Századok – 1976
Közlemények - Kállay István: Az Esterházy hercegi hitbizományi központi igazgatása a 18. század második felében 853/V
858 KÁLLAY ISTVÁN A nagykiterjedésű hitbizomány igazgatása igen bonyolult feladat volt. Felsőszintű vezetését tárgyalt korszakunkat megelőzően maga a birtokos látta el. 1743 után a bizottság, majd — a birtokos legfőbb felügyelete mellett — a régensek, illetve a régens vették át. A hitbizományi igazgató tisztviselők négy — birtokgazdálkodási, pénzgazdálkodási, adóügyi és szakigazgatási csoportra oszthatók. A birtokgazdálkodás élén a kismartoni, lévai, ozorai felügyelők állottak. Rangban utánuk következtek az uradalmi tiszttartók, a fizetőmesterek, a kasznárok, sáfárok, írnokok, járulnokok, valamint az uradalmak alkalmazottai: a vadászok, erdészek, kertészek, pincemesterek, darabontok, szolgák stb. A fizetőmester kezelte — illetve lakásán őrizte — az uradalmi pénztárat, beszedte a készpénzszolgáltatásokat, közreműködött az összeírásokban. A kasznár a gabonatermelésre ügyelt, arról számadást vezetett, eladását intézte, a magtárkezelővel közösen gondoskodott őrzéséről. A sáfár elsősorban a szőlőműveléssel, borral, erdőkkel (erdő-sáfár) foglalkozott. Felelt az uradalmi kocsmák borral való ellátásáért.23 a A pénzgazdálkodási ágazat élén a főpénztárak állottak, nekik rendelték alá az uradalmi pénztárakat. Eszterházán külön építési pénztár (Baucassa) működött. Ehhez az ágazathoz tartoztak a számvevőségek (számvevők, alszámvevők), melyek az uradalmak (tiszttartók) által benyújtott számadásokat vizsgálták felül. Az állami adók beszedését a főadószedő és a neki alárendelt adószedők végezték. A szakigazgatási szervek közé sorolhatók a jogügyigazgató, az ügyészek, mérnökök, a telekkönyvvezetők, a levéltáros, könyvtáros, a titkárok. Mindezek közül többen kettős alárendeltségben is állottak, így pl. az uradalmi ügyészek, fizetőmesterek. Ez egyrészt feladataikból, másrészt a hitbizomány igazgatásában megnyilvánult kölcsönös ellenőrzés elvéből következett. A tisztviselők előtt nyitva állt a társadalmi felemelkedés, hiszen a pozíciókat mindig belülről töltötték be. A járulnokból írnok, majd sáfár, kasznár, esetleg tiszttartó lett. A kerületi felügyelők ez utóbbiak közül kerültek ki. Ennek a meglehetősen bonyolult apparátusnak az irányítását a hitbizományi birtokos csak abban az esetben tudta maradéktalanul ellátni, ha személyesen a központban tartózkodott. Az örökösödési háborúban való részvétel, vagy egy külföldre szóló tartós kinevezés mint amilyen Pál Antal herceg nápolyi, Miklós herceg frankfurti követi megbízása volt — természetszerűleg vonta maga után, hogy a hitbizomány felső vezetését másra bízzák. A tanulmány bevezetésében jelzett tendencia eredményezhette azt, hogy bizottságra gondoltak. Közéleti érdeklődésük, tevékenységük magyarázza azt, hogy a bizottság munkájára akkor is igényt tartottak, ha az országban otthon tartózkodtak. A bizottságot Pál Antal herceg 1743. április 16-án hozta létre. E napon Bécsben kelt utasításában értesítette tisztviselőit és jobbágyait, hogy mivel hadba vonul, távolléte idejére egy bizottságot állít fel, mely „minden előfor-23a P 155. II. 1753. szept. 11. pont; P 108. Rep. 64. Fase. C. No 34. 1762. dec 2. pont; P 162. 1782. jól. 31. pont, 1782. nov. 18. pont, 1784. júl. 14. 54. pont. — Vö. Jármay Edit: A regéczi uradalom gazdálkodása a XVIII. században. Bp. 1930. 23. és köv.; Wellmann Imre : A gödöllői Grassalkovics-uradalom gazdálkodása. Bp. 1933. 120. és köv. Ravasz János : A sárospataki uradalom gazdálkodása a XVIII. század első felében, Bp. 1938. 37. és köv. A későbbi időre vonatkozólag Szabad György : A tatai és gesztesi Eszterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra, Bp. 1957. 43. és köv., Für Lajos : A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján 1870—1914. Bp. 1969. 58. és köv.
