Századok – 1977
Tanulmányok - Barta Gábor: Konszolidációs kísérlet Magyarországon a mohácsi csatavesztés után (Szapolyai János király kormányzása 1526 november–1527 augusztus) 635/IV
KONSZOLIDÁCIÓS KÍSÉRLET 1526 UTÁN 643 főpapokból és a születési jogon bárónak minősülő nagyurakból álló, pontos körülírás nélküli testületre támaszkodva irányította az államaparátus működését. Ezt a feltételezést két további, közvetett adat is alátámasztja. Egyrészt: 1527 januáijában Szapolyai báróvá emeli Bodó Ferencet, hűséges familiárisát. Bodó korábban nem viselt olyan tisztséget, amely méltóvá tette volna e rangemelkedésre. Családját tekintve csak félig-meddig számított arisztokratának, s vagyona sem ütötte még meg a szükséges mértéket — noha szegénynek sem mondhatjuk. A puszta címnek így egyetlen reális értéke lehetett: ha viselője szabad bejárást nyer a consiliumba. S valóban, a kinevezési okmány, miután megállapítja, hogy a nevezetes cselekedetre „egész tanácsunk érett megfontolásából, s királyi hatalmunk teljességéből" került sor, a következőképpen határozza meg az új arisztokrata feladatát: „mint ahogyan eddig is tanácsaiddal és bölcsességeddel ügyeinknek és hazánknak hasznára voltál, úgy ezután, beavatva titkaink mélyébe, többi báróinkkal és előkelőinkkel együtt teheted magad hasznossá".3 0 (Ez az „egész tanácsunk érett megfontolásából" egyébként az egyetlen, oklevélben található utalás a tanács működésére!) Másrészt: a központi bíróságok, a ránk maradt hivatalos iratokban rögzített formulák értelmében, a régi szokásnak megfelelően működtek, azaz az ítéletek meghozatalánál az ítélőmesterek mellett főpapok, bárók és jelenlevő nemesek működtek közre.3 1 Az a consiliariusi és ülnöki (assessori) testület tehát, amely a jogszolgáltatásban a régi értelemben vett királyi tanács pontos megfelelője volt. Ez a berendezés kétség kívül némileg archaikusnak tűnik. Néhány dolog azonban túlmutat a hagyományos feudális szokásokon. Frangepán és Bodó bevonása, különösen az utóbbi bárósítása nyilvánvalóan azt a törekvést takarja, hogy az uralkodó saját személyes híveit láthassa tanácsadói sorában. Részben ugyenerre mutat a királyi titkároknak megadott consiliariusi cím is, hiszen ezek az emberek tulajdonképpen a király legbelső munkatársai voltak. Ez utóbbi intézkedésnek azonban van még egy másik fontos jelentősége is. A nehézkes, korszerűtlen régi típusú tanács megreformálásának bevett útja volt Európában az „ősi" jogon jelenlevő tanácsosok fölváltása a király által kinevezett hivatalnok-consiliariusokkal. Ahol a körülmények kedveztek, ott ez az újjászervezett testület lett a királyi abszolutizmus legfontosabb támasza. Kétségtelen, hogy nálunk nem Szapolyai vezette be ezt a fontos újítást (a kezdetek ebben is Mátyásra nyúlnak vissza). A lényeg azonban az, hogy nem változtatott rajta, hogy nem akart attól visszalépni. Végül pedig egy furcsa, összetett egyensúlyozó játék is fölsejlik a háttérben. A kormány tagjai között egyaránt találunk arisztokratát és köznemest — a „létszámcsökkentés" viszont szintén nagyjából egyformán érintette a két alapvető csoportot, 30 „...ex matúra deliberacione totius consilii nostri et ex plenitudine potestatis nostre Regie. . ."; „.. . ut sicuti hactenus multum consilio et prudencia tua rebus nostris et huius patrie profuisti, ita et deinceps in omnia penetralia secretorum nostrorum admissus cum aliis Baronibus et proceribus nostris possis procedere". Eger DRH 22 recto. Bodó ó'sei között tárnakmester, királynéi ajtónállómester volt (Nagy Iván II. 139. 1.), anyja pedig Ráskay-leány volt (Történelmi Tár, 1890, 558. I.) 31 OL Kállay 1527. IV. 24.; OL Justh 1527. V. 28.
