Századok – 1975
Közlemények - Tihanyi János: A Schulze–Boysen/Harnack ellenállási csoport és az 1944. július 20-i összeesküvés historiográfiája 89/I
94 TIHANYI JÁNOS Több mint öt évvel később Martini újból visszatért témájára: a Welt 1972. április 8-i számában a nyugatnémet ARD televízióstársaság dokumentumsorozata elé írott cikkében: „Árulás, vagy ellenállás ?" cím alatt röviden áttekinti a Schulze-Boysen/ Harnack-csoporttal foglalkozó irodalmat. Ezúttal már arról is ír, hogy az antifasiszta csoport nemcsak kommunisták, hanem baloldali németek körében is „korlátlan rokonszenvet élvez", a szélsőjobboldaliak pedig egyenesen a háború elvesztését írják számlájára ,, . . . hogy Hitler elhibázott katonai döntéseit és a meghódított keleti népekkel való brutális bánásmódot háttérbe szorítsák". Martini „objektivitása" persze túlságosan újkeletű ós látszólagos. Az általa „szélsőjobboldal"-nak jelölt réteghez ő maga is hozzátartozik, ha nem is állítjuk, hogy a háború elvesztését kizárólag a Szovjetunió javára dolgozó hírszerzők számlájára írná. Ezzel szemben a fenti idézetből is kitűnik: több mint negyedszázad sem volt számára elegendő ahhoz, hogy a Szovjet Hadsereg hősiességét és vezérkara hadművészetét, mint a háborút eldöntő tényezőt figyelembe vegye. Cikke végén megismétli az ellenállás jellegének már korábban felállított ismérvét, amely lényegében a kommunisták, a szovjetbarát ellenállók kizárását célozza.1 0 Amint látjuk, a Schulze-Boysen/Harnack-csoportot — amely a legjobb németek lelkiismeretét fejezte ki — az NSzK-ban megkísérelték nemcsak tudományos publikációkban, hanem óriási példányszámú napilapban és — főadásidőben, 1G millió néző előtt, — a nyugatnémet TV-ben elválasztani, idegenné tenni az ellenállási mozgalomtól. A Neues Deutschland 1968. június 28-i számának „Wesen und Wollen der Widerstandsorganisation Schulze-Boysen/Harnack" című egész oldalas cikke11 az első részletesebb közlemény, amely az NDK-ban a csoportról megjelent. Nyilvánvaló reagálás volt ez a Welt cikksorozatára. A szerző részletesen fejtegeti a csoport kommunista-antifasiszta karakterét, munkásmozgalmi tevékenységét; Schulze-Boysen/Harnack-ék legfontosabb, legnagyobb jelentőségű tettét a cikk két elvi megállapításból sejtheti az olvasó („Az antifasiszta felszabadítási front nem kizárólag ott húzódott, ahol a Hitler-ellenes koalíció csapatai álltak, ahol a francia Maqui-k, vagy az orosz partizánok harcoltak; ez a front Németországon belül is megvolt ós ezen a frontszakaszon olyan német antifasiszták álltak, mint a Schulze-Boysen/Harnack ellenállási mozgalom tagjai. Németországnak nem voltak jobb hazafiai náluk." És: „. . . elévülhetetlen szolgálatuk volt egyidejűleg más népek, mindenekelőtt a szovjet nép antifasiszta felszabadító harcának minden rendelkezésükre álló eszközzel való támogatása . . .") Két évvel később adta ki a Dietz Verlag a „Die Schulze/Boysen/Harnack-Organisation im antifaschistischen Kampf" с. dokumentumgyűjteményt12 : ötvenkét ellenállási harcos rövid életrajza, kivégzés előtti búcsúlevelei, fényképek. E két NDK-publikációt csak kezdetnek tekinthetjük. Biernat-Kraushaar búcsúlevél-gyűjteménye és a rövid életrajzok csak keretet jelenthetnek. Tisztelettel olvassuk a tömör tényeket tartalmazó mondatokat, amelyek mögött súlyos emberi helytállás húzódik meg egy nagy cél szolgálatában. De nem átfogó széles körben érvényesültek az NSzK-ban. Művében megkísérli, hogy az ellenállásról általános áttekintést adjon. S ha ennek során — amint Melnyikov megállapítja (i. m. 248) — bizonyos leegyszerűsített párhuzamosítás tapasztalható a valóban antifasiszta ellenállók és reakciós tábornokok között, ugyanakkor: az illegális röpcédulákat szövegező, a náci fogságban kiemelkedően viselkedő Weisenborn tisztelettel emlékezik meg a német munkásosztályból származó bátor harcosokra, akik közül legtöbben áldozták életüket a német fasizmus elleni harcban. — Die Welt, Aus Briefe an die Redaktion Nr. 266, 2. Nov. 1966. 10 Die Welt 8. Apr. 1972. Nr. 82. 11 Szerzője Prof. Dr. Heinrich Scheel, a Német Tudományos Akadémia Történeti Intézete (Berlin) osztályvezetője. 12 Kari Heinz Biernat—Luise Kraushaar: i. m. Dietz Verlag. 1970.
