Századok – 1976
Tanulmányok - Stier Miklós: Oktató-nevelő munka a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetekben 802/V
826 STIER MIKI.ÖS gokat, amelyek pillanatnyilag édesek és struktúrájuk fönntartására alkalmasak, addig nem adják meg a módot arra, hogy az ifjúmunkásokat a másik oldalon is szervezzük."48 Tény, hogy a húszas évek első felében még sikeres volt a párt és a szakszervezetek ifjúmunkás-szervező, nevelő tevékenysége, de sajnos az évtized második felére — nagyon is érezhetően Az Ifjúmunkás betiltása után és részben annak következményeként magán a munkásmozgalmon jórészt kívülálló, az egész ellenforradalmi berendezkedés lényegéből fakadó okok következtében valósággal kicsúszik a tanoncügy a szociáldemokrata párt kezéből. Az ellenforradalmi rendszerben viruló, s mind nagyobb hatásúvá váló jobboldali, valamint egyházi irányítású szervezetek és egyesületek működésének fellendülésével párhuzamosan ez a jelenség kétségtelenül aggasztó tünet. Űgy véljük, egyik motívumát adja annak a harmincas években bekövetkező jelenségnek, hogy az előző évtizedben még ifjúmunkásnak számító, de éppen a harmincas évekre beérő és felnövő munkásgeneráció egy részének soraiban is talajra találnak a szélsőjobboldali mozgalmak „radikális" jelszavai, akciói. A Bethlen-rendszer konzervatív-diktatórikus hatalmi berendezkedése, az államapparátus munkásmozgalmat kezelő politikai gyakorlata ily módon — tehát közvetve is — előidézte azt, hogy a munkásság széles tömegeiben felgyülemlett szociális indítékú politikai feszültségek, széles rétegek politikai aktivizálódása éppen az egész hatalmi berendezkedésnek bal felé történt merev lezárásával szélsőjobboldali irányban keressen levezetést, hogy a fasisztafasisztoid mozgalmak álradikális, demagóg jelszavai a — különösen a nem szervezett munkásság soraiban is zavart okozhassanak, meghallgatásra, részben követésre is találjanak. Az ifjúmunkások nevelése ily módon éppen olyan periódusban került válságba, s éppen akkor nem tudott jobban kibontakozni, szélesebb rétegeket a mozgalomba bevonni, amikor a legnagyobb szükség lett volna szocialista világnézetű munkásgeneráció kinevelésére. Az oktató-nevelő munka nehézségeit taglalva szólnunk kell a párt és a szakszervezetek anyagi nehézségeiről is. A munkásmozgalomban rendszeressé tett, intézményesített oktató-nevelő munka folyamatosságának és hatékonyságának, valamint továbbfejlesztésének egyik legfontosabb feltétele kétségtelenül anyagi kérdés volt. A kongresszusi jelentések pontosan tartalmazzák az egyes oktatási évek költségeit is, amelyekből megállapítható, hogy nem minden évben sikerült a pártközpontnak az előadásokért befolyt összegekből az évi kiadásokat fedeznie. Az 1924—25. tanévben például az összköltség mintegy 40%-át, az 1926 — 27. tanévben pedig közel 30%-át a központnak kellett fedeznie. A vidéki oktatás elhanyagoltahb volta egyébként a pénzkérdéssel is közvetlenül összefüggött. A pártnak és a szakszervezeteknek nem volt annyi pénzük, amennyi az intézményesített oktatás országos kiterjesztéséhez szükséges lett volna. A vidéki párt- és szakszervezetek különösen a fővárostól távol fekvő városokban — képtelenek voltak arra, hogy megtérítsék az utazási költségeket, és eleget tegyenek azoknak a követelményeknek, amelyeket a központi előadók ellátása igényelt volna. Több esetben panaszkodnak emiatt a vidéki küldöttek a pártkongresszusokon is, s kérik apártközpont segítségét, hogy támogassák azokat a pártszervezeteket, amelyek „nem rendelkeznek kellő anyagi erővel és mégis tanulni szeretnének".49 Több esetben született kényszermegoldás: egyes vidékeken az Iskolánkívüli Népművelés Bizottságával megegyezve, 48 Meder Fülöp felszólalása, Pártgyűlési jegyzőkönyv, 1928. 86. 49 Pártgyűlési jegyzőkönyv, 1925. 173.
