Tehát miközben Debrecen lakossága 1930—41 között 7,4%-kal nőtt, addig az ipari munkások száma 1930—40 között 30%-kal csökkent, az utóbbiak közül és 193C-ban a kisipari keresők aránya az összipari keresők 75%át tette ki. Az említett adatok kapcsán egy egészen egyedülálló jelenség figyelhető meg. Debrecenben, amely népességszámát illetően a két világháború között Szeged után a második legnagyobb vidéki város volt, az összipari keresők arányát tekintve a városok rangsorában csak a 14-ik helyet foglalta el. A kisipari keresők száma alapján azonban megelőzte a vidéki városokat. Debrecen kisipara 1930-ban az ország kisipari termelésének 2,8%-át adta. Az 1930-as adatok szerint a kisipari keresők aránya az összipari keresők 75%-a körül mozgott. Az az arány a magyar gazdaság egészére valamikor az 1880-as évek végén volt csak jellemző. 1940-re az ipari keresők egészének 30%-os csökkenése mellett a 3 Dr. Faragó Kálmán-Dr. Major Jenő: A magyar iparfejlődés területi-települési vonatkozásai a második világháborúig. Építés- Építészettudomány V.köt. 1-2. sz. 207-209. 4Uo. 209. 5 Magyar Statisztikai Közlemények (a továbbiakban: M. Stat. Közi.) 1930. III. 153, ül. 226 és a Magyar Statisztikai Zsebkönyv (a továbbiakban: M. Stat. Zsebkönyv) 1943 adataiból, ül. a kisiparra, az önálló kisiparosokra vonatkozó adatok a Debreceni Címtár 1940 adataiból számítva.
