Századok – 1977
Tanulmányok - Barta Gábor: Konszolidációs kísérlet Magyarországon a mohácsi csatavesztés után (Szapolyai János király kormányzása 1526 november–1527 augusztus) 635/IV
KONSZOLIDÁCIÓS KÍSÉRLET 1526 UTÁN 675 Nagyjából ennyi, amit I. János első uralkodási évének belső politikájáról adataink elárulnak. Az eszközök szokatlanok, a végrehajtás itt-ott tétovázó, a cél azonban kétség kívül közelebb került. Szapolyai János király erősen kézben tartotta a kormányrudat, s az ország el is ismerte hatalmát. E sikeres újrakezdés leglátványosabb bizonyítékának az 1527 márciusi budai országgyűlést tekinthetjük.13 7 A 17-étől 23-áig ülésező diaetára mind az 53 megmaradt megye elküldte képviselőit. Az természetes, hogy a kormány szinte valamennyi tagja megjelent: Werbőczy, Bekény, Dóczy, Drugeth, Pestyéni, Perényi, Frangepán, Országh (csak Thomallyay kincstartó nevével nem találkoztam az iratokban). Igen sok arisztokrata család vezetője fáradt ide saját személyében: Tahy János vránai perjel, alsólindvai Bánffy János, Ráskay Gáspár, Lossonczy Antal, felsőlindvai Szécsi István, Várday János, Csaholy Imre, Csáky Mihály, Szakolyi János, Szentgyörgyi Farkas, Erdődy Péter s végül ecsedi Báthori András.13 8 Kilenc főpap felvonulása jelképezte az egyházi hierarchia hódolatát: Várday, Podmaniczky, Erdődy, Jozefics Ferenc (Zengg) és a megtért Brodarics István (Szerém) a régi gárdából, Sulyok, Homonnai, Gervay, s a főpapi címét lassan komolyan vevő Czibak az újak közül. Frangepánt még nem nevezték ki, Szalaházy Pozsonyban volt — így csak Gosztonyi János erdélyi és Országh Ferenc váci püspök távolléte kívánna magyarázatot. A megyei küldöttek között is találhatunk néhány jellegzetes figurát. Sokan közülük az új kormány kisebb-nagyobb tisztviselőjének volt rokona: Derencsényi Miklós, Ártándy Balázs, Pestyéni Ferenc, Fülpösi Ferenc, illetve Sulyok Balázs és Lajos, Brodarics Mátyás. Felsorakozott a rendi mozgalom számos régi nagysága: Kenderesi Mihály, Bajoni Benedek, Jakcsy Mihály, Szoby Mihály, Warkocs Menyhért. Itt voltak Buda, Pest, Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kisszeben, Nagyszombat(l) Székesfehérvár és Esztergom, itt Erdély és Szlavónia szóvivői. Az ország tehát egyértelműen letette voksát az új király mellett. Szapolyai a helyzetet főképpen a nevezetes egytizedes adó elfogadtatására használta föl. „Senki közületek ne csodálja, vagy nehezményezze, miért követeljük ez időben ezt a terhes és szokatlan tizedet, mert nagyok a veszélyek, melyek fejünket fenyegetik, és csak nagy erőfeszítéssel, nagy erővel háríthatjuk el azokat, mi pedig javainkat és vagyonunkat a közjónak szívesen föláldoztuk és választott kincstartók kezére adtuk, s valamennyi főpapot és bárót e tized megfizetésére esküvel elköteleztük"1 3 9 — hangzott (az utóbb leírt levélből ismert) hivatalos indokolás, s mindenki tudta, hogy egyrészt a török, másrészt Ferdinánd és hívei jelentik e veszélyeket. Ennek megfelelően a rendek nemcsak a választott kincstartók állítását szabták beleegyezésük feltételéül, hanem azt is, hogy a király saját birtokai jövedelmeiből és e tizedből köteles hadat fogadni, melynek éppúgy feladata a török elleni hadakozás, mint a német kézen levő várak visszavétele. 1 37 Az országgyűlés leírásában elsősorban a MOE I. kötetének anyagára támaszkodtam. 1 38 Őket maga az országgyűlés nevezi arisztokratáknak, noha a mi kategóriáink szerint nem mind számíthatott volna annak. Itt jegyzem meg, olyan főúr, aki e tíz hónap alatt sosem fordult meg János király udvarában, alig néhány akadt: Báthori nádor, Thurzó Elek, Szalaházy püspök, Fladnyczer Vid, csulai Móré László, a Bebek-testvérek s még egy-két kevésbé neves figura. Móréról mindenki tudta, hogy az Újlaki-örökség miatt nem egyezhet Szapolyaival, ld. Szerémi 116. 139 AMK Schwartzenbach 1157; G. Pray Ep. proc. I. N. 113.
