Századok – 1976
Tanulmányok - Kerekes Lajos: A Habsburg-restaurációs kísérletek és az osztrák–magyar viszony 1922-ben 3/I
A HABSBURG-RESTAURÁCIŐS KÍSÉRLETEK 9 jóérzékű propagandista, volt az első, aki Horthyt e honmentői nimbusszal felruházta. Közvetlenül a király távozása után, amikor a kormány tagjait és más befolyásos személyiségeket Horthy tájékoztatta a találkozás végeredményéről, Gömbös Gyula meleg szavakkal mondott köszönetet Horthynak, mondván, a kormányzó immár kétszer mentette meg a nemzetet a pusztulástól,7 ami a Habsburg-restauráció esetén várt volna rá. Károly trónigényének visszautasítása egyszersmind lehetőséget nyújtott arra is, hogy az ellenforradalmi rendszert a magyar függetlenségi gondolat folytatójának állítsák be, s ezáltal reakciós céljaik érdekében használják fel a magyar közvélemény széles rétegeinek Habsburg-ellenes érzelmeit. Érthető, hogy a „külpolitikai veszélyt" axiómává emelték, amin vitatkozni sem lehetett, hiszen ha valaki ezt tette volna, Horthy uralmának törvényes alapjait kérdőjelezte volna meg. De a valóságban milyen mértékű volt a külpolitikai veszély? Nem könnyű a felelet, mert sajnos a francia külügyminisztérium ide vonatkozó iratai még ma is hozzáférhetetlenek, ezért csak másodlagos forrásokra utalva kereshetjük a választ arra a kérdésre, hogy a dunavölgyi ügyekben akkor jelentős szerepet játszó Franciaország mértékadó körei milyen álláspontot foglaltak el a Habsburg-restauráció lehetőségével szemben. Válaszunk ezért nem is lehet kategorikus és végleges, legfeljebb hozzájárulhat néhány eddig ismeretlen forrás felhasználásával a probléma későbbi megoldásához. 3. A restauráció francia támogatói. A kisantant hármasszövetségének létrejötte Számos forrás arról tanúskodik, hogy Franciaország meglehetősen kétértelmű magatartást tanúsított a Habsburg-restaurációval szemben. Míg hivatalosan, az utódállamok mereven elutasító véleménye miatt Közép-Európa békéjének és új rendjének fenyegetéseként elvetette, titokban azonban ösztönözte és támogatta a Habsburg-család visszatérési terveit. A győztesek hivatalos felfogását az 1920. február 2-i jegyzék fejezte ki, amelyet valamennyi érdekelt közép-európai kormánynak megküldtek. így hangzott: „A Szövetséges Főhatalmak azon az állásponton vannak, hogy egy olyan dinasztiának visszahelyezése, amely alattvalói szemében idegen népfajok leigázását jelképezte és amely Németországgal szövetségben állt, nem egyeztethető össze azokkal az elvekkel, amelyeket a háború által leigázott népek felszabadítása érdekében elérni sikerült. Nem áll ugyan a Főhatalmak szándékában, mint ahogy nem tekinthető kötelességüknek sem, hogy Magyarország belső ügyeibe beavatkozzanak, avagy hogy ők diktálják a magyar népnek azt a kormányt és alkotmányt, amelyet a maga részére meg akar szabni, mindamellett azonban a Szövetséges Hatalmak nem fogadják el azt, hogy a Habsburgok visszahelyezése kizárólag a magyar nemzet belügye, sőt jelen jegyzékükkel kijelentik, hogy ilyenfajta restauráció ellentétben állana magával a béke alapjával és ők ezt sem el nem ismernék, sem meg nem tűrnék."8 A jegyzék teljesen a Monarchiából kiszakadt új államok kormányainak szemléletét fejezte ki, amelyek a fő veszélyt a Habsburg-birodalomba visszahúzó erőkben látták, ezért a nyomait is igyekeztek eltüntetni a korábbi összetartozásnak. ' Karl Werkmann: Der Tote auf Madeira. München 1923. 72. *Gratz Gusztáv: Magyarország a két világháború között (kézirat) 36 — 37.
