Századok – 1976
Tanulmányok - Pölöskei Ferenc: Hatalmi viszonyok 1919 őszén Magyarországon 757/V
762 PÖLÖSKEI i'ERENC lehetővé tette ugyan a halálbüntetés kimondását, de az enyhébbnek ítélt esetekben a liberális jellegű 1878. évi büntetőkódex maradt az irányadó a büntetési tételek kiszabásánál. Mindamellett a bíróságok újjászervezése, az új közigazgatási egységek kialakítása is — részben a megszállás miatt — vontatottan haladt. A fővezérségnek a felelősségre vonás, a megtorlás terén ezért sokkal inkább a hagyományos jogszolgáltatási szerveket, — ügyészségeket, bíróságokat - mellőző terror-cselekmények s az internálás gyakorlata felelt meg. így nem kellett bíbelődniük az anyagi és eljárásjog paragrafusaival, eleve nem lehetett szó védekezésről vagy perorvoslatról. Az internálótáborok, fogolytáborok közvetlenül a hadsereg felügyelete alá tartoztak s nem véletlenül váltak a tömeges megtorlás fő formáivá. A rögtönbíráskodás ugyanakkor a Tanácsköztársaság leverését követő hónapokban számos halálos ítéletet hozott. Az 1919. augusztus 19-i rendeletben nem véletlenül szerepeltek oly nagy súllyal a halálbüntetés kiszabásával összefüggő bírósági, eljárási, végrehajtási szabályok. Kimondotta: „Ha a bíróság az elítéltet kegyelemre ajánlandónak nem találta, az ítélet kihirdetése után az elítélt mellé, amennyiben lehetséges és az elítélt azt kívánja, lelkészt ad, és a halálra előkészülés végett adott megfelelő határidő letelte után a halálbüntetést rajta végrehajtják. Ha a bíróság a halálraítéltet kegyelemre ajánlandónak találta, a bűnügyi iratokat az esetleg beadott kegyelmi kérvénnyel, valamint az államügyészségnek és a bíróságnak véleményével együtt azonnal a magyar Kúriához terjeszti fel, mely a kegyelem felől zárt tanácsülésben indoklás nélkül 24 órán belül végleg határoz. Ha a halálraítélt kegyelmet nem kapott, ennek kihirdetése után a halálbüntetést az előbbi bekezdésnek megfelelően kell végrehajtani."1 7 A „nemzeti hadsereg" s az irányításával működő kormánybiztosok kezdettől alkalmazták az internálási eljárást. Hasen József tarjáni lakost 7 társával együtt 1919. szeptember 16-án tartóztatták le s hónapokig kihallgatás nélkül fogva tartották.18 A Veszprém megyei rendőrfőkapitány 1919. október 31-i, a kerületi kormánybiztoshoz küldött jelentésében amiatt panaszkodott, hogy az ún. csendőrtartalék katonái minden indok nélkül letartóztatnak embereket, emiatt csökken a jogrend iránti bizalom.1 9 Először a meglevő börtönöket, fegyházakat vették igénybe, de amikor ezek már szűknek bizonyultak, a nagyobb tömegek elhelyezésére alkalmasabb, a polgári lakosságtól jobban elzárt katonai jellegű objektumokat — köztük a hadifogolytáborokat — alakították át internálótáborokká. A legnépesebb internálótáborokká a hajmáskéri, a zalaegerszegi, az esztergomi, a csóti, az inotai és az ostffiasszonyfai táborok váltak. Néhány hónap alatt valamennyiben ezreket—tízezreket zsúfoltak össze. A kormányok s a polgári közigazgatás vezető tisztviselői a fővezérség eljárását követték. A belügyminiszter 1919. augusztus 20-án adta ki első, 194/1919. B. M. sz., internálásra vonatkozó bizalmas utasítását. „Az internálás célja az állambiztonság vitális érdekeiért folyó preventív intézkedés, —- írta a belügyminiszteri utasítás, — nevezetesen annak biztosítása, hogy a kommunista uralom, amely a magyar nemzet létalapját gyökeresen megrendítette s az országot erkölcsi, "RT 4.039/1919. M. E. 1919. 656. A Huszár-kormány 1919. dec. 4-én kiadott 6.395/1919. M. E. számú rendelete sem változtatta meg a Friedrich-kormány statáriális rendeletét, csupán annak a halálbüntetés kiszabásával s az ítélet végrehajtásával kapcsolatos rendelkezéseit módosította (RT 1919. 940). 18 OL IM К. 579. Ált. ir. I. 15. 1.409. sz. 19 Fejér megye Levéltára. A Kerületi Kormánybiztosság iratai (a továbbiakban : Fm L Kkb. ir.) 438/1919.
