Századok – 1976
A XIV. Nemzetközi történész kongresszusról - Elekes Lajos: A „Történelem és társadalom” c. téma vitájáról 500/III
502 A XIV. NEKZETKÖZI TÖKTÉNÉSZ KONGKESSZUS 502 A legújabbkori szekció tematikája volt a legsokszínűbb és a leggazdagabb, éppen ezért a szekció két külön csoportban két-két témakört tárgyalt. Az Európa és az Egyesült Államok című témakör keretében két félnapon át öt előadás hangzott el. Közülük háromról adunk áttekintést. K. Obermann (NDK) Európa haladó erőinek kapcsolatai az Egyesült Államokkal a 19. században o. referátuma érdekesen mutatta ki a haladó nyugat-európai, nem utolsósorban német erők együttműködését a húszas-negyvenes évek Amerikájával. Majd áttekintette az amerikai polgárháború előtti kapcsolatokat és a polgárháborút követő időszak munkásmozgalmát. Mindebben az I. Internacionaléra, valamint Marx és Engels tevékenységére nagy figyelmet fordított. J. Vávra és M. Sutty (Csehszlovákia) Orosz-Amerika és az orosz—amerikai kapcsolatok a 18. és 19. sz. folyamán c. előadásukban korábbi időszakkal kezdték vizsgálódásukat, az Orosz—Amerikai Társaság megalapításával, és az e körül kialakult kapcsolatokkal. Konklúziójuk az, hogy Alaszka (Orosz-Amerika) 1867. évi eladását az Egyesült Államoknak mindenekelőtt az magyarázza, hogy a cári kormány így akarta támogatni az Angliával, Oroszország ekkori legnagyobb ellenfelével szemben, az USA-t, amely a polgárháború óta feszült viszonyban állt Angliával. D. Berindei (Románia) és F. Kellog (USA) A diplomáciai kapcsolatok létrehozása az Északamerikai Egyesült Államok és az európai államok között a 18—19. században c. előadás kevéssé elméleti, inkább azt a törekvést reprezentálja, hogy sok apró adalék segítségével megrajzolja egy eddig jóformán feldolgozatlan téma körvonalait: miképpen létesített diplomáciai és egyéb kapcsolatokat az Amerikai Egyesült Államok a világ országaival. A szerzők kifejtik, hogyan használták ki az amerikai külpolitika vezetői és főleg ezek európai megbízottai a nagyhatalmak ellentéteit, és hogyan járultak hozzá a nemzetközi kapcsolatok, mindenekelőtt a független USA alapjainak lerakásához. Az előadásnak azonban több fogyatékossága van. Először is a szerzők szinte meg sem említik a fiatal amerikai állam uralkodó osztályának agreszszív, hódító külpolitikáját, pedig az 1800-as évek elején az USA—francia— spanyol, ill. az USA—angol ellentét már ennek a jegyében zajlott. Másodszor túlságosan a tengerentúlról szemlélik a nemzetközi relációkat, pedig objektívebb képet nyernénk a kétoldalú konfliktusok felvázolásával. A polémia főleg akörül zajlott, hogy miként lehet értékelni a kapcsolatokat az amerikai függetlenségi harc, a francia forradalom és 1848—49 haladó erői között. A másik témakör A demokrácia problémája a pártok és politikai mozgalmak belső struktúrájában a 20. században volt. Ennek keretében két félnapon át négy előadás hangzott el. A napirend összeállítása nem mutatkozott szerencsésnek, mert különböző jellegű referátumok kerültek egymás mellé. Az első referátumot R. Ruffieux (Svájc) tartotta A vezetés problémái Nyugat-Európa politikai pártjaiban a 20. században címen. A svájci professzor tulajdonképpen szociológiai jellegű történeti előadása hosszasan fejtegette a vezetés fogalmának értelmezését, az egyéni vezetés és a csoportok összefüggését. Részletesen elemezte a téma szempontjából az egyes polgári pártokat, különösen a második világháború után az NSzK, Franciaország, Olaszország polgári pártjait, főleg a keresztény demokratákat. Polgári értelmezést adott De Gaulle hatalma kialakulásáról és sajátos viszonyáról a parlamentarizmushoz, valamint a „gaulleista" párthoz. A vezetés, a pártok és struktúrájuk kialakulásánál elhanyagolt mindenféle ellentétes osztályszempontot; a kommunista pártok-