Századok – 1976

Folyóiratszemle - Ivanov; G. M.: A történeti forrás pozitivista koncepciójának krízise és B. Crose 397/II

F OLYÓIRATSZEMLE 397 összeírások rendszerének bevezetését — ami mind következett abból, hogy a háborút imperialista jellegűnek ítélte — , hanem a sztrájkok megindítását is célszerűnek tartotta. A bíróság ezúttal három évi börtönbüntetéssel sújtotta. Macleant követően a clyde-i munkásvezetőket állították bíróság elé, de ők nem voltak olyan támadók a rendszer és a háború ellen, mint Maclean. Nem tekinthető ezekután véletlennek, hogy míg Maxtont és a clyde-i vezetőket 1917 februárjában szabadon engedték, Macleant nem. így azután azon az 1917. február 16-i glasgowi tömeggyűlésen, amelyen a volt bebörtönzöttek is megszólaltak, Gallacher beszédében külön hangsúlyozta: „egyvalaki hiányzik innen ezen az éjszaka, John Maclean". S ezzel megindult a mozgalom kiszabadításáért, amely 1917 júniusában tetőzött, Lloyd George-nak, a kormány elnökének Glasgowba érkezésekor. Hatalmas tömeg fogadta vörös zászlókkal — s mindez olyan hatást keltett, hogy Maclean egy nap múlva, 1917. június 30-án már szabad volt. Lenin mindig nagyra becsülte Maclean antimilitarista erőfeszítéseit, s amikor összeült a Munkás- és Katonatanácsok első összoroszországi kongresszusa, akkor Liebknecht oldalán Macleant is beválasztották az elnökségbe. 1918. február 1-én Litvinov glasgowi szovjet konzulnak nevezte ki. Maclean vállalta a megbízást és nagy lendülettel vetette magát a munkába, sok angliai orosz emigránson igyekezett segíteni, a kormány azonban minden lehető módon akadályozta tevékenységét, házkutatásokat tartottak, áprilisban forradalmi beszédeiért, amivel nemcsak a háborús politikát támadta, hanem sztrájkra és forradalomra buzdított, letartóztatták, május elején újra bíróság elé állították, ahol újra öt évi börtönbüntetésre ítélték. A bíróság előtt Maclean újabb remek beszédeket mondott el, a börtönben éhségsztrájkba lépett, a börtön falain túl pedig nagy figyelemmel kísérték nyomon tevékenységét. Tüntetéseket rendeztek — aminek végül ezúttal is meglett a hatása —.Macleant szabadon engedték 1918. december 3-án (tehát azért mégiscsak a háború után), amikor lelkes tömeg üdvözölte, s neki betegen, fáradtan is több beszédet kellett elmondania. Szabadulása után súlyos betegsége erősen bénította mozgalmi tevékenységét, mindamellett kapcsolatban állt az 1919-ben újra harcba menő munkásokkal, 1920-ban pedig már több olyan brosúrája jelent meg, amelyek a nemzetközi kérdésekkel foglalkoztak, így az angol és amerikai imperializmus érdekellentéteivel, s még ugyanezen évben egy másik brosúrában az ír, illetve skót kérdés problémáira reagált. E bizonyos kitérőt jelentő írások után 1921-ben már ismét az osztályütközés középpontjába került. Sztrájkharcokra reagált, a munkásság gazdasági helyzetéről ír — sírásaiért, beszédeiért gyors egymásutánban 1921 — 1922-ben kétszer is újra börtönbe került. (Marxism Today 1973 nov. szám. 324-328. I.) J. G. M. Ivanov: A történeti forrás pozitivista koncepciójának krízise és B. Croce A 19. század pozitivistái szerint (Langlois, Seignobos) a történelem megállapított tények halmaza, amelyet a dokumentumokból (az ember elmúlt tevékenysége nyomaiból) a „történeti kritika" módszereivel kell elvonni, R. Collingwood megjegyzésével szólva „ollóval és ragasztóval". Ez a tényfetisizmus addig tartotta magát a burzsoá történetírásban, amíg az elsősorban ún. eseménytörténet volt, amin elsősorban politikai történetet értettek. Az egyes, politikai történet által tanulmányozott események viszonylag egyszerű struktúrával rendelkeznek, néhány forrásban elég felfedezni közvetlen tükröződésüket ós a tény realitása bizonyítottnak tűnik. A 19. század második felében, jelentős mértékben a marxizmus hatására, megszületik a társadalom- és gazdaságtörténet, amely a 20. század elejére a történeti tudás fontos ágává válik. A primitív eseménytörténettel szemben a társadalom- és gazdaságtörténet a jelenségek külön körével foglalkozik, a társadalmi-gazdasági viszonyokkal és folyamatokkal, amelyek struktúrájuk bonyolultsága, az időtartam hosszúsága, a földrajzi keretek szélessége miatt nem korlátozódnak a szemtanúk közvetlen megfigyeléseire, és ezért nem tükröződnek egy vagy néhány külön kiemelt forrásban. Mindez a történeti forrás és tény koncepciójának felülvizsgálásához vezetett. Kiderült, hogy az eseménytörténet ún. elemi tényei is kimeríthetetlenül bonyolult struktúrával rendelkeznek. A történeti forrás pozitivista felfogásának bírálata (a történeti gondolkodás passzivitását hirdető metafizikus koncepcióval szemben) sok polgári történetírót a történész