Századok – 1976

Tanulmányok - Gergely Jenő: A keresztényszocialisták politikai szerepe az ellenforradalom első éveiben (1919–1923) 225/II

A KERESZTÉNYSZOCIALISTÁK POLITIKAI SZEREPE 259 kus felsőklérus, a szabadkirályválasztó nagy- és középbirtokosok, a legitimista vagy liberális finánctőke, valamint a párt bázisául szolgáló kispolgári és középrétegek egymással bonyolult összefüggésben levő közös, de ugyanakkor kibékíthetetlennek is látszó érdekeiknek hatékony érvényesítése nem lehetséges. A közös érdekek melletti csoport- és részérdekek eredményezték, hogy elsőnek a „keresztény legitimista" burzsoázia, katonatiszti és középhivatalnoki rétegeket képviselő Eriedrich-csoport távozott. A KNEP-ben levő kispolgári törekvések másik ellenpólusa, a nagybirtokos osztály szintén elégedetlen volt a párttal, mert abban belső ellentétei miatt nem látott kellő garanciát elsősorban a gazdagparaszti törekvésekkel szemben. A távozó disszidens grófok és közvetlen kiszolgálóik az intranzigens legitimizmus, míg Andrássy és a karlista arisztokraták a párt zömének langyos „elvi legitimizmusa" miatt fordítottak hátat a KNEP-nek. A kereszténypárton belüli középréteg, kispolgári jellegű heterogén csoportok, amelyek közül még talán a keresztényszocialista frakció a legjellegzetesebb, nem vállalkozhattak a klérus támogatása nélkül katolikus tömegpárt fenntartására, mert a forradalmak tapasztalatai alapján ezt az uralkodó osztályok megakadályozták. így ők elvesztve a tömegtámogatást , elvesztették tényleges politikai súlyukat is. A KNEP fokozódó válsága, atomizáltsága a hamarosan bekövetkező bukás előjele volt. A nagybirtoknak, a finánctőkének, illetve a hozzájuk kapcsolódó hierarchiának közösen nem volt érdeke, hogy olyan önálló pohtikai irányt követő, kispolgári és középrétegekre, továbbá a keresztény szakszervezetekre támaszkodó kereszténypárt konszolidálódjék, amelynek ahhoz is van ereje, hogy kivonja, vagy legalább is részben függetlenítse magát a klérus és az uralkodó osztályok egyéb csoportjainak irányítása, ellenőrzése alól. A katolikus egyház mérvadó köreinek állásfoglalásai a társadalmi struktúrában elfoglalt helyükből adódóan, adekvátak az uralkodó osztályokéval. A hazai politikai katohcizmus nem juthatott ténylegesen, hosszabb távra önálló szerephez, határozott jellegű politikai párttá és tömegerővé nem szerveződhetett a munkásosztály, a parasztság és a polgári baloldal ellenállása miatt sem. De nem történhetett ez meg azért sem, mert a mögötte álló katolikus egyház, elsősorban nagybirtokai révén, de jelentős pénztőkéje révén is, az uralkodó osztályok szerves részét képezte gazdaságilag és politikailag egyaránt, a „keresztény" jelszóban pedig a rendszer ideológiai támaszát adta. így egyértelműen támogatta az uralkodó osztályok érdekeit a leghatározottabban és legeredményesebben képviselő törekvéseket, amelyek csak részben a KNEP-en belül nyilvánultak meg. Innen adódik az is, hogy az egyház a konszolidáció kezdetekor már a keresztény jellegű tömegmozgalmak leszereléséhez nyújtott segédkezet az államhatalomnak, mert magáévá tette Bethlen felismerését: az általa kiépített és védelmezett szisztéma belső egyensúlyát bármilyen tömegpárt és tömegmozgalom veszélyezteti. Ha azt vizsgáljuk, hogy a keresztényszocialisták, a KNEP pohtikai szerepe mellett tágabb értelemben milyen funkciót töltött be a katolicizmus, a katolikus egyház és annak társadalmi szervezetei, az adott keretek között csak a fő irányokat villanthatjuk fel. A marxista történetírás már tisztázta, hogy a katolikus egyház és szervezetei a korábbiakhoz képest fokozott aktivitást mutattak politikai téren ; határozott és egyértelmű szerepet vállaltak a rendszer létrehozásában és stabilizálásában. Az új rendszer elfogadtatásában és megszilárdításában a katolikus egyház fenntartások nélkül érdekelve volt a feudális eredetű nagybirtokrendszer visszaállításában, továbbá a szintén feudális maradványo-