Századok – 1977

Történeti irodalom - Zolnay László: Ünnep és hétköznap a középkori Budán (Ism. Marosi Ernő) 144/I

144 TÖRTÉNETI IRODALOM A szerzők a gazdag forrásanyagból csakugyan mindent kielemeztek, ami benne megtalálható vagy belőle kikövetkeztethető. Az összeírás jellegéből fakad természetesen, hogy a birtokviszonyokra, a szolgáltatásokra vonatkozólag nagyon sokat tudnak mondani, a mezei gazdálkodásra vonatkozólag már jóval kevesebbet. Nyilván ezt az egyéb okleveles anyagból sem lehet kiegészíteni. De vajon nem lehetett volna-e a régészeti anyag bővebb bevonásával ebben a vonatkozásban is elmélyíteni az eredményeket? Az átlagszámítások, mint ismeretes, éppen azt az átlagot mutatják meg, amely a valóságban nem létezett. Ezzel a szerzők is tisztában vannak, az egyes résztanulmányokban gyakran utalnak a szélső értékekre, amelyekből átlagaik következnek, az összegezésnél viszont óhatatlanul az átlagokra kell a hangsúlyt helyezniük. A. L. Sapiro azzal zárja a kötetet, hogy a 15-16. sz. fordulója egészében a novgorodi parasztság számára helyzetének emelkedését hozta. A további kutatások fogják majd megmutatni, mennyire tartós volt ez a javulás. A kitűnő munka ismeretében csak azt mondhatjuk, hogy mielőbb kívánatos ennek a folytatásnak a kiadása is. Niederhauser Emil ZOLNAY LÁSZLÓ: ÜNNEP ÉS HÉTKÖZNAP A KÖZÉPKORI BUDÁN Második, bővített kiadás (Budapest, Gondolat. 1975, 280 1., 155 kép, 8 szövegközti ábra) Miért nem „élet", „mindennapi élet", és miért inkább - ebben a sorrendben — „ünnep és hétköznap" a címe Zolnay László sikeres, második kiadásában nemcsak kibővített, hanem az azonos formátum és nyomdai kivitel mellett elegánsabban is illusztrált könyvének? Mert szerzője számára leginkább az ünnepnapok festői, mozgalmas világa, királyi bevonulások, egyházi körmenetek és temetések harangszava, biróválasztások és kivégzések moraja vagy feszülő csendje, vásári sokadalmak hangzavara, egyszóval a történeti életképek nagy apparátusú szcénái minden elvont tudományos eredménynél erősebben jelenítik meg a középkori főváros életét, történelmét, társadalmát. És nemcsak azzal a fantáziával van megáldva, amellyel mindjárt képeket és zajokat, rég nem készített ételek ízét, évszázadok óta nem kóstolt italok zamatát idézheti fel, úgyszólván kedve szerint; fegyverek és háztartási eszközök, pincék és börtönök töredékei és romjai fölött éppúgy elmerengve, mint oklevelek adatain és törvénykönyvek szabatos formuláin. Megadatott neki a megjelenítés írói eszköztára, a képszerű láttatás ereje is: Jókai, Mikszáth, Krúdy szituációfestő erejével, ízes magyar nyelven, már-már kivesző szavak, szólások élét próbálgatva, s közben, a történelmi kulissza mögül a mai olvasóra is kilesve, egész kis jeleneteket, novellákat, anekdotákat ad elő. Olykor, mint a „Vásári vigadalmak" fejezetben, ehhez még a tárgyi vagy adatszerű emlékanyag támaszára sincs szüksége. És ezért is ünnep számára a könyv témája: módszere, előadásmódja, témaválasztása egyaránt csemegévé teszi: tudós és emberséges asztali anekdotázás tárgyává. Ezért joggal szánta „népkönyvnek" írását, s ehhez mindenesetre lépés a majdnem megháromszorozott példányszámú újabb kiadás is. De a kötet műfaji és stiláris jellemzői nemcsak a szerző egyéni adottságaiból következnek. Hagyománya is van az efféle kultúrtörténeti munkának. Budapest történetírása mindig is több szálon fejlődött. Szolid és hiteles alapot biztosított a kutatások számára az a várostörténeti-topográfiai és vele párhuzamos okelvéltani, forráskritikai tevékenység, amelynek a város különféle történeti szintéziseit, köztük a kiadás alatt álló Budapest történetét is köszönhetjük. Ε szintéziseket a legkülönfélébb tárgyú és módszerű, könyvtárnyi történeti szakirodalom készítette elő. A várostörténeti kutatások másik fő irányát azok a régészeti-művészettörténeti kutatások és a velük kapcsolatos publikációk jelentették, amelyek szempontjából a felszabadulás előtti korszak szinte őskornak tekintendő, hiszen mindenekelőtt a Várhegyen csak ezután váltak lehetővé a ma már többnyire jól publikált régészeti és műemléki kutatások. Ezek eredményeinek a Budapest története középkori köteteiben való felhasználása egyik biztosítéka volt a várostörténet jobb, azaz részletesebb és sokoldalúbb ismeretének. Zolnay könyve nem utolsósorban ugyanezekkel az erősségekkel rendelkezik: a szerző az ásatások első szakaszának résztvevője, maid a hatvanas évektől kezdve folytatója; tehát