Századok – 1977
Folyóiratszemle - Scott; Samuel F.: A törvényesség és a rend problémái 1790-ben a francia forradalom „békés” esztendejében 832/IV
832 FOLYÓIRATSZEM I E lesznek összeállítani a 130 hajóból álló flottát és a 30 000 fős inváziós erőt. A lakosság magatartása is bizonytalan volt: a spanyoloktól való félelem, az ,,új vallás" gyökértelensége, Erzsébet utódlásának megoldatlansága mind kérdésessé tette, hogy az angol nép kész lett volna-e a végsőkig harcolni. Ha - súlyos engedmények árán - Erzsébet meg is tudta volna tartani trónját, a hollandok magukra maradtak volna, s így szintén rákényszerültek volna a kompromisszumra. Valószínűbb azonban, hogy a spanyolok nem tudtak volna ellenállni a teljes győzelem kivívása megkísérlésének, ez pedig a háború elhúzódásához, Spanyolország kimerüléséhez vezetett volna, tehát a végeredmény nem sokban különbözött volna a megvalósulttól. A végeredménytől függetlenül azonban, ha 1588. augusztus 7-én a spanyol hadsereg terveivel összhangban megindult volna London felé, II. Fülöp angliai vállalkozását a történetírás nem súlyos számítási hibának, megbocsáthatatlan tévedésnek tekintené, hanem mesteri lépésnek. (History, 61. évf. 203. sz. 1976. okt. 358-368. I.) J. G. Samuel F. Scott: A törvényesség és a rend problémái 1790-ben, a francia forradalom „békés" esztendejében A francia forradalommal foglalkozó legfrissebb angol, amerikai és francia munkák 1790-et (pontosabban az 1789 október és 1791 tavasza közé eső időszakot) békés szakasznak tekintik a forradalom történetében. A békés fejlődés jelenségeire, a nemzetgyűlés törvényhozó munkájára (alkotmány előkészítése, igazságügy átszervezése, egyház reformja) korlátozzák figyelmüket olyan neves kutatók is, mint Mathiez, Lefebvre vagy Soboul. Álláspontjukat némiképp indokolja, hogy 1789 októberében Párizs nemcsak a forradalom politikai központjává emelkedett, hanem a nemzeti gárda felállításával az ország, sőt egész Európa legjobb rendfenntartó szervezetére is szert tett. A főváros helyzete azonban kivételes maradt, vidéken 1790-ben egymást érik a zajos összecsapások. A szerző célja jelen cikkében az volt, hogy revideálja a „békés" esztendőről kialakult elképzelést. Megállapítja, hogy 1790 összetűzései számos, különféle okból táplálkoztak. Akadt közöttük apolitikus ok is: az éhség, csempészet, útonállás; többségük azonban elválaszthatatlan maradt a forradalomtól. Ez utóbbiakat ismerteti részletesebben cikkében. A forradalmi változások egyik alapvető következménye Franciaországban a politikai hatalom átrétegződése lett. Ez azonban csak fokozatosan, több lépésben valósulhatott meg. Igaz, hogy az abszolutizmus kizárólagos uralma már 1789-ben megdőlt, a régi államapparátus teljes felszámolása mégis évekig tartott. Közben a tényleges hatalom sokáig megoszlott a régi és új hivatali szervek között, s nem csillapuló hatalmi harcokhoz vezetett. 1790 politikai konfliktusait - a szerző szerint - két csoportba lehet sorolni: egy részük a forradalom előtti ellentmondások továbbéléséből fakadt, ha a politikai változások során új intenzitással is törtek a felszínre, másokat már a megindult forradalmi átalakulás robbantott ki. Az első csoportba tartoznak a hadseregben a legénység és tisztikar ellentétei, továbbá a katolikusok és protestánsok összetűzései, valamint a paraszti elégedetlenség megnyilvánulásai, a másodikba a hadsereg ellenőrzésével s a helyi igazgatási szervek hatókörének kiterjesztésével kapcsolatos kérdések. Az első csoportba sorolt ellentétek közül a hadseregen belüli feszültség tűnik a legszámottevőbbnek. Az ancien régime seregében a legénység korábban is gyakran elégedetlenkedett a 90%-ában nemesi tisztikar kegyetlensége miatt. A forradalom idején ez parancsmegtagadáshoz, esetenként fegyveres lázadásokhoz vezetett. (Nancyban 250 halálos áldozatot követelt.) 1790-et méltán tekinthetjük a reguláris hadsereg széthullása évének. Ez annál is súlyosabban hatott, mert az abszolút monarchiában korábban maga a hadsereg volt a rendfenntartó erő, s erre akarta felhasználni a reakció a forradalom idején is. - Languedocban, Montauban-ban, Nimesben a katolikusok és protestánsok között robbantak ki fegyveres összetűzések. Ha eddig a protestánsokat sértette a katolikusok uralma, most ez utóbbiak érezték magukat megrövidítve a forradalomban. Az ellenforradalmároktól felizgatott tömegek gyakorta igyekeztek megakadályozni az egyházi vagyon
