Századok – 1976

Történeti irodalom - Rácz Zoltán: Jezsuiták tegnap és ma ... (Ism. Bellér Béla) 161/I

162 TÖRTÉNETI IRODALOSt 162 meglepő előreugrások (a latin-amerikai jezsuiták kiállása a nagybirtok és a nagytőke ellen) egyaránt szabdalják. — A könyv befejező fejezetei a „világ leggazdagabb szegényeinek" egyáltalán nem megvetendő, 20 milliárd nyugatnémet márkára becsült vagyonával, a Jézus Társaság szervezetével és belső életével, az ún. jezsuita erkölccsel foglalkoznak nem ugyan vitathatatlan, de mindenesetre tanulságos módon. Nem történelmi szaktudományi munkáról, hanem népszerű feldolgozásról lévén szó, méltánytalanság lenne a könyvtől az alapvető forráskiadványok vagy akár a teljes szakirodalom tüzetes ismeretét számon kérni. Annyit mégis meg kell jegyeznünk, hogy a felhasznált — elsősorban magyar — irodalom vegyes értékű, nem túlságosan magasszínvonalú, legjobb esetben is felvilágosult racionalista szellemiségű; így nem mindig szolgál szilárd bázisul marxista következtetéseknek. A szerző ugyan kifejezetten elutasítja magától a felvilágosult racionalista szemléletet, és a marxizmus, a történelmi materializmus hívének vallja magát, de ennek ellenére sem mindig tudja magát emancipálni — sajátos forrásadottságai folytán — a felvilágosult racionalista történetszemlélet hatása alól. A könyv történeti módszere az, hogy felvázolja az egyetemes és a magyar történet keretét, és ebbe egyszerűen, a korabeli gazdasági, társadalmi, politikai viszonyokhoz való szorosabb kötés nélkül beilleszti a rend történetét. Ily módon meg lehet ugyan világítani a rend — nemegyszer kimagasló — teljesítményeit, de csak kevéssé vagy egyáltalán nem lehet feltárni ezek konkrét történeti okát. Ennek következtében a „fekete rend" titka nemhogy fokozatosan csökkennék, majd megszűnnék a könyv olvastával, hanem olykor még növekszik is. Ezzel pedig saját kimondott népszerűsítő szándékával is ellenkezésbe jut a könyv. Célját leginkább még a két utolsó, a Jézus Társaság szervezetét, belső életét, erkölcstanát ismertető összegező fejezetben közelíti meg. De ezeknek az általánosító fejezeteknek is gyönge az indukciós bázisa a megelőző fejezetekben; így hatásfokuk is kisebb a kelleténél. A jezsuita rend korról korra változó gazdasági, társadalmi kapcsolatainak feltárása természetesen nem teszi fölöslegessé sem a rend, sem az egyház viszonylagos önállóságának, sajátos önmozgásának bemutatását. Ez természetesen csupán az egyházi és rendi viszonyok beható ismerete alapján lehetséges. A könyv nem minden esetben tanúsítja ezt a szakismeretet. Nem szolgálja az egyházi szervezet — de a jezsuita rend — jobb megismerését sem, ha azt — Freud nyomán — katonai (241. 1.) vagy — J. M. Rosales mexikói újságíró után — az FBI-hoz hasonló kémszervezetnek (367. 1.) minősítjük, vagy a Szív-gárdának, ill. a Szívtestőrségnek katonai jelleget tulajdonítunk (221. 1.). Itt tárgyi szempontból felszíni analógiákról, terminológiai szempontból pedig a helyes értelmezést megadó pragmatikus analízis figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ugyancsak nem lehet közös nevezőre hozni az egyház ós a fasizmus ideológiáját, sem a fasizmus totalitás-igénye, sem különösen fajelmélete miatt. A könyv nagyon helyesen elutasítja az egyház egyértelmű fasisztabarátságára vonatkozó sommás megállapítást (216., 246. 1.); máshol mégis olyan megfogalmazásokkal él, amelyek megkérdőjelezik ezt a helyes álláspontot (218., 233., 263., 308. 1.). Nem kis zavart okoz, hogy a szerzőnek szemmelláthatólag nincs egységes kánonja, amihez mérné a különböző egyházi kijelentések auktoritását, ill. autenticitását. Éneikül pedig aligha lehet eldönteni, hogy a sok, egymásnak gyakran ellentmondó egyházi megnyilatkozás közül melyik tekinthető végül is a rend, ill. az egyház hivatalos álláspontjának. Többek közt ezért marad meddő a szerzőnek minden arra irányuló igyekezete, hogy eldöntse azt a régóta szenvedélyesen vitatott kérdést: valóban hirdették-e a jezsuiták „a cél szentesíti az eszközt" elvét, vagy pedig csak ellenfeleik — elsősorban Pascal — fogták rájuk? Az olvasó a felhozott tények alapján (126., 388. 1.) inkább az utóbbi felfogás felé hajlik. A szerzőnek a 19. századi francia jezsuita morálteológussal, J. P. Guryvel való bizonyítási kísérlete mindenesetre logikai és morálfilozófiai szempontból egyaránt hibás. Az idézett helyen ugyanis nem önmagukban véve rossz, hanem csupán közömbös eszközökről van szó (388. 1.). De a zsarnokölés hirdetésének a jezsuitákra való rábizonvítása ugyancsak tételcsúsztatással történik (394 — 395. 1.). Történetietlen mérce alkalmazására is nem egy példát nyújt a könyv. A hírneves 17. századi jezsuita professzort, Szentiványi Mártont aligha jogos elmarasztalni Kopernikusz elleni állásfoglalásáért (137. 1.), mikor a kopernikuszi rendszer ismerete csak a 18. században terjedt el hazánkban, Newton fizikájának cáfolhatatlan bizonyítékaival együtt. Az olyan állításokkal pedig, mint amilyen a Mária Kongregációknak munkásszervezetekként való bemutatása (196. 1.) egyszerűen nem tud mit kezdeni a kérdést csak valamennyire is ismerő olvasó. A tényekkel, adatokkal egyébként is annyira hadilábon áll a könyv, hogy hálás anyagul kínálkoznék Pihent szemmel — az olvasó érdekében c. múltbeli rovatunknak.