Századok – 1976
Figyelő - Helytörténeti kiadványok (Benda Kálmán) 1131/VI
yiGYELÖ 1145 A Bajától délkeletre fekvő Madaras falu történetét írta meg Kőhegyi Mihály és Solymosné Göldner Mária („Madaras története az őskortól az újratelepülés befejezéséig, 1810-ig". Baja 1975. 110 1. A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 22. Megjelent Madaras Község Tanácsának költségén, 1500 példányban). Az észak-bácskai település története jól példázza a terület változatos sorsát. Az avarok után Botond törzsének honfoglaló magyarjai szállják meg a vidéket, majd IV. Béla adományából kúnok telepítik be. Az 1400-as évek elején az olasz származású Ozorai Pipó birtoka, majd a Hunyadi-család kezére jut, azután Corvin János örökli. Ekkor már oppidum. A Dózsa paraszti felkelés idején Mészáros Lőrinc hadaihoz csatlakozik, Mohács után egy ideig Cserni Jován hatalma alatt áll. A folytonos török hadjáratok következtében lakói elpusztulnak, elmenekülnek, a 16. század közepén már az adójegyzékek sem említik. Aztán a Balkánról felhúzódó gyér rác lakosság szállja meg. A török kiűzése után puszta, birtokáért a Latinovitsok pereskednek a Kállayakkal. 1787-ben indul a falu újratelepítése. A mintegy kétezer lakos fele sváb, másik fele magyar, részben szlovák meg bunyevác. A falu-közösség kialakulását első sorban az tette lehetővé a 19. században, hogy a lakosok mind katolikusok voltak. A tanulmány talán legérdekesebb része az, amely az anyakönyvi vizsgálatokat közli. Népmozgalmi adatok, születés, halál, átlagos életkor és gyermekszám kimutatások, házassági statisztika, részben nemcsak évi, hanem havi bontásban is, 1783-tól kezdve 1810-ig. Az utolsó részben ábécé-rendben közlik az anyakönyvekben található 1107 családnevet, feltüntetve helyesírási variánsaikat és azt, ha viselőjük csak nő vagy csak férfi (beházasodás). Várjuk Madaras történetének következő fejezeteit. Talán ezekben sor kerülhet egyes családok teljes anyakönyvi rekonstrukciójára is. * A magyar történetírás régi panasza, hogy a legalapvetőbb kézikönyvek hiányzanak. Köztük — épjien helytörténeti szempontból is — egyik leginkább nélkülözött a történeti helységnévtár. A Román Tudományos Akadémia még 1967-ben kiadta az erdélyi települések helységnévtárát (Coriolan Suciu: „Dictionar istoric al localitátilor din Transilvania." 2 kötet. Hely és év nélk.), 1972-ben a Szlovák Tudományos Akadémia is megjelentette a szlovákiai részekét (Milan Majtán: „Názvy obcí na Slovensku za ostatnych dvesto rokov." Bratislava 1972). Legutóbb a müncheni egyetem Finn-Ugor Intézete kezdte meg „Die historischen Ortsnamen von Ungarn" с. sorozatban Magyarország történeti helységnévtárának megyénkinti közreadását. (Georg Heller és Karl Nehring feldolgozásában eddig öt kötet jelent meg: 1. Comitatus Sirmiensis. 1973; 2. Comitatus Bachiensis et Bodrogiensis, 1974; 3. Comitatus Poseganensis, 1975; 4. Comitatus Barsiensis, 1975; 5. Comitatus Arvensis, 1976.) Csak a hazai tudományos intézmények nem tesznek semmit ebben az irányban. Annál nagyobb az érdeme Mező András főiskolai tanárnak és Németh Péter múzeumi igazgatónak, akik a nyelvész és a régész-történész együttműködésével saját erejükből elkészítették a mai „Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai helvségnévtárá"-t (Nyíregyháza 1972. 158 1. + 1 kihajtós térkép. Kiadja a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V.B. Művelődési Osztálya). Ez a helységnévtár részben több, részben kevesebb az előzőkben említetteknél. Kevesebb, amennyiben csak az Árpád-korra terjeszkedik ki, több, mert minden elérhető okleveles említést jelez (a beolvadt települések