Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
611 TÖRTÉNETI IRODALOM „benemavatkozási politikát" illeti, a szerző megállapítja, hogy ez ténylegesen Blumtól származott, de azt is érzékelteti, hogy Blum kettős nyomás alatt vonult vissza: egyfelől az angol konzervatív kormány, másrészt a francia jobboldal kényszerítette erre. Bár Colodny e politikát elhibázottnak ítéli (27. 1.), „bolsevik" veszély aggasztotta. Colodny érzékeltette a szovjet katonai szakértők megérkezésének, illetve a nemzetközi döntések korabeli jelentőségét, felvázolja a katonai hadmozdulatok fázisait (1936 július—november; a madridi csata napjai; 1936 november-1938 március; és végül az utolsó szakasz 1939 tavaszáig), azokat az utolsó csatákat, amikor a madridi védekező akciók (Jarama, Guadalajara) után Teruelnél, Belchiténél a köztársasági csapatok még megkísérelték a háború menetének megváltoztatását. Ugyanitt azonban Colodny hangsúlyozza, hogy ekkor a háború már más szinten folyt, ekkor már a kezdeti népi hősies elszántság nem számított annyit, mint a háború kezdetén, ekkor már a háborút a fegyverek mennyisége, folyamatos szállítása, a teherbíróképesség döntötte el, s e téren Franco a német-olasz támogatás következtében sokkal jobban állt. (49-50.1.) Megjegyezhetjük, hogy Colodny munkájában értinti ugyan a köztársaság politikai életének eseményeit is, de ezeket 1936 után valóban csak érinti (így a barcelonai anarchista puccsot, az új Negrin-kormány megalakulását stb.) anélkül, hogy ezeknek az eseményeknek elemzésére akárcsak egy bekezdésben is vállalkozott volna. (47. 1.) Ennyiben Colodny munkája a követelmények színvonala alatt marad, hiszen az ilyen megoldás 1970-ben nyilvánvalóan már elégtelen. Érdekes viszont Colodny azon megállapítása, hogy a köztársaság sorsa végeredményben a terueli harcok idején 1937 decemberében már végképp megpecsételődött. Ugyan átmeneti taktikai sikert elértek, de a fegyverek, az anyagok csatájában ekkor már vissza kellett vonulniuk (49.1.) és - az utolsó ebrói offenzívától eltekintve - a kezdeményezés végképp Franco kezébe került. Éppen ezért, amikor az 1939-es utolsó epizódokat tárgyalja, Colodny a Miaja-Casado-féle junta akciójának nem tulajdonít olyan végzetes pusztító jelentőséget, hiszen szerinte a köztársaság sorsa már régebben eldőlt. Jemnitz János JOSÉ A. TA BARES DEL REAL: GUITERAS (La Habana, Ediciones de Ciencias Sociales. 1973. 572 1.) A forradalmi Kuba új történetírásának egyik legkiemelkedőbb eredménye az Antonio Guiterasról megjelent kötet. Ugyanakkor jó példája annak is, hogy a kubai történetírás és -kutatás átgondoltan és eredményesen tárja fel a forradalmi mozgalom történetét.Martiról, Balirióról.Melláról megjelent tanulmányok mellett az elmúlt években több tanulmány és kisebb könyv foglalkozott Guiteras személyével, aki a kubai forradalmi mozgalomban minden bizonnyal a legkiemelkedőbb tlgura J. A. Mella és F. Castro között. Guiteras a kispolgári antiimperialista törekvések forradalmi, áramlatának legkiemelkedőbb képviselője volt az 1930-as évek első felében, akit Batista pribékjei gyilkoltak meg 1935-ben. Tabares könyve az első átfogó életrajz, amely széles panorámát ad a század első évtizedeinek Kubájáról is, az „új gyarmat-köztársaságról". A szerző a családi háttér és a gyermekkor bemutatásakor az anyai nagyszülők által gyakorolt hatást emeli ki. Az ír forradalmár család, mely a hazai függetlenségi mozgalomban „exponálta" magát, kénytelen volt emigrálni, de gyermekeiben és az unokákban tovább örökítette a függetlenségi gondolatot, az igazságtalanságok elleni lázadás eszméjét. A könyv ezután azt a folyamatot mutatja be, hogyan lett a lázadóból forradalmár. Guiteras, aki a 20-as évek diákmozgalmainak egyik vezetője volt, a 30-as évek elején, a világválság hatására kialakuló súlyos politikai válság idején Orientében gerilla-csoportok szervezésével járult hozzá Machado diktatúrájának megdöntéséhez. Ö az, aki 1932 végén az Unión Revolucionaria frontjában a bankokat, vállalatokat, rendőrőrsöket megtámadó lázadó csoportok egyesülését kezdeményezte. Amikor a tömegek mozgalma elsöpörte a diktatúrát, a Grau San Martin-kormányban 1933-ban már a kispolgári forradalmár fiatalság ismert képviselőjeként vett részt, s annak forradalmi baloldalát jelentette. A
