Századok – 1976

Történeti irodalom - Ausztria története lengyel tükörben (Ism. Kovács Endre) 712/IV

716 TÖRTÉNETI IRODALOM 716 szálait. A dákoromán elméletet a szerző szükséges mítoszként jellemzi, mely a nemzeti érzés fejlesztését szolgálta. S mivel ez általában már a romantikus múltszemléletet érinti, indokolt volna azt kérdeznünk: hogy lehet-e a múlt századi romantika kivirágzását csak pozitív, mozgósító oldala felől értékelnünk, vajon nincs-e ennek is kettős arculata, mint a nacionalizmusnak ? Vaclav Hanka kézirathamisításai csak abból a szempontból vizsgál -hatók-e, hogy mennyire növelték a cseh nemzeti önérzetet? Nem volt-e torzító hatásuk is a nemzeti öntudat fejlődésére a meghamisított, költött múlt képzeteivel ? A könyv elsőrendűen a nemzetiségi kérdés történetével foglalkozik, mégis úgy érezzük, hogy 1848-hoz érkezve nyomatékosan kellene utalni a társadalmi problémákra. Az 1848-as válságból a szerző az esetleges kivezető utat a Monarchia federatív átalakításában látja, tehát Palacky programjában. Szerinte az ausztroszlavizmus volt a nagy történelmi esély, melyet nem értettek meg Bécsben, s nem támogattak elég eréllyel az érdekelt népek sem. Persze az előadásból magából is kiderül, hogy miért nem lelkesedhettek e tervért a bécsi centralisták és a magyar forradalmárok; hiszen ez egyenlő lett volna a birodalmon belül a szláv többségi fölény érvényrejutásával, az osztrák-német ós a magyar domináló helyzet eltűnésével. A prágai szláv kongresszusnak a szerző túlzottan nagy jelentőséget tulajdonít, bár kénytelen elismerni, hogy egyetlen szerény eredménye lett: a lengyel—ukrán megegyezés (a kongresszus lengyel —orosz szekciójában) az ukránok teljes egyenjogúságának elismerésével. 1848/49 igazi veszteseinek a szerző a magyarokat ós az olaszokat tartja. Csehországban a cseh lakosság javára folyó asszimilálódás az ötvenes években is folytatódott, erősbödött a cseh burzsoázia pozíciója például a városi igazgatásban, megindult a cseh területeken a nagyarányú ipari fejlődés. Rövidesen javult a galíciai lengyelek helyzete is. Ott a nemesi érdek egybeesett a lengyel nemzeti kultúra érdekeivel, az út egyenesen a kompromisszumba torkollott, ami egyébként az ukránok helyzetén is javított. S ha a cseheket érte is nyelvi sérelem, ez nem vágta el az útját a cseh liberálisok és a bécsi kormány kapcsolatainak. Visszatér a gyakran elhangzó kérdés: 1867-ben miért éppen a magyarokkal egyezett ki Ausztria, miért nem a csehekkel és a nemzetiségekkel ? Több indokban látja a magyarázatot a szerző. A kisebb szláv népek támogatása azt jelentette volna, hogy a szorosan vett ausztriai részekben a csehek ós a szlovének kéréseinek tesznek eleget, ami sérelmes lett volna az ott élő osztrák elem számára. A szerző a szláv népeket általánosságban „paraszti" népeknek tekinti, velük szemben az osztrák és magyar burzsoázia osztályszolidaritását látja. A kettéválasztás eléggé mesterkéltnek tűnik, különösen ha a cseheket paraszti népnek, a magyarokat pedig „burzsoá" népnek tekintjük. Hiszen a csch polgárság a magyarnál fejlettebb volt, nagyobb szerepet játszott Palacky, Havlíóek-Borovsky oldalán már a népek tavaszán is, amikor nálunk még a közópnemesség dominált. A szerző látja a kiegyezés egyéb okait is: a kielégítetlen nemzetiségekhez viszonyítva a magyar a relatíve legnépesebb, uralkodó osztálya pedig abszolút fölényben van az alárendelt nemzetiségek felett. Az államszervezés, igazgatás és kultúra tekintetében is a magyarok elsőbbségét látja a szerző. Üj szempontot visz a kiegyezés tárgyalásába annak hangsúlyozásával, hogy a galíciai lengyel képviselőknek kiemelkedő szerepük volt a kiegyezési mű létrejöttében, mert az osztrák parlamentben az ő hozzájárulásuk tette lehetővé a kiegyezési aktus szankcióját, s ez tette lehetővé később is a gyakran sántikáló osztrák parlamentarizmus működését. Arra a kérdésre, hogy miért nem mentek a cseh példa nyomán ellenzékbe a galíciai képviselők, kézenfekvő a magyarázat, hogy ti. a bécsi kormányzatnak erős ütőkártya állott rendelkezésére az esetleg renitenskedő galíciai nemesség ellenében, s ez az elégedetlen, úrgyűlölő ukrán parasztság volt. Elsőrendű érdeke volt tehát a lengyel nemességnek, hogy döntő befolyással bírjon a galíciai közigazgatásra, biztosítsa saját pozícióit az ukrán parasztokkal szemben.