Századok – 1976

Folyóiratszemle - Vasziljev; B. N.: A gyáripari proletariátus száma; összetétele és területi megoszlása Oroszország európai részén a századfordulón 1193/VI

folyóiratszemle 1193 В. N. Vasziljev: A gyáripari proletariátus száma, összetétele és területi megoszlása Oroszország európai részén a századfordulón Bár a szovjet történetírás egyik igen alaposan feltárt témája a munkásmozgalom szociális feltételeinek kutatása, mindmáig nincs egyértelműség pl. a címben foglaltakat illetően sem. L. M. Ivanov 1972-ben megjelent monográfiája szerint (A munkásosztály története Oroszországban 1861 — 1900) 1900-ban 2,9 millió az ipari munkások száma, A. G. Rasin 1958-ban publikált könyve szerint 2,3 millió, a legújabb, 12 kötetes összefoglaló munka VI. kötete (M. 1968) 2 millió gyáripari munkásról ír. Kormányzóságok, iparágak vonatkozásában hasonló a bizonytalanság. Ennek alapvető okát abban kell keresni, hogy a kutatók számára forrásként felhasználható egykorú statisztikák a Pénzügyminisztérium, a Bányaügyi Hivatal, a Gyári Felügyelőség és a zemsztvók adatai, kiadványai — készítőik szerint sem törekedtek teljességre, különböző szempontok alapján rögzítették az ipari termelésre vonatkozó adatok egy-egy részletét. A forrásbázis sokféleségéből adódó pontatlanságok elkerülését már Lenin is úgy tartotta lehetségesnek, ha üzemenként veszik sorra a kutatók az adatokat, s ebből állítják össze egy-egy gazdasági régió, egy-egy iparág vonatkozó statisztikáját. Hasonló módszerrel kísérletezett a századelőn A. V. Pogozsev 1906-ban kiadott könyvében, amelyet sok későbbi munka forrásként használt fel. 1902-ben kezdte meg az adatgyűjtést. Egységes szempontok szerint minden üzemtől gyűjtött adatokat. Munkája eredményét kontrollálandó, összevetette a Pénzügyminisztérium 1900-as felmérésével, amely viszont nem tüntette fel minden üzem adatait. Csak az illetékes minisztérium hatáskörébe tartozó, 15 munkásnál nagyobb létszámmal dolgozó gyárakra terjedt ki. Pogozsev viszont minden üzemet, sőt az egy munkást foglalkoztató műhelyeket is összeírta, függetlenül attól, hogy kusztár műhelyről, tőkés otthoni munkáról, vagy valóban gyáripari üzemről volt szó. így érthetően nagy eltérések mutatkoztak Pogozsev ül. a Pénzügyminisztérium felmérése között. Vityebszk kormányzóságban pl. Pogozsev adatai szerint 1902-ben 495 len- és kenderfeldolgozó üzem működött, több mint másfélezer munkással, a kontrollként használt kiadvány viszont csak 3 üzemről tudósított alig 90 munkással. Vasziljev szerint a sokféle, különböző szempontú, különböző időpontra vonatkozó forrás együttes feldolgozása alapján érhető el egyértelműbb eredmény. Mindenekelőtt tisztázni kell, a gyár fogalmát alapul véve, a munkások számát (legalább 15) és a működtetett erőgépek nagyságát. Külön kell feltüntetni a kusztár műhelyeket és a mezőgazdasági nyersanyagokat feldolgozó, idényjellegű üzemeket. Utal néhány pontatlanságra, amelyek a korábbi feldolgozásokat jellemezték. Kimutatja, hogy Pogozsev túlzottan részletesnek tűnő összeállításából hiányoztak pl. a nyomdák adatai. Jellemző hibaforrásnak tekinti, hogy az összetett profilú vállalatokat annyi gyárként tüntették fel, ahány profiljuk volt. Sőt, a cukorgyárak gépjavító műhelyeit is sok esetben önálló fémfeldolgozó üzemként jegyezték fel. Harkov kormányzóság példájával illusztrálja, hogy ahányféle felmérés, annyi gépjavító üzemet tartottak nyüván. Némelyek ötöt, némelyek 27-t. A munkáslétszám, s ezen keresztül az orosz munkásosztály koncentráltságának pontos megállapítása sem történt meg egyértelműen. Szerzőnk szerint az idénymunkások, a kisegítő személyzet adatai pontatlanságok forrásai. Egy-egy cukorgyár teljes üzemeltetésekor sokszorosára duzzadt a foglalkoztatottak száma, akiknek a döntő többsége a környék szegényparasztjaiból került ki. Kérdés, hogy gyári munkásnak vagy földművesnek kell-e tekinteni őket, mivel évente 70—100 napot dolgoztak gyárban, s 150 —180 napot saját vagy bérelt földön, vagy éppen a cukorrépa ültetvényeken. Hasonló problémák a fafeldolgozó-, malom-, sőt bányaiparban is előálltak. A bányafa kitermelőit, készítőit pl. gyakran bányászként és erdő-, ill. faipari munkásként is feltüntették a források, s nyomukban a történeti munkák. Törekedve a fenti hibaforrások kiküszöbölésére, a legalább 15 főt foglalkoztató, s egész évben több mint 150 napot működő üzemeket alapul véve szerzőnk 1,6 millióra becsüli a tényleges termelőmunkát végző gyáripari proletariátus számát Oroszország európai részének üzemeiben. Számításainak eredményét nagy táblázatban foglalja össze. Ebben a következő üzemkategóriákat különíti el, az alkalmazott munkáslétszám alapján: 16 — 50, 51 —100, 101—500, 501 — 1000 és az ezernél több munkást foglalkoztató üzemek. Adatait gazdasági körzetenként is lebontotta: központi iparvidék, amely 9, Moszkva körüli kormányzóságot foglalt magába, déli iparvidék (11, Ukrajna területén levő kormányzóság), észak-nyugati körzet (a mai Leningrád környéke, a Baltikum és Belorusszia kormányzóságai), az Ural vidéke, a Volga-mente (6 nagy kiterjedésű kormányzóság), központi feketeföld-övezet, európai észak, Kaukázus-vidék (10 kormányzóságot ölelt fel).