Századok – 1977

Vita - Még egyszer Csorba Csaba Mészáros kiadványáról 800/IV

VITA MÉG EGYSZER CSORBA CSABA MÉSZÁROS-KIADVÁNYÁRÓL Csorba Csaba válaszának elolvasása után szükségtelennek tartom, hogy még egyszer belebocsátkozzam a kettőnk között felmerült érdemi vitakérdések taglalásába. Érdemi kifogásaim egy részének helytálló voltát ugyanis vitaellenfelem maga is nyíltan elismeri, többi kifogásom helytálló voltát pedig ugyanő közvetve ismeri el - vagy úgy, hogy hallgatással megy el mellettük, vagy úgy, hogy vitára ösztönző kijelentéseit utólag megkísérli más értelemmel ruházni fel, mint ami ténylegesen kiolvasható belőlük. (Például: ahol kifejti, hogy a mai magyar történetírást valójában nem felszínességgel vádolta, mikor felszínességel vádolta.) Érdemi vonatkozásban tehát ezúttal már csak egy kiegészítő megjegyzést kell tennem: hogy Csorba megint téved, mikor azt írja, hogy az én Kossuth-emlékkönyv-beli tanulmányomban sincs szó Mészáros Károlyról. A valóságban ugyanis az emlékkönyv II. kötetének 170-171. lapján annak rendje és módja szerint ismertetem Mészárosnak a céhlegények és a gyári munkások támogatására 1848 júniusában közzétett cikkeit (amelyekre egyébként vitairatomban is visszautaltam). Szükségtelennek tartok továbbá ehelyütt fellépni azellen is, hogy Csorba válaszának címével és egy-két mondatával olyan látszatot próbál kelteni, mintha vélem szemben védelmezni kellene a történeti forrás-publikálás ügyét. Az olvasó ugyanis tudni fogja, hogy a történeti forrás-publikálásnak ténylegesen magam is lelkes híve és egyik szerény munkása vagyok, azt pedig maga Csorba is nyugtázni kényszerült, amit az adott publikációval kapcsolatban már vitairatom első mondatában leszögeztem, hogy tudniillik Mészáros önéletrajzának kiadásával a sajtó alá rendező „nagy szolgálatot tett történettudományunknak". Ehhez tehát most már legfeljebb annyit szükséges hozzáfűznöm - készségesen engedve Csorba üyen irányú figyelmeztetésének —, hogy a Mészáros-önéletrajz kiadásáért a sajtó alá rendezőn kívül valóban hálával tartozunk az anyagi fedezetet biztosító hajdúdorogi tanácsnak is. Elkerülhetetlen viszont kitérnem Csorbának arra a feltevésére, hogy vitacikkem megírásakor tollamat ,jórészt a szubjektív szenvedély vezette", s teljes határozottsággal le kell szögeznem, hogy ez az állítás csak részben felel meg az igazságnak, bár részigazságot kétségkívül tartalmaz, mert a szenvedélyeket - pontosabban: a szenvedélyes haragot - a legnagyobb igyekezettel sem tudtam volna s nem is igyekeztem legyűrni magamban, tapasztalván, hogy Csorba mennyire gondatlanul szerkesztette meg kiadványát s milyen kirohanásokat intéz benne történetírásunk ellen. Azt a vádat ellenben, hogy szubjektív megfontolások vezéreltek, nyugodt lélekkel elutasíthatom. Egyfelől azért, mert Csorba kirohanásai engem csak annyiban érintettek, amennyiben magam is a mai magyar történetírás egyik művelője vagyok, személyemben azonban annál is kevésbbé sértettek, mivel éppen rólam Csorba — mint vitacikkemben utaltam is rá - kivételes elnézéssel emlékezett meg. Másfelől meg azért utasíthatom el ezt a vádat, mert Csorbával szemben soha semmiféle személyes indulatot nem tápláltam s nem is táplálhattam, hiszen még csak személyes ismeretségben sem vagyunk egymással, mi több: az az igazság, hogy a Mészáros-önéletrajz megjelenése előtt én - szégyenemre - még az ő nevét sem ismertem. Végezetül pedig még azt szeretném leszögezni, hogy amit vitaellenfelem válaszában a munkáját nehezítő terjedelmi kötöttségekről és határidő-problémákról meg a nyomda hanyagságáról elmond, azt mind kész vagyok elhinni első szóra is. A Mészáros-kiadványban hemzsegő hibákat azonban ezek a nehézségek is csupán részben magyarázhatják s még részben sem mentik. Spira György