Századok – 1976
Történeti irodalom - Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Ism. Engel Pál) 1156/VI
1156 történeti irodalom Az európai történelembe lépés fogalmának alkalmazása csak abban a szűk értelemben jogos, hogy önálló, független politikai és katonai erőként a magyar törzsszövetség a 10. század elejétől jelent meg a nyugateurópai kolostorokban vezetett évkönyvekben és krónikákban. Vagyis a magyar törzsszövetség a 9 — 10. század fordulóján nem az európai történelembe, hanem a nyugateurópai nemzetközi viszonyokba lépett be önálló politikája révén. A jelzett értelemben azonban sem a mű címe, sem pedig gondolatmenete nem eszközöl megszorítást. Bizonyos, hogy a magyar fejedelemség sikerrel védte ki a Drang nach Osten katonai és politikai nyomását. De talán elképzelhető, hogy a korabeli Magyarország nem esett e politika főirányába. A Csehország, Lengyelország, valamint a Lengyelország és Szászország között elhelyezkedő szláv törzsszövetségek sorsa és viszonya Germán iához a műben elemzés nélkül maradt, már pedig így az a hungarocentrikus nézet kerekedett felül, mely szerint a germán népek közti meghasonlás felszámolásában a magyar fejedelemség politikájának jutott a vezérszerep, s ez nyilván korrekcióra szorul. A mű jól szerkesztett, áttekinthető; az időrendi vázlatok szemléletesen mutatják be a magyarok szövetségi viszonyait, hadjárataik irányát. Figyelemre méltó a mű könyvészeti anyaga, bár sajnálattal kell megjegyezni, hogy a magyar marxista műveket nem tünteti fel. BARTHA ANTAL URKUNDENBUCH ZUR GESCHICHTE DER DEUTSCHEN IN SIEBENBÜRGEN (5. Bd. 1438—1457. Bearbeitet von Gustav Gündisch. Köln—Wien, Böhlau Verl. — Editura Academiei Republicii Socialiste Románia, 1975. LX, 638 1., 4 t.) OKMÁNYTÁR AZ ERDÉLYI NÉMETEK TÖRTÉNETÉHEZ Az okmánytár publikálását 1892-ben kezdte meg Franz Zimmermann, Carl Werner és Georg Müller azzal a céllal, hogy lehető teljességgel feltárják az erdélyi szászság történetének okleveles anyagát. Mivel céljukat eleve tágan értelmezték, művük alapvető segédeszközzé vált áitalában véve Érdély múltjának tanulmányozásához s egyúttal nélkülözhetetlen a magyar történet kutatóinak is. Kezdeti nekilendülés után csak későn, 1937-ben jelent meg a gyűjtemény negyedik kötete, a soron következő pedig — jóllehet anyaga, részben kiadásra is előkészítve, már akkoriban együtt volt — mostanáig váratott magára. Kötetünk 799 oklevélszöveget ismertet az 1438 —1457. évkörből (a gyűjtemény folyamatos számozása szerint a 2300 — 3098 sorszámok alatt, amelyekre a továbbiakban hivatkozom), közülük 491-et teljes szövegükben közöl, a többit regesztában vagy kivonatban. Az anyagnak mintegy a fele (364) egyszer vagy többször már megjelent nyomtatásban; újbóli kiadásukat nemcsak a kötet tematikai egysége indokolta, hanem sok esetben az is, hogy nehezen hozzáférhető publikációkban elszórtan találhatók meg. Igen megnyugtató, hogy a közlés minden esetben az eredeti alapján történt, ha ez fellelhető volt. A közzétett anyag nagyobb részben természetesen az erdélyi szász városok, elsősorban Brassó és Szeben levéltáraiból származik és mind gazdaságtörténeti, mind köztörténeti szempontból ez a rész az érdekesebb. A Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteménye szintén szép számú oklevéllel van képviselve, közülük azoknál, amelyeket a felszabadulás előtt lajstromoztak, megtaláljuk végre — az előző kötetektől eltérően — a levéltári jelzetet is, igaz, nem minden esetben. Az ,,Urkundenbuch"-ot kezdettől fogva igényes, minden tekintetben alapos és megbízható forráskiadványként tartották számon a kutatók. Magas színvonala nemcsak az oklevelek szakszerű külső leírásában, szövegük gondos másolásában nyilvánult meg, hanem — szemben legtöbb hazai oklevélkiadásunkkal — a variánsok jegyzetelésében, az előző kiadások hiánytalan felsorolásában és nem utolsó sorban mintaszerűnek mondható névmutatójában. Kötetünk első pillantásra híven követni látszik eme becsülendő hagyományokat és formai megjelenésében nem árul el érdemleges változást, ha eltekintünk a sajtóhibák megszaporodásától. (Jegyzékük az előző kötettől eltérően sajnos ezúttal elmaradt.) A kontinuitás látszata a kutatót könnyen biztonságba ringathatja, esetleg oly mértékben, hogy megfeledkezik a mindenkor kötelező óvatosságról, úgy vélvén, hogy aki a közölt szövegek tanulmányozásával szükségképpen hosszabb időt töltött
