Századok – 1976
Közlemények - Bajomi Lázár Endre: A Párizsi Kommün száműzöttei Magyarországon 675/IV
A PÁRIZSI KOMMÜN SZÁMŰZÖTTEI MAGYARORSZÁGON 683 méltatlan vádak alól. Bethlen gróf azonban nem hagyta ennyiben az ügyet, válaszolt a védelemre, felszólította az arisztokráciát, hogy „lépjen reális alapra és hagyja ott Rogeard radikális bölcsességét". Ez a polémia nem csökkentette ugyan a „vörös száműzött" népszerűségét, viszont minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy az egyetem ellenezte, hogy Rogeard ott is előadjon. Eközben a francia kormány részleges amnesztiát hirdetett. Rogeard bejelentette tiltakozását, amelyet a párizsi Le Citoyen közölt 1,880. január 13-án és a Magyar Polgár szintén átvett. A kegyelmi bizottsághoz és a köztársasági elnökhöz intézett nyílt levelét az Egyetértés, amely Kossuth híveinek szócsöve volt, és a budapesti szocialista hetilap, a Krónika szintén közölte. A tiltakozás bizonyítja, hogy Rogeard semmit sem bánt meg és epés irálya a régi maradt. Kijelenti, hogy soha nem kért kegyelmet, amit egyébként nem is fogad el, csak éppen kihasználja a lehetőséget és hazatér, noha az országot továbbra is agyalágyult terroristák kormányozzák, akik, ha meggyőződéses republikánusok lennének, nem megkegyelmeznének a száműzötteknek, hanem hazahívnák őket, hogy segítsék a Köztársaságot. Ezt a nyílt levelet, amelyben ismét előtűnik az Anti-Caesar fenyegető hangja, január 23-án Fiúméban adták postára, tehát még mielőtt Rogeard Erdélyben telepedett volna le. Viszonylag rövid erdélyi tartózkodása után megjelentetett egy franciául írt Nyilatkozatot, amelynek eredetije az 1880. április 7-i Magyar Polgár-ban látott napvilágot: „Hat éven keresztül Pesten és néhány hónapja Kolozsvárott, az volt legfőbb igyekezetem, hogy erőmtől tellően szolgáljam a francia studiumok ügyét, amelyek iránt oly nagy érdeklődés mutatkozik Magyarországon. Most, hogy elhagyom a várost, szeretném nyilvánosan is kifejezni köszönetemet mindazoknak, akik közreműködésükkel támogatták szerény vállalkozásomat . . . Remélem, drága magyar hallgatóim kellemes emléket őriznek meg majd rólam, mint ahogy a francia irodalom nevében, amelyet valamennyien annyira szeretünk, én is a nemzetközi testvériség erős és maradandó érzésével fogok rájuk gondolni." Sajnos, be kell ismernünk, hogy ez az emlék elég hamar elhalványult. Igaz, hogy 1888-ban Győrben kiadtak egy kis füzetet Képek a francia irodalom történetéből címen, amelyben szerepelt néhány előadásának szövege, mégis Rogeard, aki 1880. április 4-én tartotta Erckmann-Chatrianról szóló utolsó előadását és akit annyira ünnepeltek, sőt bálványoztak hét éven keresztül Magyarországon, olyannyira a feledés homályába merült, — mint már említettük e tanulmány bevezetőjében —, hogy 1971-ben, a Kommün centenáriuma alkalmából rendezett emlékünnepségeken egyáltalán nem vagy alig néhány szóval emlékeztek meg róla.9 A hajthatatlan polémista tizenhat évet élt még száműzetése után. És milyen szomorú öregkor várt rá ! Ő, aki hajdan lelkesedésben tartotta az egész Diáknegyedet, nyomorúságosan tengődött hazájában, ahonnan azonban mindvégig kapcsolatban maradt a Teleki-családdal. 1896. december 7-én bekövetkezett halála után alig ötven küzdőtársa — köztük a hűséges Longuet — kísérte utolsó útjára a bősz republikánus hazafit, akinek független szelleme mindennél erősebb volt, de egyúttal magányba is taszította. 9 Elismeréssel kell szólnunk Nyilas Márta könyvtárosról, aki elsőként próbálta feléleszteni a Kommün menekültjeinek emlékét abban a tanulmányában, amely a Századok 1972 4—6. számában jelent meg: „A párizsi kommün magyarországi menekültjei" címmel. 7*
