Századok – 1977
Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV
A TESTVÉRHARC KÜSZÖBÉN 699 hetekben a nemzetiségi mozgalmak iránti érdeklődés és rokonszenv egyszerre kezdett beleplántálódni a nem-magyar parasztság soraiba, s a nemzetiségi mozgalmak felé forduló parasztok megnyerésére most nem is csak a nemzetiségi politikusok jobbjainak nyílott lehetőségük, hanem a nemzeti eszme Hurbanhoz vagy Bárnuthoz hasonló megszállottjainak, sőt a Jellaíió-típusú ellenforradalmároknak is. S, igaz, az összes nem-magyar parasztot a nemzetiségi mozgalmak továbbra sem sorakoztathatták fel maguk mögött — kivált azokat nem, akiknek a körülményeit már a márciusi fordulat is ugrásszerűen megjavította. De ha eszerint a szűkebb értelemben vett Magyarországon élő szlovák, ukrán és román parasztok zömét a nemzetiségi mozgalmaknak a márciusi fordulat után sem sikerült a maguk oldalára vonniuk, annál nagyobb hódításokat tehettek most már a nemzeti jelszavak azoknak a parasztoknak a körében, akiknek a pozsonyi jobbágyfelszabadításból sem származott vagy legfeljebb elenyésző mérvben származott közvetlen előnyük. Márpedig a feudális rend felszámolását még csupán váró s egyre türelmetlenebbül váró erdélyi román jobbágyok éppúgy ebbe a csoportba tartoztak, akár a szerb és a horvát határőrök meg a felszabadulásukat Jellaíic javára író horvát úrbéresek, s ebbe a csoportba tartozott persze sok olyan szlovák paraszt is, aki úrbériséggel 1848 előtt egyáltalán nem vagy csak nagyon elégtelenül volt ellátva. És a magyar hatóságok idővel megkísérelték ugyan feltartóztatni a nem-magyar paraszti tömegek és a nemzetiségi mozgalmak egymáshoz való közeledését, azok az intézkedések azonban, amelyeket ennek érdekében foganatosítottak, részint megkéstek s egyébként is félrendszabályoknak bizonyultak, részint pedig a várttal éppen ellentétes hatást eredményeztek. Azt például, hogy a szerb határőrök helyzetét teljesen mégsem hagyhatja a régiben, május végére a kérdést addig kerülgető Batthyány-kormány is csak belátta, s ezért a május 30-i minisztertanács kimondotta, hogy a három temesközi határőrezred meg a sajkás zászlóalj kötelékébe tartozó granicsárok egyfelől a kincstár számára többé semmiféle robotmunkát nem lesznek kötelesek végezni, másfelől meg, ahol elegendő legeltetőhellyel nem rendelkeznek, ott állataik legeltetésére ezentúl a kincstári erdőket is igénybe vehetik (ha ez ,,az erdők kára nélkül megtörténhetik"), majd a kormány azt is kinyilatkoztatta, hogy a határőrök által sérelmezett terhes állami közmunkák és magas sóárak korlátozása tárgyában annak idején még további előrelépéseket is fog kérni a népképviseleti országgyűléstől. Mire azonban megszülettek ezek a határozatok, addigra a szerb határőrök körében már rég közmeggyőződéssé lett, hogy helyzetük gyökeres megjavulását egyedül az autonóm szerb vajdaság létrehozásától várhatják; a határőrfalvak lakóit ugyanis idő közben teljesen átitatta az a hit, hogy a vajdaság létrehozása után a végvidéken nemcsak a kincstári robot fog megszűnni, hanem többé egyáltalán „nem lesz földesúrként működő katonai kincstár", s azzal együtt el fog enyészni műiden regale-jog, minden hídvám- és révpénz-fizetési kötelezettség is, holmi erdei legeltetésre pedig a nép többé végképp nem fog rászorulni, hiszen „legelője annyi lesz, amennyit csak akar". És ha eszerint a kormány részéről megajánlott kedvezmények az érdekelteket most már nemigen hangolhatták a magyar forradalom javára, még kevésbé kelthetett bennük rokonszenvet a magyar hatóságoknak a megtorló és megfélemlítő intézkedések iránti vonzalma; példának okáért az, hogy Hont megye a pribeli parasztmozgalom miatti haragjában Rotaridest és KráJ't haladéktalanul elfogatta s ezt az — igazolni mellesleg még bírói ítélettel sem próbált — eljárást azután a kormány is jóváhagyta. 6*
