Századok – 1976

Történeti irodalom - Nagy László: Magyar hedsereg és hadművészet a harmincéves háborúban (Ism. Borosy András) 1164/VI

1165 történeti irodalom küzdő osztály is volt, „így osztályérdekeinek védelmezése egyúttal idegen elnyomás elleni küzdelmet is jelentett". A Habsburg-ellenes harc tehát az egész társadalom érdekeit is szolgálta. A kötet egyik legértékesebb fejezete a hadsereg társadalmi alkotóelemeivel, s azok arányával foglalkozó. Sorra veszi a Bethlen seregeiben megtalálható összes feudális, félfeudális és zsoldos elemet: a főúri bandériumokat, a nemesi felkelést, a vármegyék portális katonaságát, a népfelkelést, a városok kontingenseit, a székelyeket és hajdúkat, a fejedelem udvari katonáit, a végvárak harcosait, az időszakosan felfogadott mezei zsoldos katonaságot s az idegen segélycsapatokat. Megállapítja az egyes alkotóelemek nagyságát, a többi elemekhez mért arányát, katonai értókét. Leírása nyomán képet alkothatunk a hadsereg rendkívül vegyes összetételéről. Külön fejezetet szentel a zsoldosság problémájának, s megállapítja, hogy Erdély s a királyi Magyarország együttes gazdasági ereje sem volt elegendő nagylétszámú állandó zsoldos hadsereg fenntartására, s így Bethlen hadserege „lényegében átmeneti állapotot, közbülső formát képviselt a feudális és a zsoldos hadseregek között". Könyve második részében a szerző a hadsereg szervezetét, ellátását és „erkölcsi arculatát vizsgálja. Rendkívül érdekes a hadkiegészítésről, hadszervezetről s a létszámról szóló fejezet. Részletesebb bizonyítást igényelne azonban a szerző azon állítása, hogy Bethlen seregében „némely egészen ősi magyar vonások" is fellelhetők. (Eszerint a Bethlen hadseregében kimutatható 500-as szervezési egység a honfoglaló magyarok Bölcs Leó által leírt hadszervezetére vezethető vissza, melyben szintén 500 főből álló „dandárok voltak.) Gazdag forrásanyag alapján igyekszik meghatározni a hadsereg létszámviszonyait, s megállapítja, hogy Bethlen seregének létszáma különböző időpontokban 10 000 és 50 000 fő között váltakozott, s ebből 10 000 és 25 000 fő között volt a „tényleges mezei mozgó had". A munka egyik legsikerültebb fejezete a fegyverzetről, a fegyvernemekről s azok arányáról szóló. A fegyvernemek közül e korszakban már a gyalogság volt a legfontosabb, s egy hadsereg korszerűsége „egyenes arányban állott a gyalogság létszámával, a lovassághoz viszonyított arányszámával, s lőfegyverrel történt ellátottsági fokával". Bethlen hadseregében a lovasság a főfegyvernem. É lovasság háromfajta volt: 1. Puskás, sisakos, páncélos lovasok, 2. Kopjás könnyűlovasok, 3. Hajdú lovasok. — Bethlen gyalogsága lényegesen kisebb létszámú, mint lovassága, mert a hazai gazdasági és társadalmi viszonyok nem tették lehetővé nagy létszámú, tűzerős, jól képzett gyalogság felállítását. Ugyanezt mondhatjuk a tüzérségről is. A hadsereg ellátásáról szóló fejezetben a szerző gazdag forrásanyagra támaszkodva bizonyítja be, hogy e tekintetben Bethlen hadserege viszonylag jó helyzetben volt, s nem véletlen, hogy Bethlen katonái a hadjáratok során éhínségtől s a belőle származó járványos betegségektől nem szenvedtek. Ellátásuk jobb volt, mint a császári hadseregé, nemcsak azért, mert „a hadsereg fővezére egyszemélyben az erdélyi állam gazdasági bázisa fölött is rendelkező fejedelem" volt, hanem azért is, mert a zömében lovas hadsereg nagyobb területről tudta élelmiszerutánpótlását „beszerezni", mint a zömében gyalogos császári haderő, s azonos létszám esetén négyszer-ötször kevésbé élte ki az adott terület lakosságát. Viszonylag kielégítő ellátottságuk is hozzájárult ahhoz, hogy Bethlen katonáinak fegyelmi és erkölcsi állapota a kor viszonyaihoz mérten jónak volt mondható. Egyetérthetünk a szerzővel, hogy Bethlen serege lényegesen fegyelmezettebb volt, mint a császári, vagy más korabeli zsoldos hadsereg. Ennek okai: az erdélyi állam a hadsereg anyagi ellátásához szükséges eszközöket általában elő tudta teremteni, s a fejedelem erős kézzel biztosította, hogy a rendelkezésre álló élelem és pénz el is jusson a katonákhoz. A fejedelem — amennyire lehetett — védeni igyekezett a lakosságot a hadsereg kilengéseitől, s mivel nemcsak hadseregparancsnok volt, hanem államfő is, nagyobb súllyal tudott fellépni a fegyelmezetlenséggel szemben. Szerencsés körülmény volt, hogy a szövetséges magyarországi főurak birtokain hatalmas élelmiszer- és takarmánykészletek voltak felhalmozva, melyeket éppen a háború miatt nem tudtak külföldre szállítani. A harmadik részben a szerző Bethlen seregének hadművészetével és harcértékével foglalkozik. Bethlen stratégiájára jellemzőnek tartja a diplomáciai és katonai vezetés egységét. Nem elméleti stratéga volt, hanem gyakorlati hadvezér. Reálisan tudta felmérni az erőviszonyokat és lehetőségeket, katonai és politikai célkitűzései sohasem voltak olyanok, hogy kudarc esetén az erdélyi állam léte veszélybe került volna. Akkor is sikereket tudott elérni, mikor a Habsburgok Európában jelentős katonai fölényben voltak. Bethlen többségében könnyűlovas hadserege a portyázó harcmódra volt alkalmas, de megállta helyét a várharcban s a nyílt ütközetekben is. Bethlen harcászata csak „annyiban különbözött a nyugat-európai seregek harcászatától, amennyiben hadseregé-