Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

1076 z ac ii ar józsef hét múlva Egerben meghalt, s újabb követ küldésére nem került sor. Befejezésül hangsúlyozta az előadó, hogy az I. Péterrel való kapcsolat erősítette Rákóczi tekintélyét, visszatartotta az árulástól a főurakat, ugyanakkor az orosz—magyar szerződés a katonai és politikai helyzet alakulása miatt nem realizálódhatott. J. StasewsJci egyetemi docens (Torun) Lengyelország és a magyar szabadságharc című korreferátuma bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a több évszázados lengyel—magyar kapcsolatokban az 1703—1711. évi magyar szabadságharc korszaka különleges helyet foglalt el, és az egész újkori fejlődésre hatással volt. Lengyelországnak a szabadságharccal való kapcsolata a lengyel állam külső és belső helyzete, valamint a szabadságharcnak nyújtott lengyel segítség kiterjedése, jellege és hatékonysága alapján három szakaszra osztható. Az első Bercsényi, majd Rákóczi 1701-es Lengyelországba érkezésével kezdődik és az alapvető politikai döntéseket jelentő 1707-es ónodi országgyűlésig tart. Ebben az időben a Franciaországhoz fűződő viszony uralkodó helyet foglalt el Rákóczi külpolitikájában, és ebben fontos szerep jutott Lengyelországnak is. A szabadságharc vezetői kapcsolatot teremtettek Lengyelországgal, és a francia követ segítségével megszervezték a segítség és együttműködés formáit. Miután Franciaország sikertelenül kísérelt meg békét közvetíteni az északi háborúban XII. Károly svéd ós II. Ágost lengyel király között, 1703-tól a francia—lengyel együttműködés alapja az a megállapodás volt, amely szerint II. Ágost kötelezte magát, hogy nem nyújt segítséget a bécsi udvarnak a szabadságharc elfojtásában, cserében XIV. Lajos francia király pedig ígéretet tett, hogy semmit sem kezd, ami gyengítené II. Ágost lengyelországi helyzetét. Ennek következtében II. Ágost megkönnyítette a szabadságharc francia támogatását és titkos kapcsolatokat tartott fenn Rákóczival. A magyarok megsegítése nemcsak XIV. Lajos és II. Ágost külpolitikájának részét alkotta, hanem a II. Ágosttal fokozatosan szembekerülő lengyel főurak is hajlandóak voltak erre. Ennek jelentősége a II. Ágosttal való szakítás és a XII. Károllyal való egyesülés következtében 1704—1706-ban lényegesen csökkent, azonban II. Ágost 1706-os lemondása egybeesett az új magyarországi helyzettel. Az interregnum 1707-es proklamálása után Rákóczi utolsó alkalommal kísérelt meg szövetséget kötni Franciaországgal, majd új szövetségeseket kezdett keresni. Alengyel—magyar kapcsolatok második szakaszát jelentő 1707—1709-es években nagy jelentőségű események történtek Lengyelország és Magyarország szempontjából is. A svéd hadsereg szászországi betörése után XIV. Lajos végre szövetkezett XII. Károllyal és támogatóival a spanyol örökösödési háborúban. Hasonlóan a svéd király melletti fellépést várta el Rákóczi részéről, és leginkább azt kívánta, hogy az általa is Lengyelország királyának elismert Stanislaw Leszczynskivel teremtsenek jó kapcsolatokat a magyar vezetők. Ezalatt Lengyelországban Sieniawski hetman vezetésével a nemesség jó része és számos főúr Leszczyáski ellen nyilatkozott. Ez a II. Ágost régi híveiből álló új ellenzék új szövetségest keresett és azt I. Péterben találta meg. I. Péter ugyanakkor eljutott a svédellenes lengyel ellenzék mellett a magyarokhoz való közeledéshez is. A felkínált szövetségre a francia szövetség reményében végleg csalatkozott Rákóczi is hajlandó volt. így más lehetőségek hiányában Oroszország, a svódellenes lengyel ellenzék és a magyar felkelők elismerték az együttműködés szükségességét. Minden egyes résztvevő célja nagyon különböző volt, és ez a tény gyengítette ezt az új politikai egyezményt.