Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

392 TÖRTÉNETI IRODALOM félrevezető módszereket kell elutasítani. A bolgár-török és a délorosz steppén bekövetkezett egyéb népi érintkezések az őstörténeti magyar népalakulásban mély következményekkel jártak. Az ugor magyar fogalom a korábbi korszak fejleményeit összegzi. Elhagyása nem indokolt. Az előmagyar fogalom kevéssé alkalmas a fejlemények érzékeltetésére. A szerző fölényes ismeret birtokában tisztázza a finnugor és ugor korszak művelődéstörténeti horderejét, s ezzel helyére került e korszakok paleoetnográfiája is. A mű világosan kimutatja, szó sincs arról, mintha e korábbi szakaszokban az ugor magyarok elődei, majd maguk az ugor magyarok csak finnugor és ugor rokonaikkal érintkeztek. A steppén bekövetkezett népalakulási fejlemények horderejét az ősmagyar fogalom pontosan előadja: a honfoglalók népi alkatukban különböztek őseiktől, akik csaknem másfélezer évvel korábban ugor rokonaiktól eltávolodtak. A szerző helytállóan hangsúlyozza a szarmata és az alán hatást az őstörténeti népalakulásban. Azt hiszem, ebben és sok más vonatkozásban érdemes lett volna Molnár Erik őstörténeti munkásságát méltatni. Sajnálatos, hogy Fodor az irodalmi felsorolásban sem emlékezik meg a nagy marxista tudósról, aki sokat tett annak érdekében, hogy a magyar őstörténet kiszabaduljon a polgári nacionalista historiográfia eszmei rövidzárlatából. Egyébiránt Fodor gondolatai számos vonatkozásban követik a Molnár Erik műveiben már felmerült magyar őstörténeti koncepciót. így pl. a nyugatszibériai ugor és magyar őshaza, a Volga-Káma vidékére való átvándorlás hipotézisében. Szerencsés dolog, hogy Fodor elhagyta a „perem nép"-nek a német fajvédő őstörténészek szótárában különösen kedvelt fogalmát, amelyik feledékenységből helyet kapott őstörténeti irodalmunk egynémelyik darabjában. A fogalom arra vonatkozik, hogy a finnugor népek a magasabb műveltségű steppei népek peremén éltek és haladásuk indítékait a fejlettebb népektől kapták. A fogalom azt a mítoszt eleveníti fel, amit már A. M. Tallgren elutasított, Molnár Erik pedig az 50-es években cáfolt. Most Fodor friss adatok birtokában csatlakozott azokhoz a szakértőkhöz, akik tudománytalan kompozíciónak minősítették a finnugor népek perem jellegéről kialakított nézeteket. Viszont érthetetlen, mi indokolja a földrajzi értelemben használt peremvidék fogalmát. A vegyes, lombos erdők óriási övezete hogyan lehet pereme a jóval keskenyebb steppének? A „perem" fogalom használata földrajzi értelemben sem tölt be funkciót. A szerző módszere a lényegét illetően korszerű: az őstörténeti élet hiteles emlékeinek, az egykori élet maradványainak, az őstörténeti korszakok emberei kezén formálódott régészeti emlékeknek biztosít méltányos helyet és funkciót. Néhány nyitott probléma felszínre hozása a módszer hitele iránti bizalmat csak erősítette volna. Ezt pótlandó néhány észrevételt szeretnék tenni, amelyek azonban nem érintik az alkalmazott módszer szilárd alapjait. A módszer helyes elveinek akadálymentes érvényesülését kísérlem meg biztosítani. Fodor munkája alkalom arra, hogy néhány módszertani tanulságát általánosító szándékkal próbáljam értékesíteni. Mindannyiunk számára. A régészeti adatok óriási erénye a vitathatatlan korhűség. Óriási problémája az etnikai indikátorokkal áll összefüggésben. Egy pillanatra sem vonható kétségbe, hogy a régészeti emlékek területei csoportjait cgybefűző közös vonások etnikai szemantikai értékkel rendelkeztek. Vagyis, a közös díszítések, a forma, a tárgyakat készítő emberek számára közösségi szemantikával rendelkezett. Közérthetőségük beszédben, magatartásban, közös erkölcsi normákban, kölcsönös kötelezettségekben, vallási hiedelmekben, egyszóval etnikai kohézióban is kifejezésre jutott. Az adott műveltség területéről származó írott, epigráfiai emlékek hiányában azonban rendkívül problematikus konkrét őstörténeti néphez, népnévhez kötésük. Még bonyolultabb, egyben felelősségteljesebb eljárás ma élő népek távoli őstörténeti előzményeihez kapcsolásuk. Vagyis, a régészeti emlékek etnikai szemantikája elnémult. Elnémult, mert a régészeti adatok is maradványok, töredékesen tükröztetik az egykori létet. A régészeti emlékek etnikai indikátorainak, a hordozók népi személyazonosságának bonyolultságára nézve hivatkozom A. M. Mandelstam professzorra, a korai nomádok története kiváló szakértőjének módszertani óvásaira, aki megállapítja, hogy bonyolult módszertani feladat az írott kútfők közléseinek régészeti műveltségekkel való kapcsolatba hozása. Ennek érdekében mindenek előtt tisztázni kell, hogy a felderített emlékcsoport ahhoz a korhoz tartozik-e és pontosan azon a területen fekszik-e, amelyik korba és területre a kútfő szerzője az általa ismert törzset elhelyezi. Ezenkívül tisztázni kell a régészeti műveltség vonásainak azt az elvi komplexumát, amelyiket etnikai indikátorként alkalmazni lehet. Minden egyes vonást gondos értékelésnek kell alávetni. Föl kell bontani konstans, variábilis, autochton és diffuzív tényezőkre. Az etnikai indikátorok problémája sokkal bonyolultabb, semhogy rendezésére